A Tisza Párt vezetése úgy véli, az üzleti szférából érkező szakemberek tapasztalata segíthetne az állami működés átalakításában, valamint az Európai Unióval való kapcsolatok rendezésében, írja a Politico.
A Tisza Párt egyik vezetője, Tarr Zoltán arról beszélt, hogy elsősorban olyan „jó menedzsereket” keresnek, akik képesek végrehajtani az általuk tervezett változtatásokat.
A párt szerint azért fordulnak inkább a vállalati világhoz, mert így elkerülhetik, hogy a jövőbeli minisztereket korábbi kormányzati szerepvállalásuk miatt politikai kötődések terheljék. Tarr Zoltán azt is hangsúlyozta, hogy a befagyasztott uniós források megszerzéséhez olyan tárgyalási tapasztalatokra lehet szükség, amelyek az üzleti életben megszokottak.
A tervek szerint a lehetséges kormánytagok között több ismert üzleti vezető is szerepel. A külügyi tárca élére például Orbán Anita kerülhetne, aki korábban a Vodafone csoportnál dolgozott vezető pozícióban. Az energiapolitika irányítását Kapitány István, a Shell globális vezetője kaphatná meg, míg a költségvetési és pénzügyi ügyekért Kármán András, az Erste Group egyik vezetője felelne. Az agrártárca élére Bóna Szabolcs vállalkozót jelölnék, az egészségügyi minisztériumot pedig Hegedűs Zsolt ortopéd sebész irányíthatná.
A Tisza Párt szerint kormányra kerülésük esetén jelentős átalakításokra lenne szükség több állami intézmény működésében. Példaként említették a Mol energetikai vállalatot is, amelynek tulajdonosi és irányítási struktúráját szerintük át kellene tekinteni.
Bár a tulajdonosi szerkezet nehezen változtatható kétharmados többség nélkül, a vállalat stratégiáját könnyebb lesz módosítani – mondta Tarr, aki hozzátette a Tisza 2035-ig megállítja a Mol orosz olajimportját.
Elemzők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy számos intézményi változtatás csak kétharmados parlamenti többséggel lenne megvalósítható. A magyar politikai rendszerben ugyanis több kulcsfontosságú intézmény – például az Alkotmánybíróság, az ügyészség vagy a médiahatóság – vezetőinek kinevezéséhez kétharmados parlamenti támogatás szükséges.
A Tisza Párt vezetése szerint ezért több forgatókönyvvel is készülnek: azzal az esettel is számolnak, ha csak egyszerű parlamenti többséget szereznek, és azzal is, ha kétharmados felhatalmazást kapnak.
A párt azt is jelezte, hogy kétharmados győzelem esetén széles körű vitát indítanának a jelenlegi alkotmány jövőjéről, amelyet Orbán Viktor kormánya 2011-ben fogadott el.
Magyar Nemzet
Borítókép: Facebook / Tarr Zoltán