Titkos viszonya volt Gyurcsány Ferencnek – itt az első kormánypárti reakció

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc

Direkt36 „Politikai összeomlás, kínos szerelmi viszony, könnyes búcsú – Gyurcsány Ferenc lemondásának története” címmel közölt hosszú cikket a Demokratikus Koalíció és a Gyurcsány házaspár válásáról. A publikáció után záporozni kezdtek a kritikák: sokan kifogásolták, hogy egy oknyomozó riportba magánéleti szálakat is belefűztek, ráadásul úgy, hogy közben Dobrev Klárát, a pártelnököt női mivoltában érte bántó hangnem.

Dobrev Klára is reagált a cikkre, amely szerinte azért született, hogy támadhassák. A politikus elmondta, hogy olyan dolgokat kell megbeszélnie a fiával, ami „normális esetben nem rá tartozott volna”. Úgy érzi, célponttá vált, és nem a munkásságáról vagy a döntéseiről írnak, hanem a méltóságát próbálják célba venni – írja az Index.

A legtöbb bírálat magától értetődően a DK vezetőitől és tagjaitól érkezett. Köztük volt Bakk István is, aki a párt veszprémi, 3-as választókerületének képviselőjelöltjeként Facebookon fejezte ki felháborodását. Bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy „méltatlan és sértő, amikor valaki egy nő politikai teljesítményét a magánéletéhez méri. Nem fogadjuk el, hogy bárki a nőiességet eszközként használja a lejáratásra. Ez nemcsak Dobrev Klárát sérti, hanem minden nőt, aki közéleti, vezetői szerepet vállal.”

Bakk bejegyzése alatt azonban váratlan fordulat történt: megszólalt maga a körzet országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor is. Rövid, de határozott kommentet fűzött hozzá, amellyel lényegében egyetértését fejezte ki a cikk miatt felháborodott DK-s politikusnak:

„Igaza van!”

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004