Míg az unió egészében javult a gazdasági hangulat a nyár utolsó hónapjában, addig hazánkban megtörni látszik az elmúlt hónapok optimizmusa. Havi szinten jól érzékelhető a gazdasági hangulatindex romlása, ám kérdés, hogy ez pusztán megtorpanás-e, vagy teljes fordulat. Mindenesetre néhány napja az egyik hazai gazdasági kutatóintézet elemzése is azt mutatta: a lakosság és a vállalatok várakozásai egyaránt romlottak augusztusban.
Az Európai Bizottság friss felmérése szerint Magyarországon augusztusban gyengült a gazdasági bizalom, miközben az Európai Unió egészében és az euróövezetben javult a hangulat. Az uniós gazdasági hangulatindex augusztusban 1 ponttal, 98,2 pontra, az euróövezetben pedig 1,3 ponttal, 98,4 pontra emelkedett. Mindkét mutató közel került a hosszú távú, 100 pontos átlaghoz.
Magyarországon ezzel szemben a korábbi hónapok javulása után augusztusban csökkenés következett be. A magyar gazdasági hangulatindex az év eleji alacsonyabb szintről jelentősen emelkedett, júliusban 104,5 pontig jutott, augusztusban azonban 101 pontra mérséklődött. Ez havi alapon számottevő romlás – ez még akkor is így van, ha a magyar mutató továbbra is az uniós átlag fölött áll.
Látványos javulás után megtorpanás
A magyar adatok azt mutatják, hogy a gazdasági bizalom az év elejétől nyár közepéig fokozatosan erősödött. Jól látható tehát az erősödő tendencia megtorpanása, és majd a következő hónapok során derül majd ki, hogy ez teljes fordulatnak tekinthető-e, vagy átmeneti megakadásnak.
A részlet kapcsán kiemelhető, hogy az Európai Bizottság ESI-mutatója több ágazat és a fogyasztói bizalom eredményeit egyesíti. Az indexben az ipar 40, a szolgáltatások 30, a fogyasztók 20 százalékos súlyt képviselnek, ezért a mutató jól érzékelteti a gazdaság általános hangulatát.
Az EU egészében a fogyasztói bizalom augusztusban gyakorlatilag stagnált, -15 ponton állt, az euróövezetben pedig -15,5 pont volt.
Mindkét érték jóval elmarad a hosszú távú átlagtól, vagyis az európai háztartások többsége továbbra is viszonylag borúlátó a gazdasági kilátásokat illetően.
Az ipar és az építőipar továbbra is gyenge pont
A kedvezőbb összkép mögött ugyanakkor jelentős ágazati különbségek húzódnak meg.
A magyar ipari bizalom augusztusban romlott, és a mutató kedvezőtlenebb volt az uniós átlagnál. Ez arra utal, hogy a feldolgozóiparban továbbra is komoly bizonytalanságok vannak.
Az építőipar helyzete még gyengébb, a magyar bizalmi mutató jelentősen elmarad az uniós átlagtól. Ez azt jelzi, hogy a lakásépítések, beruházások és megrendelések körüli bizonytalanság továbbra is erősen befolyásolja az ágazat hangulatát.
A szolgáltatási szektorban szintén kedvezőtlenebb a magyar helyzet az uniós átlagnál, ami különösen fontos, mivel ez az ágazat nagy súlyt kap az általános gazdasági hangulatindexben.
Nem ez az egyetlen
A bizottság friss számai kapcsán érdemes megemlíteni azt is, hogy míg júliusban négy és fél éves csúcsra ért a GKI konjunktúraindexe, augusztusban azonban fordult a trend: a vállalkozások és a lakosság várakozásai egyaránt romlottak. Különösen az ország gazdasági kilátásainak megítélése gyengült, miközben a cégek foglalkoztatási szándéka is kedvezőtlenebb lett.
Összességében tehát a magyar gazdasági bizalmi adatok alapján 2026 első hét hónapját egyértelműen javuló trend jellemezte, amely augusztusban megtorpant. A magyar gazdasági hangulat továbbra is kedvezőbb az uniós átlagnál, de az augusztusi romlás arra utal, hogy a korábbi optimizmus nem feltétlenül folytatódik változatlan ütemben – írja a Magyar Nemzet.
Borítókép: Pexels