Leszállt az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor Kalifornia partjainál.
Az űrkapszula több mint 27 ezer kilométeres sebességgel lépett be a légkörbe. A folyamat részeként a kommunikáció rövid időre megszakadt az űrhajósokkal, de mintegy 7 perc után helyreállt.
Mintegy 4 perccel a vízbe érkezés, a splashdown előtt kinyílt a két kisebb stabilizáló ernyő, majd a négy nagyméretű főernyő is.
A leérkezés helyszínére elindult a SpaceX Shannon mentőhajója és gyorsnaszádjai. A biztonsági vizsgálatokat követően a mentőhajó fedélzetére emelték az űrkapszulát, amelyet ezután hagyhat el a legénység.
Ezt követően kinyitották az űrkapszula oldalsó ajtaját, amelyen keresztül a mentőhajó legénysége és az orvosi egység segítségével kiszállt a négy űrhajós. Kapu Tibor csaknem egy órával a leszállást követően, az űrhajósok közül utolsóként, mosolyogva és integetve lépett a mentőhajó fedélzetére.
MTI
Borítókép: Kapu Tiborék sikeresen landoltak
Forrás: Facebook/HUNOR – Magyar Űrhajós Program



