A múlt feltárása helyett politikai cirkuszt csinál az ügynökakták nyilvánosságra hozatalából a Tisza Párt – bírálta a kezdeményezést Bóka János. A Fidesz frakcióvezetője szerint a dokumentumok összefüggések és értékelés nélküli közzététele nem segíti a történelmi múlt megértését, csupán eltereli a figyelmet a valódi problémákról.
A kommunista diktatúra bűneinek feltárása helyett politikai haszonszerzésre használja az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát a Tisza Párt – erről írt közösségi oldalán Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője. Szerinte a több tízezer dokumentum elemzés és értékelés nélküli közzététele nem segíti a múlt megértését, sokkal inkább újabb politikai cirkuszt teremt.
Bóka János bejegyzésében arra emlékeztetett, hogy
a Fidesz éppen a kommunista önkényuralmi rendszer megdöntésének és egy független, szabad Magyarország megteremtésének szándékával jött létre.
Mint fogalmazott, a párt politikai közösségének nem kell bemutatni a kommunizmus bűneit, hiszen tagjait és a Fidesszel együttműködőket is megfigyelte, lehallgatta, megfélemlítette, sőt bebörtönözte a diktatúra.
A frakcióvezető szerint az ügynökmúlt teljes körű feltárása ma már aligha lehetséges. Az érintettek közül sokan nem élnek, a dokumentumok egy része eltűnt vagy megsemmisült, más iratok pedig a mai napig nem nyilvánosak. Hozzátette:
az elérhető dokumentumokat az érintettek eddig is megismerhették, a kutatók pedig szabadon vizsgálhatták azokat.
Bóka János külön bírálta, hogy a Tisza Párt több tízezer dokumentumot hoz nyilvánosságra mindenféle elemzés és értékelés nélkül, az összefüggéseikből kiragadva. Úgy véli, ez a módszer nem visz közelebb a múlt megismeréséhez, megértéséhez és feldolgozásához, és nem állítja helyre a kommunista rendszer által ártatlanul megfigyelt magyar emberek emberi méltóságát sem.
A politikus szerint az akció valódi eredménye mindössze annyi, hogy ismét politikai cirkusz alakul ki, miközben a közvélemény figyelme elterelődik a fontosabb kérdésekről.
Bejegyzésének végén a 2027-es költségvetési tervezetre is utalt, amely szerinte egyre kevésbé ad esélyt arra, hogy a magyar emberek számára kedvező gazdasági kilátásokat biztosítson. Bóka János végül azzal vádolta a Tisza Pártot, hogy az ügynökakták ügyében is félrevezeti a magyar embereket.
Bóka János a parlamentben – Fotó: MTI/Hegedüs Róbert