Tuzson Bence: Legyen a Pride a Kincsem Parkban

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Tuzson-Bence

Egy alternatív helyszínt, a Kincsem Parkot javasolta a Budapest Pride megtartására kedden a Facebookon közzétett videóüzenetében az igazságügyi miniszter, kiemelve: olyan helyen legyen a Pride, ahol a gyerekek semmiképp sem találkoznak az eseménnyel.

Tuzson Bence emlékeztetett arra, hogy a rendőrség megtiltotta a Budapest Pride megszervezését az eredeti helyszínen, „ami nem csoda” – értékelt, hiszen a belvárosban megtartott rendezvény esetén a gyerekek jogai nem lennének biztosíthatók.

Hangsúlyozta azonban: mindez nem azt jelenti, hogy a gyülekezési joggal ne lehetne élni a gyerekek jogainak maximális tiszteletben tartása mellett.

Ezért azt javasolta a szervezőknek, a rendőrségnek és a Belügyminisztériumnak, hogy jelöljenek meg egy új helyszínt a rendezvény megtartására, ez pedig legyen a Kincsem Park.

A Kincsem Park ugyanis nagy, biztonságos, lehet rajta vonulni is, és biztosítható az, hogy a gyerekek semmiképpen sem találkozhatnak a rendezvénnyel – közölte Tuzson Bence.

Forrás: MTI
Címlapkép: Facebook/Tuzson Bence

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004