Itt a vég! Békaeső, sáskajárás, szökőár és tűzokádó sárkányok, mindez elsöpri az emberiséget, de legalábbis a Donald Trump vezette Amerikát, mert világkatasztrófa közelít. Néhány sztárocska ugyanis elköltözik az USA-ból. Itt az Armageddon!

Nem is vitás, az amerikai átlagpolgár a kardjába dől – már, ha van neki olyan -, mert néhány hollywoodi színész, énekes és rendező nagy rettegésében elmenekül a gonosz birodalmából. Nem világos ugyan, mitől rettegnek, eddig is jól eldagonyáztak a filmipar aberrált fővárosában és vélhetőleg ez után ugyanúgy locsi-pocsizhatnának a langymeleg (vagy tán egészen meleg) medencéikben, de akkor nem játszhatnának rettegő mártírt.

Megtehetnék, ha már annyira félnek a maguk által falra festett ördögtől, hogy szép csendben elkullognak a színről, de nem,

nekik reflektorfény és főszerep jár az idióták színházában.

Ám legyen, az ő dolguk. De ha az ő dolguk, akkor minek jelentik be harsonaszó kíséretében a „menekülésüket”?

Gondolom Donald Trump mostantól éjszakába hajlóan zokog utánuk és esetleg felkeresi őket, hogy sírva könyörögjön, jaj, drágáim, ne menjetek el, mit érek nélkületek? De azért van egy halvány sejtésem, miszerint körülbelül annyira érdekli a dolog az USA nagy többséggel megválasztott elnökét, mint az elefántot a föld alatt tekergőző giliszta. Vagy még annyira sem.

Hollywood már évtizedek óta a nihil és aberráció otthona, a hagyományos értékek rombolója, a deviancia fővárosa. Ami a nagyobb baj, hogy ez nem maradt a filmgyártó bázis kerítései mögött,

ellenkezőleg, a legyártott szemét szétszóródott az egész világon. A neve: amerikai film.

Persze ne legyünk igazságtalanok, akadtak – szerencsére nem is kevesen – olyan színészek, akiket nem fertőzött meg az az eltorzult világ. Csak néhány közülük: Sylvester Stallone, Mel Gibson, Jon Voight, Chuck Norris, természetesen a republikánus Arnold Schwarzenegger, Scott Baio, James Woods, vagy mint most kitudódott, a nagy tekintélynek örvendő Denzel Washington, aki eddig távol tartotta magát a politikától (én is így tettem volna, ha Joe Biden az elnök). Ki is akadtak a libernyák sztárok rendesen.

Sokan voltak a sztárok között, akik a demens demokrata elnököt istenítették, nem is akárkik. Jó, mondjuk a Magyarországról egyáltalán semmit sem tudó, de ennek ellenére rólunk fröcsögő George Clooney nem számít, mondhatni ő az amerikai Nagy Ervin, azaz közepes képességű, de futtatott színész. A különbség persze nagy, Clooney-t Hollywood libernyákjai, Nagy Ervint meg a hazai libernyákok támogatják és nagyon más dolog egy amerikai akciófilmben, igazi sztárok között szerepelni, mint a magyar Kincsem produkcióban, ahol sokak szerint a ló volt a karakteresebb.

Rendben, Clooney-t vegyük ki a képletből. Meg azokat is, akik bőszen hirdették – sokan voltak ám! -, hogy Donald Trump győzelme esetén elköltöznek az USA-ból, de valójában eszük ágában sincs megtenni. Érthető, mert ha egy hajó a tomboló tengeri viharban léket kap, nincs más esély a menekülésre, mint a vízbe ugrani, az viszont elmebeteg, aki egy tükörsima óceánon a kikötő felé tartó luxushajóról veti magát a habok közé. Márpedig a filmsztárok hajója minden földi jóval fel van szerelve, nekik viharban sincs okuk a menekülésre, nemhogy csendes vizeken.

Mégis vannak, akik az elmebajnak arra a fokára tornázták fel magukat, ahonnan már nem látszik visszaút. Készül a Running man – Menekülő ember második része, ezúttal nem mozifilm, hanem valóságshow formájában és ezt nem Schwarzenegger játssza, hanem a jól fizetett rettegők.

Itt van mindjárt Whoopi Goldberg, aki így nyilatkozott:

„Olyan helyen szeretnék élni, ahol az igazságosság és az egyenlőség nem csak eszmény, hanem valóság”.

Ő Kanadába távozik. Ott is a helye, mert az az ország valóban az igazságosság és az egyenlőség hona. Ott csak a kormány ellen tüntetni merészelő kamionosok bankszámláját fagyasztják be nagyon igazságosan, dögöljön meg akinek nem tetszik a Trudeau-féle (most már bukott) diktatúra. Meg az is helyes, hogy börtönbe csukják azt az apát, aki bódult elméjű lányát nem hajlandó fiúnéven szólítani. Ez így igazságos és egyenlő. Hajrá!

Második jelöltünk Taylor Swift. Bevallom, soha nem kedveltem a nőt, de ez magánügy, mert sokan meg igen, bár nem értem, miért? Mi az a nagyszerűség, amivel a többi fölé emelkedett? Kinek tett jót a sikere önmagán kívül? De mindegy is, ő Angliába készül. Jó kis hely lett a britek hona, ott már azért is rács mögé kerül bárki, ha egy abortuszklinika előtt némán imádkozni merészel. Aki pedig az illegális migránsok ellen követ el Facebook-bejegyzést, örülhet, hogy ma még nem állították vissza a nyilvános lefejezés konstruktív intézményét. Ilyesmi persze Taylortól nem várható, viszont ott aztán Swift – az író és nem az énekes Swift – világában találhatja magát a névrokon, ő lehet Guliver az óriások országában. Csak rá ne lépjen, illetve el ne vágja a torkát, esetleg meg ne erőszakolja egy nagyon szeretni való betolakodó illegális migráns.

Harmadjára a nálunk nem túl ismert volt labdarúgó, Megane Rapiroe említhető, Ő így indokol:

„Olyan helyen szeretnék lenni, ahol a haladás nem csak álom, hanem elérhető cél.”

Ezért Svédországba költözne. Ihaj, csuhaj, legjobb lesz Stokholm, ott a napi robbantgatások és bandaháborúk izgalmas közepében kamatoztathatja labdarúgói jártasságát, kicselezheti támadóit. Hiszen otthon érezheti magát, ez is olyan harc, mint a focipályán a győzelemért folytatott. Apró szépséghiba, hogy itt a veszteshez nem rohannak be az edzők vigasztalni, a sérülthöz az orvosi stáb kezelni, jönnek ellenben a hullaszállítók – már ha oda merészkednek éppen két sorozat között.

A hab a tortánkon James Cameron, a valóban kiváló filmrendező, a Titanic és az Avatar alkotója. És gyűlölködő ember, aki

azért húzza el a csíkot Új-Zélandra, mert nem akarja naponta látni az újságok címoldalán Donald Trumpot.

Úgy tűnik, 70 éves korára kezd megbomlani az elméje, mert szerinte ami most történik, az „elfordulás mindentől, ami tisztességes. Amerika nem képvisel semmit, ha nem áll ki azokért az értékekért, amelyeket történelmileg képviselt.”

Vajon mire gondolt a költő? Talán a rabszolgaságot sírja vissza? Hisz azért a demokraták küzdöttek, a felszabadításért ellenben a republikánusok. Vagy értéknek mondható az őslakosság kiirtása? Esetleg – az időben nagyot ugorva – a szabad nemváltás, persze úgy, hogy abba sem a szülők, sem a pszichológusok ne szólhassanak bele? Érték a transzmosdó? Érték az abortusz szorgalmazása az életpártiak üldözésével és bebörtönzésével fűszerezve? Érték a véleménydiktatúra, amikor egy még regnáló elnököt ki lehet tiltani a közösségi platformokról? Érték a politikai ellenfél jogi úton való ellehetetlenítése? Netán a történelmi emlékek megsemmisítése, a történelem meghamisítása cancel culture-módra? Szobordöntés, könyvégetés (nem mindig tűzzel, elég, ha eltörlik a fogyasztható irodalomból), érték a filmklasszikusok elmebeteg szelektálása? Érték a BLM-mozgalom üzleteket fosztogató, fehér embereket megalázó, sőt gyilkoló agressziója? Ezek az Ön értékei, Mr. Cameron?

Volt egy találó bonmot az átkos rendszer idején. Amikor a Párt lapja, a Népszabadság (béke poraira) lelkesen kürtölte világgá, hogy nő a párttagok száma. A magyar humor erre így reagált: Azért nő, mert a párton kívüliek megtisztítják soraikat.

Hát menjenek a celebek, ahová akarnak. Legalább tisztul a kép az USA-ban.

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: A szintén az USA-t elhagyni készülő Bruce Springsteen és Robert De Niro – Fotó: Facebook / Cars Of Boss