Újabb ünnepségre készülnek a románok Úzvölgyében. 2019. júniusi temetődúlás szervezője, Mihai Târnoveanu, a Nép Útja (Calea neamului) egyesület vezetője és George Simion, aki azóta a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökévé és parlamenti képviselőjévé avanzsált, csütörtök délután 5 órára, a román hősök emléknapjára hívja a temetőbe híveit, hogy megvédjék a betonkereszteket és az emlékművet.
Székelyföld
A Székely Szabadság Napja: van elképzelés a jövőről!
„Van tere az értelmes cselekvésnek Székelyföldön, és ha egy közösség élni akar, akkor megszervezi önmagát, és cselekszik”. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a sepsiszentgyörgyi turulszobor mellett beszélt erről csütörtökön, a székely szabadság napja alkalmából tartott rendezvényen. A közösségi vezető hangsúlyozta: a székelységnek van elképzelése a jövőjéről. Ezért … Olvass tovább
Segíti a székelyföldi lovassportot az anyaország
A székelyföldi lovassport százmillió forintos támogatását jelentette be egy Homoródfürdőn tartott lovas fórumon Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Az államtitkár elmondta: a program keretében Székelyföld valamennyi bejegyzett lovas egyesülete kétmillió és hétmillió forint közötti támogatáshoz jut, melyből olyan fejlesztéseket végezhet el, amelyekre önerőből csak két-három, de akár … Olvass tovább
A magyar szigetek és Krisztyán Tódor
Székelyföldet mindig is egy kis szigetnek képzeltem, ahol a magyarság legtisztább lelkisége nyilvánul meg: a nyelvjárásuk, a művészetük, a hősiességük, kitartásuk a sok-sok szenvedés ellenére, a hagyományok őrzése, a vallás mély tisztelete és közös gyakorlása, a humor, a segítőkészség: nos mindezek együtt talán népünk ősképét jelentik. Trianonnal váltak szigetté, Trianonnal, … Olvass tovább
Izsák Balázs: Székelyföld lesz az etnoregionális törekvések közép-európai központja
A nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés Magyarországon gyűjtött újabb támogató aláírásait igazolta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) – közölte kedden Izsák Balázs, a kezdeményező bizottság képviselője, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az NVI 57 ezer olyan magyarországi online aláírás ellenőrzését végezte el, amelyek … Olvass tovább
EU-s pénzen tanítják meg a romániai pedagógusokat, hogy miként oktassák a magyar gyermekeknek a románt
Európai uniós pénzen tanítják meg a romániai tanárokat arra, hogy miként oktassák idegennyelvként a románt a nemzeti kisebbségekhez tartozó gyermekeknek.
Erdély: Az igazi magyar – magyar állampolgár is!
Egy közvélemény-kutatás szerdán ismertetett eredményei szerint az erdélyi magyaroknak csupán tíz százaléka tekinti hazájának és öt százaléka szülőföldjének Romániát; a megkérdezettek elsősorban Erdélyt vagy annak valamely kisebb tájegységét nevezték meg hazájukként, szülőföldjükként. Az erdélyi magyarokra reprezentatív, 1218 fős minta 2021. júliusi lekérdezésével készített felmérést a Bálványos Intézet és a Transylvania … Olvass tovább
A román ügyészség továbbra sem lát bűncselekményt az erőszakos úzvölgyi temetőfoglalásban
A Moinesti városi ügyészség továbbra sem látja, hogy bűncselekmény történt volna 2019. június 6-án, amikor nacionalista románok több ezres csoportja erőszakkal behatolt az úzvölgyi katonatemetőbe, hogy ott felszentelje és megkoszorúzza a román hősöknek létrehozott parcellát.
Magyarság mint anomália
Alapvetően még hálásak is lehetünk Ludovic Orbannak, amiért egy őszinte pillanatában – még ha csak kétségbeesett kampányfogásként is – ország-világ nyilvánossága előtt elárulta, miről is fantáziál vágyálmaiban a román politikai elit, amikor a még mindig magyar többségű Székelyföld etnikai arányainak megváltoztatásáról beszélt – írja a kronikaonline.ro publicistája.
A székelyek nem tágítanak. Ismét beterjesztik az autonómiatörvényt
Ismételten a bukaresti törvényhozás elé viszi Székelyföld autonómiatervezetét Kulcsár-Terza József, társkezdeményezőként pedig aláírásával is támogatja azt képviselőtársa, Zakariás Zoltán – közölte hétfőn az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ). (A fenti képen.) Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) alkotta pártszövetség (a fúzió bírósági bejegyzése még nem zárult … Olvass tovább