Kezdődik egy orosz-ukrán csúcs előkészítése, üzente az amerikai elnök

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Trump-Putyin-Alaszka

Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előkészít egy találkozót, amelynek célja egy tűzszüneti megállapodás, ami véget vethet az ukrajnai háborúnak – közölte Donald Trump.

Mostantól valójában Zelenszkij elnökön múlik, hogy ez megvalósuljon. És azt is mondanám, hogy az európai nemzeteknek is kicsit be kell kapcsolódniuk. (…) És ha szeretnék, én is ott leszek a következő találkozón” – mondta az amerikai elnök a Fox News hírtelevíziónak nyilatkozva az alaszkai amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.

Trump: Sikerült igazán jó előrelépést elérni

Az amerikai elnök arra a kérdésre válaszolva, milyen tanácsot adna Zelenszkijnek, azt mondta, megállapodást kell kötnie a háború lezárása érdekében.

Megállapodást kell kötni. Igen. Nézzék, Oroszország egy nagyon nagy hatalom, ők pedig nem” – húzta alá.

Úgy hiszem, nagyon közel járunk a megállapodáshoz – mondta Trump, ugyanakkor világossá tette, hogy mindehhez még az ukrán elnöknek is hozzá kell járulnia.

Az amerikai politikus közölte: nagyon őszintén beszélgetett Putyinnal az alaszkai csúcstalálkozót követő sajtótájékoztató után. Kérdésre válaszolva Trump elmondta, hogy volt alkalma külön is beszélni orosz hivatali partnerével.

Igen, volt. Valójában a beszédeink után. Nagyon jó beszédet tartott, én is befejeztem a sajátomat. Utána beszélgettünk. Közvetlenül utána nagyon őszintén beszélgettünk. Azt hiszem, ő is szeretné, ha ez megvalósulna” – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy jelenleg nem foglalkozik büntetővámok bevezetésével az oroszországi kőolajbeszerzésekre, de talán „két-három hét múltán” ismét fog.

MTI

Borítókép: Donald Trump amerikai (j) és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai-orosz csúcstalálkozón az Elmendorf-Richardson katonai bázison, az alaszkai Anchorage-ben 2025. augusztus 15-én.
Forrás: MTI/EPA/Szputnyik pool/Gavriil Grigorov

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004