Tanévnyitás Kárpátalján: betiltották a magyar himnuszt, zászlót és a nemzeti színeket

kereszt gyertya trikolor karpataljai magyarok

Folytatódik a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola kálváriája. Mint ahogy arról már beszámoltunk, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola először egy ukrán vezetőt kapott a nyakába, majd kiderült, hogy az igazgató és annak helyettese „ukránosítani” akarja a középiskolát, ugyanis tervben van a magyar nyelv idegen nyelvként történő oktatása, már most … Olvass tovább

Szijjártó: szeptember 1-től gyakorlatilag elkezdődött mintegy 15 ezer diák „elukránosítása”

Forrás: FORRÁS: MTI/ROSTA TIBOR

Magyarország addig még csak megvitatni sem hajlandó az ukrajnai fegyverszállítások további európai uniós finanszírozásának ügyét, amíg Kijev nem távolítja el az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról és nem adja vissza a kárpátaljai közösség elvett jogait – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Toledóban.

Olvass tovább

Orosz Ildikó el nem hangzott beszéde Volodimir Zelenszkij számára

orosz ildikó karpátalja

Beregszászba látogatott augusztus 2-án Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, ahol a kárpátaljai magyar kisebbség képviselőivel is találkozott, többek között Orosz Ildikóval, a Rákóczi-főiskola elnökével. A rövid találkozó során, az intézmény elnök asszonya nem kapott szót, azonban sikerült átadnia az elnök úr számára a beszéde írott változatát és egy, a kisebbség helyzetéről szóló tanulmányt, amelyben javaslatokat is tettek, valamint a főiskola és a KMPSZ eddigi megjelent munkáit a kisebbségi helyzetről Ukrajnában. Az alábbiakban olvasható Orosz Ildikó el nem hangzott beszéde.

Olvass tovább

Elismerte az ukrajnai nemzeti kisebbségek jogait a Velencei Bizottság

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság véleménye szerint Ukrajnában minden nemzeti kisebbséghez tartozónak joga van anyanyelve szabad és akadálytalan magán- és nyilvános, szóbeli és írásbeli használatához.

Olvass tovább

Szijjártó: kérvényeztük az ukrán kisebbségi törvény végrehajtásának elhalasztását

Szijjártó-atv

A magyar kormány az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosának segítségét kérte azon új ukrán törvény végrehajtásának elhalasztása érdekében, amelynek értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnének az országban a kisebbségi iskolák – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Hágában. A tárcavezető az EBESZ illetékes … Olvass tovább

Az ukránok készek figyelembe venni a magyar fél „aggodalmait”

Volodimir Zelenszkij és Orbán Viktor

Az ukrán elnöki hivatal is megerősítette, hogy Kijevbe hívta Orbán Viktor miniszterelnököt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. Az ukránok készek figyelembe venni a magyar fél „aggodalmait”, melyekre Kijev kész megoldási javaslatokat megfogalmazni – ezzel utalva a kárpátaljai magyar kisebbség anyanyelvhasználati jogának kérdésére.

Olvass tovább

A kormány a nemzetközi intézményekhez fordult a kárpátaljai magyarok jogainak védelmében

Szijjártó-Brüsszel

Sürgős az ügy, ugyanis az újabb jogfosztó ukrán törvény értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnek a nemzetiségi iskolák az országban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Strasbourgban.

Olvass tovább

Magyar-román közös fellépés a jogfosztó ukrán kisebbségvédelmi törvény ellen

kárpátalja vereckei hágó emlékmű

Magyar-román közös kezdeményezésre az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének monitoring bizottsága egyhangúlag döntött arról, hogy felkéri az ET alkotmányjogi tanácsadó szervét, a Velencei Bizottságot, vizsgálja meg, hogy az ukrán kisebbségvédelmi törvény összhangban áll-e a nemzetközi normákkal – hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke Strasbourgból telefonon nyilatkozva.

Olvass tovább