A Hormuzi-szorost azon országoknak kellene őrizniük és felügyelniük, amelyek használják, üzente az amerikai elnök.
– Az Egyesült Államok közel került Iránt érintő céljai eléréséhez – közölte az amerikai elnök pénteken. Donald Trump internetes közösségi oldalán megjelent bejegyzésében azt is közölte, hogy fontolgatja a katonai művelet intenzitásának csökkentését. Trump kifejtette azt is, hogy a Hormuzi-szorost azon országoknak kellene őrizniük és felügyelniük, amelyek használják.
Donald Trump szerint a katonai nyomás enyhítésének megfontolását az teszi lehetővé, hogy teljes mértékben megsemmisültek Irán rakétái és azok indító eszközei, valamint elpusztítják az iráni védelmi ipar bázisát.
Az elnök a megvalósítás közelébe került amerikai célok között említette az iráni haditengerészet, légierő és légelhárító fegyverzet kiiktatását, valamint megismételte, hogy soha nem fogják megengedni Iránnak, hogy nukleáris katonai képességek birtokába kerüljön. Célnak nevezte a közel-keleti szövetségesek védelmét a lehető legmagasabb szinten, Izrael mellett ide sorolta
- Szaúd-Arábiát,
- Katart,
- az Egyesült Arab Emírségeket,
- valamint Bahreint és Kuvaitot.
Donald Trump kifejtette azt is, hogy a Hormuzi-szorost azon országoknak kellene őrizniük és felügyelniük, amelyek használják,
valamint hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok ebben nem vesz majd részt, de szükség esetén segítséget nyújt.
Az amerikai elnök pénteken egy Fehér Házban tartott eseményen az amerikai katonai erők elmúlt három hétben Iránban nyújtott teljesítményét azzal méltatta, hogy Irán nagyon sok pénzzel rendelkezett, rengeteg „nagyszerű” orosz és kínai katonai eszköznek volt birtokában, de ezek is hasztalannak bizonyultak az amerikai haderővel szemben.
Egy pénteken megjelent közvélemény-kutatás szerint az amerikai polgárok mintegy kétharmada arra számít, hogy az Egyesült Államok szárazföldi műveletet is indít Irán területén.
A Reuters hírügynökség megbízásából készült felmérésben megkérdezettek 55 százaléka nem támogatja, hogy amerikai katonákat küldjenek iráni területre, míg az amerikaiak bő harmada támogatna egy korlátozott akciót, amiben csak a különleges erők egységei vesznek részt.
MTI
Fotó: Donald Trump amerikai elnök – MTI/EPA/UPI pool/Bonnie Cash