A szlovák kormány rendkívüli intézkedésként ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarországgal és Ausztriával. A döntés alapján egy hónapra 17 átkelőhely kerül lezárásra – ebből 16 a magyar, míg egy az osztrák határt érinti.
Szlovákia
Elfogták a magyarellenes pozsonyi késes támadás elkövetőjét
Elfogták azt a férfit, aki március 1-jén hajnalban Pozsony belvárosában, a Štúrova utcában megsebesített egy húszéves fiatalt, azért mert az anyanyelvén, magyarul beszélt. A rendőrség garázdaság vétsége miatt vádat emelt a 42 éves, pozsonyi illetőségű Jozef ellen – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Lukáš Pecek, a pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője.
Magyarellenes provokáció a DAC meccsén: „Ez a föld a szlovákoké!”
Rangadót rendeztek a szlovák labdarúgó-bajnokság rájátszásának első fordulójában az elmúlt hétvégén. A Spartak Trnava és a DAC 1-1-et játszott egymás ellen, de a meccs után a hazai ultrák alighanem magyarellenes molinója vert hullámokat, amely könnyen erőszakba torkollhat. „Szavakkal kezdődik, késsel végződik” – állapította meg a Magyar Szövetség elnöke az erősen magyar kötődésű dunaszerdahelyi csapat ellen közzétett szlovák provokációról.
A felvidéki Magyar Szövetség határozottan elutasít minden, közösséghez való tartozás miatti atrocitást
A Magyar Szövetség a leghatározottabban elutasít minden olyan atrocitást, amely a felvidéki magyar közösség, vagy bármely más közösség tagját éri hovatartozása miatt – jelentette ki Gubík László, a felvidéki magyar párt elnöke Pozsonyban szerdán azon a sajtótájékoztatón, amelyen arra az incidensre reagáltak, amelynek során a múlt héten egy magyar fiatalt nagy valószínűséggel azért ért támadás, mert magyarul beszélt.
Robert Fico: Szlovákia sem katonailag, sem anyagilag nem fogja támogatni Ukrajnát
Szlovákia elutasítja az ukrajnai háború folytatásának támogatását, ezért nem ért egyet sem Ukrajna katonai, sem pénzügyi segítésével – közölte Robert Fico kormányfő Pozsonyban a Brüsszelben csütörtökre tervezett Európai Uniós csúcstalálkozóval kapcsolatban.
Robert Fico: Európának igazságra van szüksége
Brüsszel megalázkodó vazalluskormányt akar Szlovákiában, mondta el a szlovák kormányfő, aki tárgyalást ajánlott az USA-nak vámok helyett a CPAC-en. Elsőbálozót köszöntött a CPAC közönsége Washingtonban: Robert Fico szlovák miniszterelnököt, aki Orbán Viktor példáját követve (és meglehet, az ő közbenjárására) szólalt fel a fajsúlyos amerikai konzervatív konferencián. Fico beszédét azzal kezdte: … Olvass tovább
Nézőpont Intézet: Irigylik a szomszédos országok hazánkat
A szlovákok, a románok és a szerbek is kedvezőbben ítélik meg Magyarországot, mint a magyarok az ő országaikat. Ugyanakkor mindhárom esetben az elmúlt években a vélemények kiegyenlítődése figyelhető meg, és a magyarok közel fele minden szomszédországot pozitívan ítél meg. Az osztrákok, a horvátok és a szlovénok azonban kritikusok Magyarországgal szemben, … Olvass tovább
Fico is az alkotmányban rögzítené, hogy csak két nem van: férfi és nő
Robert Fico szlovák miniszterelnök alkotmányos módosítást javasol, amelyben rögzítenék, hogy Szlovákiában csak két nem létezik: férfi és nő. A tervezett változtatások célja a hagyományos családi értékek védelme, miközben számos kulturális és jogi kérdésben is szigorítanák a jelenlegi szabályozást. Robert Fico szlovák miniszterelnök a közelmúltban egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy alkotmányos módosítást … Olvass tovább
Puccskísérlet Pozsonyban
Szlovákiában a helyzet komoly, a kormánynak intézkedéseket kell előkészítenie, üzente az államfő. Szlovákiában a helyzet komoly, a feszültség szándékos fokozásának jeleit mutatja azzal a céllal, hogy a cselekmények túllépjenek a békés tiltakozások szintjén – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák államfő Pozsonyban a biztonsági tanács csütörtöki ülése után. A biztonsági tanács … Olvass tovább
Késes támadás a szlovák gimnáziumban
Késes támadást követtek el egy kelet-szlovákiai gimnáziumban, két ember meghalt, többen megsebesültek – jelentette csütörtökön a TV Markíza szlovák kereskedelmi televízió a rendőrség és a mentők közléseit idézve. A támadással gyanúsított diákot a rendőrség elfogta. A 18 éves diákot egy Szepesófaluban (Spisská Stará Ves) történt súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, és … Olvass tovább