Milliárdos állami megbízások, vitatott szerződések és közbeszerzés nélkül kiosztott milliók – Tanács Zoltán tiszás miniszter egykori cége már a Gyurcsány–Bajnai-korszakban is bőségesen részesült az állami pénzekből. Az IFUA Horváth & Partners az Orbán-kormányok idején sem járt éppen rosszul: az állami szférából több százmillió forint értékű megrendeléshez jutott. Csupán két minisztériummal közel 89 millió forint értékben szerződött, ami több annál a 84 millió forintnál, amelynek be nem jelentésére hivatkozva a Tisza-kormány menesztette Feledy Botondot a Magyar Külügyi Intézet éléről.
Nemcsak a Magyar Külügyi Intézet éléről menesztett Feledy Botondnak voltak jól fizető tanácsadói szerződései az Orbán-kormányok idején. Mint kiderült, Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter egykori cége, az IFUA Horváth & Partners is bőségesen részesült az állami megrendelésekből a polgári kormányzat alatt: csupán két minisztériummal közel 89 millió forint értékben szerződött.
Tanács egykori cége emellett állami vállalatoktól és intézményektől is jelentős megbízásokat kapott, s konzorciumos megbízásokból ugyancsak órási összegek folytak be hozzá.
Az igazi Kánaán azonban már jóval korábban, a Gyurcsány–Bajnai-korszakban beköszöntött a tanácsadó vállalkozás számára: az IFUA akkoriban milliárdos állami megrendeléseket zsebelt be. A 2002 és 2010 közötti baloldali kormányok több száz szerződés kötöttek az IFUA-val, s a cég csak 2007 és 2010 között közel 2,5 milliárd forint értékű állami megrendelést kapott.
Minisztériumok sora adott munkát az IFUA-nak
A központi közigazgatásban különösen széles volt a cég ügyfélköre. A korabeli beszámolók szerint Tanács egykori társasága a gazdasági, pénzügyi, közlekedési, önkormányzati, agrár-, külügyi, igazságügyi és oktatási tárcának is dolgozott, és többek között stratégiai tervezési, szervezetfejlesztési és informatikai feladatokat látott el.
A gazdasági minisztérium is rendszeresen foglalkoztatta a vállalkozást, amelynek megbízásai meglehetősen változatosak voltak: egy alkalommal például 8,4 millió forintért készített gasztronómiai témájú tanulmányt.
A szerződéskötések körülményei több esetben is komoly visszásságokra utaltak. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) például 2009-ben két, részben átfedő projektmenedzsment-támogatási szerződést kötött az IFUA-val. Bencze József akkori országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el, a vállalkozás pedig végül visszafizette a második megbízás kilencmillió forintos díját. A cég tagadta, hogy visszaélés történt volna, és a döntést jó hírnevének megőrzésével indokolta.
Közbeszerzés nélküli megbízások
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2008-ban egyetlen napon két szerződést is kötött az IFUA-val, 19 millió, illetve 5,9 millió forint értékben. A nagyobbik, módszertan kidolgozására szóló megbízás éppen az akkori húszmillió forintos közbeszerzési értékhatár alatt maradt. Az MNV a két feladatot különállónak tekintette, így a szerződések értékét nem vonta össze, és közbeszerzési eljárást sem folytatott le.
A vagyonkezelő további 39,7 millió forintért rendelte meg a nemzeti vagyon nyilvántartási rendszereinek és zárómérlegeinek értékelését. A 2010-es kormányváltásig tartó megállapodást ugyancsak közbeszerzés nélkül kötötték meg, amit az MNV a biztonsági és nemzetbiztonsági érdekeket érintő beszerzésekre vonatkozó kivételi szabályokkal indokolt. A három szerződés együttes értéke 64,6 millió forint volt.
Százmilliós keretszerződések az állami intézményeknél
A minisztériumok és állami vállalatok mellett más költségvetési szervek is rendszeresen foglalkoztatták az IFUA-t.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) a korabeli sajtóbeszámolók szerint húsznál is több szerződés kapcsolódott a vállalkozáshoz, amelyek közül csak néhányat előzött meg közbeszerzési eljárás.
A közbeszerzési összesítés szerint 2009-ben az IFUA három, egyenként 300 millió forintos konzorciumi keretmegállapodásban is részt vett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megbízásából. A szerződések gazdasági és társadalmi fejlesztések értékelésére, operatív értékelésekre, valamint környezeti értékelésekre vonatkoztak. A három megállapodás együttes keretértéke 900 millió forint volt, ez azonban a konzorciumok teljes keretösszege, nem az IFUA önálló bevétele.
Ugyancsak konzorciumi részvétellel szerepelt az IFUA a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság 2008-as, „Adatbázis-kezelő-2008” elnevezésű beszerzésében, amelynek értéke 336,6 millió forint volt. A négy felsorolt konzorciumi szerződés együttes keretértéke így meghaladta az 1,23 milliárd forintot, ám ebből nem állapítható meg, mekkora összeg jutott ténylegesen a tanácsadó vállalkozásnak.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) nyolc alkalommal, összesen több mint 60 millió forint értékben adott közvetlen megbízást az IFUA-nak, nyilvános közbeszerzési eljárás nélkül. A hatóság akkori szóvivője, Márton György a társaság szakértelmével és az ajánlatok kedvező árával indokolta a döntéseket.
Az egyetemek sem maradtak ki a megrendelők közül: a Budapesti Corvinus Egyetem 2009-ben 16 millió forintért bízta meg az IFUA-t egy adatintegrációs koncepció kidolgozásával.
Az önkormányzatok is milliókkal fizettek a tanácsokért
Az IFUA nemcsak a minisztériumoktól és az állami intézményektől, hanem önkormányzatoktól és fővárosi vállalatoktól is jelentős megbízásokhoz jutott. A BKV is jelentős összegeket fizetett a vállalkozásnak: 2006-ban 16,5 millió, 2007-ben pedig további 110 millió forintot, utóbbit képzési programmal kapcsolatos munkákért.
A fővárosi önkormányzat szintén több feladattal bízta meg az IFUA-t: 2008-ban ötmillió forintért közlekedési tanácsadást, 7,4 millióért pedig a fővárosi kulturális intézmények működésének felülvizsgálatát rendelte meg a cégtől.
A vállalkozás a Boston Consulting Grouppal közösen egy jóval nagyobb, 225,8 millió forintos fővárosi közlekedésstratégiai megbízásban is részt vett.
A kerületi és vidéki önkormányzatok között is akadtak jelentős megrendelők. Pesterzsébet 2009-ben 39 millió, Rákosmente 36,2 millió, Zalaegerszeg pedig 19,9 millió forintos megbízást adott a társaságnak. A XIII. kerületben egy közel 40 millió forintos konzorciumi szerződésben vett részt az IFUA, emellett a korabeli beszámolók egy további, 17,5 millió forintos megbízásról is említést tettek.
A megbízások sokasága és nagyságrendje tehát jól mutatja, hogy a tiszás miniszter egykori cége már jóval a 2010-es kormányváltás előtt is az állami tanácsadói piac meghatározó szereplője volt.
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter egykori cége a Gyurcsány–Bajnai-korszakban és az Orbán-kormányok alatt is jelentős állami megbízásokhoz jutott – Fotó: Facebook/Tanács Zoltán