Póka Egon Máté Péter-díjas magyar basszusgitáros, zeneszerző két éve hunyt el. Csütörtökön a Telexen közölt cikkben – megszólalókra hivatkozva – hosszasan sorolják Póka Egon vélt vagy valós egykori bűneit. Póka Egon személye úgy került most az előtérbe, hogy a napokban állítólagosan felmerült az az ötlet a Petőfi Zenei Tanácsban, hogy popzenei zeneművészeti főiskolát kellene Póka Egonról elnevezni.
Telex
Így ad tiszteletet egy telexes az Országháznak, meg is lett a jutalma
Kemény lehetett az este: a telexes Simor Dániel a Parlamentben alszik, még a cipőjét is levette! – írta Deák Dániel Facebook-bejegyzésében, amihez egy képet is csatolt az esetről, íme: Nem is maradt el a jutalma: Simor Dániel az Országházhoz és az Országgyűléshez méltatlan módon viselkedett, valamint megsértette azok tekintélyét. Ezért … Olvass tovább
Újabb közösség került a balliberális sajtó gúnyolódásának célkeresztjébe
Harley-Davidsont birtokolni nem bűn, nem ciki, a magát „függetlennek” nevező média egyes szerzői azonban, ki tudja, milyen késztetésből, úgy érezték, jó ötlet egy egész fesztivál résztvevőit közröhej tárgyává tenni. Ráadásul úgy, hogy közben bele sem gondoltak, kibe rúgnak még bele a „célközönségen” kívül. Több ezer motoros gyűlt össze az elmúlt … Olvass tovább
Nagy Ervin, a nép fia, akinek a rendszerváltoztatás előtt volt jó (videó)
A színész a Telexnek adott kimerítően hosszú interjút, amelyben többek között arról beszélt, hogy a rendszerváltás előtt automata Mustangban ült az apja mellett, de most büszke arra, hogy busszal és villamossal jár, ahol az emberek odamennek hozzá, megsimogatják és megszólítják. Hiába, a nép fia ez az Ervin, a népé! A … Olvass tovább
Nappal meló, éjjel Auróra, éberség elvtársak!
A hírek szerint erős foszladozásnak indult haladó szerkesztőségek és NGO-k maguk választotta sorsa egyetlen tanulsággal szolgál a szélesebb közvélemény számára: nem lehet úgy élni, ahogy ők azt kitalálták. Berendeztek maguknak egy (mikro)világot a legfennköltebb eszméik alapján, és nem képesek elviselni – írja véleménycikkében a PestiSrácok. Amikor az ember annyira ráér, … Olvass tovább
Szövegértési probléma hozta kellemetlen helyzetbe a Telexet
Kínos magyarázkodásba kezdett a Telex, amiért rosszul értelmezték Boros Imre közgazdász szavait. A történtek előzménye a volt miniszter egy a napokban adott interjúja volt, amelyben a a Nemzetközi Beruházási Bankra kivetett amerikai szankciókról volt szó. A Hír TV-nek adott interjúról a Telex is beszámolt, amelyből a következő mondatot emelték ki: „Ha … Olvass tovább
A tolerancia bajnokai se kiköpni, se lenyelni nem tudják a fogyatékkal élő trénert
Hogy kéne ezt az embert besározni? – gondolhatta magában a Telex újságírója, amikor klaviatúrát ragadott és szépen összekente önmagával a súlyos fogyatékkal élő ausztrál prédikátort, motivációs trénert, Nick Vujicicot. A karok és lábak nélkül született férfi négy év után jött ismét Magyarországra és ezúttal három előadást tartott Budapesten: egy normált, … Olvass tovább
Könnyeit szárítgatja a Telex az aberrált gyerekmesék bécsi bemutatója után
A Svung – Bécsi Magyar Színház bábjátékban adta elő a Meseország Mindenkié három, kortárs szerzők által kiötlött meseátiratát – Bécsben. Hogy Magyarországon ezt nem tehették meg gyerekek előtt, a rendező szerint olyan, mint amikor a ’80-as években jártak ki a népek pornóújságért Ausztriába. Nos, kedves Pille Tamás, nem, ez nem … Olvass tovább
Bűnös vagy, ha gyereked van
Korunk szélsőségesen liberális értelmezésében, ha gyereked van, akkor bűnös vagy. Ezt nyomják az arcunkba – írja Bohár Dani a 888-on. Mondanám, hogy kezdek immunissá válni a woke ideológia minden agymenésére, de nem. A mai napig fel tudnak idegesíteni azzal, hogy szembemennek az élettel. Számtalan példát említhetnék, amikor ránk akarják erőltetni … Olvass tovább
Elkészült a Telex eddigi legocsmányabb videója
„Igen, ha nincs gyerek, nincs jövő – legalábbis annak az emberi közösségnek, amely magyarnak nevezi magát. Elkészült a Telex eddigi legocsmányabb videója, ahol a tudatosan gyermeket nem vállalók vágják magukat áldozati pózba, mintha minimum az inkvizíció üldözné őket két borkóstoló között. Vicc az egész, de sajnos halálos!” – írja Facebook-bejegyzésében … Olvass tovább