Menczer Tamás: Nem könnyű Orbán Viktort kicselezni

A Fidesz kommunikációs igazgatója volt a Harcosok órája vendége szerda reggel. Menczer Tamás elsőként az ukrán háborúról beszélt. Mint mondta, Európa Tanács-ülés lesz szerdán Dániában.  Von der Leyen esetében a háború az ő túlélését segíti, de nem igaz, hogy Európa háborúban áll.  Ukrajna nem a mi háborúnkat vívja, nem mi … Olvass tovább

Magyar György: Péter „eljátssza” a demokráciát

Magyar-Péter-csónakban

Ez nem a választói akarat érvényesítése, hanem szigorú pártakarat – vélekedett a Tisza jelöltállítási terveiről a Civil Választási Bizottság elnöke. Szerinte ez nem a klasszikus előválasztás, mert olyan, mint egy zártan működő részvénytársaság, így sokkal inkább kiválasztás. Magyar Péter „eljátssza” a demokráciát, de azzal, hogy a végén vétózhat, az egésznek … Olvass tovább

Börtönbüntetéssel nézhet szembe Magyar Péter, amiért a bíróságot fenyegette

Magyar Péter

Gyurcsány Ferenc fenyegető hangnemét idézi meg Magyar Péter, amikor a bíróságokat fenyegeti. A Tisza Párt vezérénél az verte ki a biztosítékot, mert elvesztették a Tisza-adó miatt az Index ellen indított pert. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő szerint az ügynek büntetőjogi következményei lehetnek Magyar Péterre nézve. – Ez nem az első … Olvass tovább

Márki-Zay Péter: Ha idő előtt kiderülne Magyar Péter terve, tömegesen hullana szét a támogatottsága

Márki-Zay Péter magyar péter

Kocsis Máté szerint már kevesebb mint kétszáz nap és Magyar Péter lesz az új Márki-Zay. „Előkerült a falu bolondja” – írta közösségi oldalára feltöltött hangfelvételéhez Kocsis Máté.  A Fidesz parlamenti frakcióvezetője az „arcpirító” jelzővel illette a ma reggel kapott felvételt, amelyen Márki-Zay Péter beszél Magyar Péterről. Rámutatott: Így már érthetővé válik, … Olvass tovább

Orbán Viktor: Most már a bíróság szerint is átver a Tisza!

Orbán Viktor

Most megy a hiszti és a tombolás. Rájuk fér már egy hidegzuhany. Legkésőbb áprilisban – így reagált Orbán Viktor Facebook-bejegyzésében, miután Magyar Péter pert vesztett az Index ellen a Tisza-adó javaslatról szóló beszámolók miatt. „A Fővárosi Törvényszék is felkerült a Tisza egyre növekvő bosszúlistájára. Itt azokat gyűjtik, akik ellen vendettát hirdetett … Olvass tovább

Saját hibája elől szeretne menekülni Magyar Péter

magyar péter gól

A Tisza Párt elnöke a Fideszre fogja a kudarcát, miközben egy normálisan működő párt néhány hét alatt meg tudná oldani a jelöltállítást – fejtette ki a Magyar Nemzetnek az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. Tóth Erik szerint a késlekedés nem mutat jól a kormányzóképesség felmutatása szempontjából sem. – Magyar Péter felelőtlen … Olvass tovább

Magyar Péter már a bíróságot is fenyegeti

Magyar Péter

A Tisza-vezér azért dühös, mert nem kötelezte helyreigazításra a bíróság az Indexet a Tisza-adó ügyében. Az Indexre és a bíróságra is rátámadt Magyar Péter; a Tisza-vezér dühét az váltotta ki, hogy nem kötelezte helyreigazításra a portált a bíróság a Tisza-adó ügyében. Magyar Péter szerint az Index „orbáni propagandalap”, az ítélet … Olvass tovább

Bod Péter Ákos, a Tisza Párt tanácsadója: El kell fogadni a brüsszeli migrációs paktumot, be kell engedni a migránsokat

Bod Péter Ákos

Magyar Péter embere szerint kizárólag a „preztízsveszteség” kockázata miatt nem változtat a migrációs szabályokon a kormány. A brüsszeli út azonban egyértelmű következményekkel járna: bűnözés, terrorizmus és szociális problémák. Magyar Péter és a Tisza Párt tanácsadója arról beszélt, hogy szerinte bele kell menni Brüsszel migrációs politikájába: a határon belül kell lefolytatni … Olvass tovább

Orbán Viktor a számadás napján az ellenzékről: Nekik is el kell majd számolniuk, nem lesz benne sok köszönet

Orbán Viktor

Újra itt van Szent Mihály napja. A számadás és az elszámolás napja a mezőgazdaságban. Ideje elszámolni, ki mit végzett a nyáron a politikában – írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Facebookon. A miniszterelnök felsorolta a kormány eddigi legfontosabb intézkedéseit, emlékeztetett: adómentes lett a CSED és a GYED, a háromgyermekes anyák … Olvass tovább

Rogán Antal elárulta, miben hibáztak, és ígéri, soha többé nem tesznek ilyet (videóval)

Rogán-Antal

A miniszter szerint nincs olyan, hogy valaki túl hosszú ideig kormányoz. Úgy véli, hogy a stabilitás egy ország életében kiszámítható jövőt garantál. – Egy kampány a választás napján ér véget, este. Ilyenkor legördül az ember szívéről egy kő. Aztán másnap reggel folytatjuk a munkát – fogalmazott Rogán Antal a Mandiner … Olvass tovább