Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok túlnyomó többsége úgy érzi: másodrangú állampolgárnak tekintik őket Európában, csaknem ötven százalékuk szerint pedig Magyarország Erdéllyel kapcsolatos politikája az országrész „elszakítását” célozza. A többség szerint akkor is érvényesíteniük kell nemzeti érdekeiket, ha emiatt az Európai Unióból történő kizárást kockáztatják.
Nahát: épp a kitiltási idő lejárta után derült ki, hogy Dabis Attilát jogtalanul nem engedték be Romániába
Milyen különös, micsoda véletlen! Persze nem azt mondjuk, hogy kivárták a három évet, de az időzítés meglehetősen érdekesre sikeredett. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját, Dabis Attilát nemzetbiztonsági okokra hivatkozva három évre tiltották ki Romániából 2018. március 9-én, a határrendészet pedig azt írta az indoklásába, hogy „olyan cselekedetek következtében … Olvass tovább