Tudjuk, mi áll a háttérben: ezért jelent be kamu gazdasági programot Magyar Péter

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Orbán Anita és Magyar Péter - Fotó: Facebook / Orbán Anita

A Tisza-vezér azt közölte, hogy az ellenzéki párt szombaton bemutatja „több mint 140 oldalas” programját. Fontos kérdés, miféle gazdasági programmal állhat elő, hiszen már hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra került egy, a párthoz köthető 600 oldalas megszorítócsomag.

Tűzoltásba kezdett Magyar Péter, miután a párt nyilvánosságra került, mintegy 600 oldalas, valódi gazdasági programja – a benne foglalt megszorítások miatt – jelentős törést okozott a párt népszerűségében.

A sajtóban nyilvánosságra került gigadokumentáció helyett készülhetett el a mostani, Magyar Péter által beharangozott, gazdasági programnak nevezett anyag.

Az elvonáscsomag logikusan épül fel, és pontosan azt a jövőt vetíti előre, amit a baloldali közgazdászok már évek óta szorgalmaznak.

Magyar Péterék kezdettől tagadják, hogy közük van a nyilvánosságra hozott Tisza-megszorítócsomaghoz, érdemi cáfolatot azonban nem tudtak eddig felmutatni.

Megerősítette viszont a dokumentáció valódiságát a pártot nemrégimen elhagyó Csercsa Balázs. A kiábrándult tiszás munkacsoport-vezető azt mondta: az valós tanulmánygyűjtemény, amely alapján a kormányprogram készül.

Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke botrányos kijelentéseket tett a párt etyeki fórumán korábban: arról beszélt zárt körben, hogy nem mondhatnak el mindent a tervezett adócsomagról, mert ha így tennének, akkor megbuknának. (Magyar Péterék igyekeztek is eltüntetni azt a felvételt, melyen Tarr szavai hallhatók, ennek ellenére ma is elérhető.) A Tiszában azóta is tartják magukat a Tarr-féle narratívához, amelybe pontosan illeszkedik a 600 oldalas megszorítócsomag tagadása és az is, hogy

megpróbálnak egy kamu gazdasági programmal előállni a választások megnyerése érdekében.

Ami után – ezt is Tarr Zoltántól tudjuk – már mindent lehet.

A brüsszeli liberális elit jó ideje nem titkolja, hogy szívesebben látnának Magyarországon az Orbán-kormány helyett olyan országvezetést, amely készségesen teljesíti a kívánságaikat,

legyen szó a migrációs kvóta kötelezővé tételéről, a magyar mezőgazdaság háttérbe szorításáról, Ukrajna háborús finanszírozásáról, annak európai uniós tagságáról vagy az LMBTQ-propaganda terjesztéséről.

Manfred Weber, a Magyar Pétert és képviselőtársait is magába foglaló Európai Néppárt vezetője már több ízben intézett kirohanást Orbán Viktor ellen, a magyar kormány háborúellenes politikája miatt – kijelentette ugyanakkor: ő maga győzte meg Magyar Pétert, hogy csatlakozzon a Néppárthoz, mert ők csak olyanokkal működnek együtt, akik Ukrajna-pártiak.

Itt jön a képbe Magyar legújabb „igazolása”, a Tisza új külpolitikai vezetője, Orbán Anita, akiről nemrég kiderült: nagy erőkkel támogatja Ukrajna mielőbbi EU- és NATO-csatlakozását is.

Márpedig Ukrajna EU-s és NATO tagsága csak abban az esetben valósulhat meg, ha kormányváltásra kerül sor Magyarországon: vagyis ha a jelenlegi kormány már nem akadályozza Brüsszelt ezekben a törekvéseiben.

Tavaly év végén lényegében nem mozdultak meg a pártpreferenciák és ezzel állandósulni látszik a kormánypárt előnye – írta meg januárban a Nézőpont Intézet, amelynek közvélemény-kutatása január közepén azt mutatta, hogy a Fidesz-KDNP a listás szavazatok 47, a TISZA Párt pedig 40 százalékát kapná meg.

Nem segített Magyar Péterék népszerűségének a számos botrány mellett az sem, amikor nyilvánosságra került a párt tervezett megszorítócsomagját – amely kísértetiesen egybevág a brüsszeli követelésekkel.

Érthető hát, ha Magyar Péter a kormányra kerülés és a brüsszeli érdekek kiszolgálása érdekében bemutat egy kamu, a szavazóknak jobban tetsző gazdasági programot, amelyet egy esetleges Tisza-győzelem esetén majd akár el is felejthetnek – hiszen Tarr Zoltántól tudjuk, hogy először nyerni kell, aztán mindent lehet.

Mandiner.hu

Fotó: Orbán Anita és Magyar Péter – Facebook / Orbán Anita

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004