Tenyérjóslással terelgetnék a diákokat pályaválasztásra Romániában

Szerző: civilek.info

SZÍNES

tenyerjóslás jós

[et_pb_section][et_pb_row][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_text]

A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség 2500 eurót fizetett egy olyan készülékért, amely a diákok tenyeréből olvasva irányítaná a pályaválasztásukat. Jól olvasta. Tenyérjós-készüléket szereztek be azért, hogy felmérjék, milyen karrierre lenne alkalmas majd egy lurkó – írja a foter.ro.

A gépezet állításuk szerint neurostimulátorként működik – az ebből kiolvasható adatok pedig felhasználhatók arra, hogy a diákokat a megfelelő pályaválasztás felé tereljék.

A projektet január 23-án, kedden mutatta be Marinela Marc, a kolozsvári tanfelügyelőség vezetője.

A kezdeményezés célja a gyermekek anyanyelvi képességeinek nem szabványos felmérése. A szakmai profilt viszont általában pszichológusok állapítják meg, akik egy kérdőívvel mérik ezt fel, a tanulók által adott válaszok alapján.

Az első célcsoporttal (havonta 100 diák) kísérleti projektként indul, amely februárban kezdődik és júniusig tart, és az eredmények függvényében döntenek majd arról, hogy a következő tanévre is kiterjesztik-e majd.

A készülékről videót is közöltek az illetékesek, ezt itt lehet megnézni.

A szerkezet feltalálója Dumitru Grigore, aki elmondása szerint „létrehozta a legerősebb pszichológiai profilszkennelő programot az emberi DNS-ről”, és nem mellesleg a Tracia Unită (Egyesült Trákia) Fejlett Technológiák tanácsadója (bármit jelentsen is ez), valamint az Egyesült Trákia látnoki csapatának tagja. A következtetéseket le lehet vonni.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

 

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004