Újabb 234 milliárd forint uniós forrás érkezett, biztosított a tanárbéremelés következő fázisa

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Rétvári Bence

Közben egy picike szuverenitásról se kellett hozzá lemondani…

Két teljesen eltérő ideológia: Magyar Péter szerint csak úgy lehet hazahozni az uniós forrásokat, ha behódolunk Brüsszelnek, míg a kormány ismét megmutatta, hogy ez nem igaz. Rétvári Bence szerint ez annak is bizonyítéka egyben, hogy Brüsszelben csak politikai eszköz a jogos források visszatartása.

Újabb 234 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra, a tanév elejére itt van a tanárbéremelés következő fázisához az EU-s rész is, ezt Rétvári Bence államtitkár jelentette be. Leszögezte, hogy a forrás úgy érkezett meg, hogy közben egy picike szuverenitásról se kellett hozzá lemondani – utalva ezzel arra, hogy Magyar Péter korábban kijelentette, ha akarjuk a nekünk járó EU-s pénzeket, akkor be kell hódolnunk Brüsszelnek.

Rétvári Bence felidézte: „A Tisza Párt azzal kampányol, hogy majd hazahozza az EU-s forrásokat. Azt mondják, hogy csak ők képesek erre, csakhogy ezt mi értük el. Most akkor mégsem igaz, amit a Tisza Párt mond, hogy ennek a kormánynak sosem adnának uniós forrást? Kollár Kinga meg azért dolgozik, hogy egy euró se jöjjön, és ezzel ötven kórház felújítását is büszkén akadályozza? Úgy érkezett meg ez a forrás is, hogy nem kellett hozzá se brüsszeli hajbókolás, se szelfiparádé, se egy picike szuverenitásról lemondani”

– szögezte le az államtitkár Facebook posztjában, melyet a Magyar Nemzet szemlézett.

Válaszokat várnak Brüsszeltől

„Most Brüsszelből nézve Magyarország jogállam vagy sem?” – tette fel a kérdést, azzal indokolva, hogy ezt a forrást megkaptuk, a többit viszont visszatartják. Szerinte érthetetlen, hogy ha mégis jogállam Magyarország, akkor miért nem fizetnek ki mindent? Úgy vélte,

„Brüsszelben a jogállamiságot csak politikai bunkósbotnak használják. Valójában Magyarországot akarják kivéreztetni, hogy így buktassák meg a kormányt.”

Az államtitkár kiemelte, minden forrást hazahoz a kormány, és ezért cserébe nem engedi be a migránsokat sem, és a gyerekeket is megvédi a genderaktivistáktól, de még a háborúpártiak közé sem fog beállni.

Címlapkép: Facebook / Rétvári Bence

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004