Sajtóhírek alapján újra felmerült Magyarországon, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó helyett többkulcsos, progresszív rendszert kellene bevezetni – az ötlet a Tisza Párt 2026-os, esetleges kormányalakításával összefüggésben került napirendre. A gondolat első hallásra jól is hangozhat: a szegényebb rétegek kevesebbet fizetnének, a „gazdagabbak” többet. Könnyen kommunikálható politikai üzenet: „a gazdagok fizessenek”. De vajon tényleg ilyen egyszerű a képlet?

A válasz: egyáltalán nem. A többkulcsos rendszer mögött ugyan ott van a társadalmi igazságosság ígérete, de a gyakorlatban nagyon is veszélyes fegyver. Könnyen válhat belőle az a mechanizmus, amely bünteti a teljesítményt, az ambíciót és a tehetséget. Mert ki az, aki ma Magyarországon „átlag felett” keres? Nem multimilliárdos nagyvállalkozók tömegei, hanem sokszor orvosok, mérnökök, informatikusok, középvezetők, akik hosszú évek munkájával jutottak oda, hogy valamivel többet vihessenek haza, mint az átlag.

Ha a magyar gazdaság leginkább törekvő, tehetséges vállalkozó rétegei és szakemberei lesznek a célpont, az üzenet világos: „ne törekedj többre, mert az állam elviszi”.

A progresszív adózás másik nagy kockázata a versenyképesség aláásása. A XXI. században a tehetség és a munkaerő mobilis. Aki jól képzett, nyelveket beszél és keresett szakmában dolgozik, pár hónap alatt új életet kezdhet Bécsben, Berlinben vagy Londonban. Ha itthon úgy érzi, hogy a munkáját nem megbecsülik, hanem különadóval sújtják, akkor nem sokat habozik: odébbáll. Ez pedig nemcsak egyéni döntés, hanem nemzeti veszteség; minden egyes távozó szakemberrel tudás, tapasztalat és adóbevétel is eltűnik az országból. A rövid távú politikai haszonért így hosszú távú gazdasági és társadalmi veszteséget kockáztatunk.

A meggondolatlan progresszív adózás elűzheti a legképzettebb munkaerőt, ami egyéni döntésként jelenik meg, de valójában az egész nemzet, a magyarság versenyképességét gyengíti.

A külföldi példák itt vannak előttünk, és intőek. Franciaországban a baloldali François Hollande kormánya 2012-ben bevezette a 75 százalékos szuperadót a leggazdagabbak jövedelmeire. A gesztus szimbolikus volt, politikailag tapsot kapott, gazdaságilag azonban hatalmas öngól lett. Az állami bevétel alig emelkedett, viszont látványosan megnőtt az adóelkerülés és a vagyonkimenekítés. Sőt, ismert művészek és vállalkozók – például Gérard Depardieu – látványosan otthagyták az országot. Az adót néhány éven belül csendben visszavonták.

A baloldal „mintaállamában”, Svédországban a ’70-es és ’80-as években az adóteher olyan szintre nőtt, hogy egyes jövedelmeknél meghaladta a 80 százalékot. Ez papíron igazságosnak tűnt, valójában azonban ellehetetlenítette a versenyképességet. A leggazdagabbak és a legsikeresebbek nem dolgoztak többet azért, hogy minden plusz jövedelmüket elvigye az állam. Inkább elrejtették a pénzt, kreatív elszámolásokat találtak ki, vagy külföldre vitték a vagyonukat. A svéd állam végül ezt a súlyos hibát belátva, kénytelen volt drasztikus adóreformot végrehajtani: így legalább mérsékelte a kulcsokat és egyszerűsítette a rendszert.

A tanulság világos: a többkulcsos adózás könnyen több kárt, mint hasznot hoz. Az extrém magas kulcsok pedig elriasztják a befektetéseket, ösztönzik az adóelkerülést, és hosszú távon gyengítik a gazdasági növekedést. De még a mérsékelt progresszió is veszélyeket hordoz, ha rosszul alakítják ki: bonyolultabb, nehezebben átlátható, és mindig ott a veszély, hogy politikai szlogenek mentén újabb és újabb kulcsokat találnak ki, amelyek fokozatosan szűkítik a középosztály mozgásterét.

A tanulság tehát az, hogy a többkulcsos adó könnyen a gazdasági növekedés és a középosztály szabadságának fékezőjévé válhat, pláne ha nagyon kedvezőtlenül alakítják ki.

Magyarországon jelenleg egykulcsos, 15 százalékos SZJA van érvényben. Ez a rendszer egyszerű, átlátható és kiszámítható. Mindenki ugyanazt a kulcsot fizeti, így nem büntet senkit sem azért, mert többet dolgozik, mert előrébb jut, vagy mert törekvőbb, sikeresebb. A mostani szisztéma versenyképességi szempontból is előny: a vállalkozások tudják, mire számíthatnak, a munkavállaló pedig tisztán látja, mennyi marad a zsebében.

A kérdés tehát nem az, hogy hangzatos politikai jelszavak mögé bújva bevezethetünk-e többkulcsos adót. A valódi kérdés az, hogy megengedhetjük-e magunknak, hogy elveszítsük azokat, akik munkájukkal és tudásukkal éppen a magyar gazdaság gerincét alkotják. Ha a siker büntetést jelent, akkor nemcsak az egyén, hanem az egész ország veszít.

Ezért a magyar gazdaság jövője szempontjából ma az a legbiztonságosabb út, ha kitartunk az egyszerű, átlátható, a teljesítményt nem büntető egykulcsos adórendszer mellett.

Az egységes rendszer lett a magyar gazdaság motorja

A magyar, egységes, 15%-os SZJA-rendszer bevezetése (2011–2012-től) érezhető módon élénkítette a gazdaságot: a fogyasztás élénkülésével az állami bevételek 7,6%-kal emelkedtek már az első évben, 2015-re pedig az összes adóbevétel 23,8%-kal múlta felül a reform előtti csúcsot, miközben a központi költségvetés újra nyereséges pályára állt. Ez az adópolitikai fordulat vált igen hamar Magyarország tartós gazdasági növekedésének legfontosabb alapjává, és ez tette hazánkat a régió egyik leginkább sikeres, dinamikusan növekvő gazdaságává.

Címlapkép: Pixabay