Orbán Viktor: Az ország energiabiztonsága nem lehet kampánykérdés! + VIDEÓ

Szerző: civilek.info

KIEMELT, KÜLFÖLD

A helyzet rendkívül súlyos – jelentette ki Orbán Viktor Kiskundorozsmán, ahol megerősítették a Török Áramlat magyarországi szakaszának katonai védelmét. – Korábban az olajról volt szó, blokád alá kerültünk. Ezt máshonnan pótoljuk, de a gázvezeték az még jobban hasonlít az ütőérhez – fejtette a miniszterelnök. Felidézte, hogy már korábban is zárták el a gázvezetéket, ezért is épült a Török Áramlat. 

– Jelenleg is ukrán gázblokád alatt vagyunk, de tudjuk pótolni dél felől a kiesést. Ha ezt a köldökzsinórt elvágják, akkor a magyar gazdaság megáll – jelentette ki a kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök Szijjártó Péter külügyminiszterrel szemlét tartottak. – Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de nagyon figyelni kell – jelentette ki.

A miniszterelnök elmondta, hogy a magyar honvédség képes arra, hogy megvédje a gázvezetéket.

Újságírói kérdésre Orbán Viktor tudatta:

nincs tudomásuk arról, hogy a gázvezeték magyar szakaszán terveztek volna robbantást.

Kiemelte, hogyha tudomásuk lett volna, azt időben megakadályozták volna. Hozzátette: Magyarország energiaellátása most bizonyságban van.

Európa bajban van

Egy másik kérdésre a kormányfő kiemelte: egész Európa rendkívül súlyos energiaválság felé halad, a következő napok sorsdöntőek lesznek. Szerinte egy

olyan verseny alakulhat ki az energiahordozókért, mint a koronavírus járvány idején a vakcinákért.

– A magyar álláspont, hogy hagyjuk abba az orosz energia szankcionálását. A másik oldalon az az álláspont van, hogy erre nincsen szükség és fenn kell tartani az orosz energia szankcionálását – húzta alá Orbán Viktor. Mint jelezte, nem lepődne meg, ha a következő napokban további fenyegetésekről érkeznének hírek.

Stratégiai nyugalom kell 

Az ország energiabiztonsága nem kampánykérdés, hanem kormányzati kérdés. Ahhoz stratégiai nyugalom kell – tette hozzá. Mint jelezte, a magyar infrastruktúra fenyegetése a következő időszakban is fennmarad. Orbán Viktor jelezte: nem látja alapját, hogy meghívja Magyar Pétert a védelmi tanács ülésére. Hallotta ő is, hogy a közelgő választások miatt ezt követeli a Tisza Párt elnöke, de szerinte a jelenlegi kormánypártok fognak nyerni hat nap múlva, így nincs relevenciája a kérdésnek.

Kitért arra is, hogy az amerikai és a magyar álláspont egybeesik, és bátorítják az oroszokat, hogy minél több energiát szállítsanak. Közölte: ami a következő hetekben vár az egész világra, annak a kihatása évekre eldönti az európai gazdaság teljesítményét. Az európai gazdaság radikális teljesítménycsökkenést fog elszenvedni.

Nagyon kevés idő van a cselekvésre – tette hozzá. Véleménye szerint tapasztalható lesz egy 2022-es energiaválság és egy 2008-as pénzügyi válság is.

Ki áll a szabotázsakció mögött?

Én a mértéktartás híve vagyok – válaszolt arra a kérdésre, hogy kik készülhettek szabotázsra a vezeték ellen. Orbán Viktor azt mondta, várjuk meg a tényeket, ezt majd a szerbek juttatják el részünkre.

Az ukránoknak van képessége arra, hogy ilyet tegyenek, de nem tudjuk, hogy emögött az akció mögött ők állnak-e. Felidézte, az Északi Áramlat felrobbantása után is arról beszéltek, hogy az oroszok voltak, majd kiderült, hogy az ukránok.

Orbán Viktor jelezte: a hamis zászlós hadműveletekről tartó duma eddig soha nem igazolódott be, de

abba a tervbe, hogy Európát leválasszák az olcsó energiáról, illeszkedik a mostani, meghiúsított szabotázsakció is.

2022-ben, amikor az oroszok megtámadták Ukrajnát, akkor az unió némi gondolkodás után az ukránok oldalára állt, és döntött arról, hogy az európai érdek elé teszik az ukránok érdekét.

Nincs ma olyan gazdasági stratégia az unióban, ami versenyképessé vagy sikeressé tenne minket – jelezte a miniszterelnök. Teljes iparágakat számolnak fel, a drága energiával nem fog menni, és amíg az unió nem hoz más döntést, addig erről a pontról nem fogunk tudni elmozdulni.

Gázhiány lehet, a magyar rendszer stabil

Szijjártó Péter elmondta: Európában könnyen felléphet gázhiány, ezért arra kell koncentrálniuk, hogy a Magyarországra irányuló gázszállításokat a maximumon tartsák. Hozzátette: 18,7 millió köbméter érkezik a vezetéken minden nap. Ez egy teljesen stabil rendszer, amíg Brüsszellel szemben tartani tudják az állásaikat.

Ezért is mentünk perre az Európai Bizottsággal a csomag kapcsán, ami kitiltja az orosz energiahordozókat Európából – tudatta. Jelezte, hogy hazánk nem tud LNG-terminált a tengerpartra építeni, és a fő szállítások keletről érkeznek. Az energiabiztonságunk azon áll, hogy a mi energiamixünket mi magunk rakjuk össze, és amíg nemzeti szuverén kormány van, ez így is lesz – tette hozzá.

Orbán Viktor pedig elmondta, hogy az EU alapszerződése leszögezi, hogy minden országnak szuverén joga az energiamixe kialakítása. Kiemelte, hogy április 15-én az EU energiabiztosa egy olyan döntést akar elfogadtatni, ami az orosz olajat is kitiltja az unióból. Meg kell nyerni a választást, majd meg kell vívni egy másik csatát Brüsszelben – húzta alá. Szót ejtett arról is, hogy a jövő arról szól, hogy meg kell állapodnia Magyarországnak, Szlovákiának és Szerbiának egymás segítéséről. Ezzel a két országgal szemben nekünk speciális kötelezettségeink vannak – közölte.

Egy másik kérdésre a miniszterelnök elmondta: az esemény nem függ össze a kampánnyal, mert ez nem a választásra, hanem Magyarország energiabiztonságára hat ki. A kampányt ne keverjük össze a kormányzással – tette hozzá.

A kormányfő tudatta azt is, hogy Ukrajna minden nap leszállítja a bizonyítékát annak, hogy alkalmatlanok az EU-tagságra.

Arról, hogy Orbán Viktor az ominózus helyszínre utazott, valamint a legfrissebb információkról ebben a cikkben írtunk:

Orbán Viktor: Indulás a magyar-szerb határra + VIDEÓ

Magyar Nemzet

Borítókép: Miniszterelnöki Kabinetiroda

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004