Az amerikai elnök és jogi csapata első fokon pert nyert egy iowai közvélemény-kutató céggel szemben.
Helyet adott az amerikai elnöknek a fellebbviteli bíróság, így az állami bíróság elé kerül a per amit J. Ann Selzer és cége, The Des Moines Register ellen indított. Donald Trump választási befolyásolással vádolja a közvélemény–kutató céget – írja a Fox News.
Trump jogi csapata „arcátlan választási beavatkozással” vádolja a céget miután a 2024-es elnökválasztás során Selzer és cége tévesen és szándékosan jelezte, hogy Trump lemaradt a demokrata Kamala Harris mögött. Az elnök és csapata eredetileg májusban kérte az ügy Iowa Állami Bíróság elé terjesztését, miután a vádlottak „áttették” az ügyet a szövetségi bíróságra.
Egy szövetségi bíró azonban akkor elutasította a kérelmet , de az Obama által kinevezett bíró döntését végül az Egyesült Államok 8. körzeti fellebbviteli bírósága felülbírálta.
Egy élesen megfogalmazott véleményben az illetékes körzeti bíróság helyt adott Trump kérelmének és utasította a kerületi bírót, hogy az ügyet „előítélet nélkül” elutasítottnak tekintse, lehetővé téve Trump számára az ügy újbóli benyújtását.
„A 8. Körzeti Bíróság mai igazságos és helyénvaló döntése biztosítja, hogy Trump elnök választási befolyásolással kapcsolatos ügyét, amely a J. Ann Selzer, a The Des Moines Register ellen indított az Iowa Állami Bíróságon tárgyalják, ahová tartozik” – mondta Trump jogi csapatának szóvivője.
„Ezek a vádlottak ismételten jogellenes játszmákat folytattak, hogy elkerüljék az állami bíróságot, és ennek ma vége” – folytatta a szóvivő. „Trump elnök továbbra is felelősségre vonja azokat, akik álhíreket, hazugságokat és rágalmakat terjesztenek.”
A vádak szerint az érintett cég Kamala Harris javára próbálta manipulálni a választási előrejelzéseit, ezzel pedig hamis információkat terjesztve próbálták meg Donald Trump esélyeit rontani az amerikai elnökválasztás során.
Borítókép: Trump megnyerte a pert
Forrás: Facebook/Donald J. Trump



