Újabb tiszás elszólás: Magyar Péterék emelnék a nyugdíjkorhatárt

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Simonovics András

Simonovics szavai egyértelműen a Nők40 korkedvezményes nyugdíj eltörlésére és a nyugdíjkorhatár emelésére utaltak.

Újabb botrány bontakozott ki a Tisza Párt körül. Ezúttal Simonovics András közgazdász szólta el magát, amikor a nyugdíjrendszert érintő változtatások kapcsán kijelentette: „Először nyerjük meg a választást”. Az Ellenpont szerint a nyilatkozat újabb jele annak, hogy a párt valódi terveit titkolni kívánja a választók elől.

A Tisza Párt több tanácsadója és vezetője is rendre utal arra, hogy a választások előtt nem célszerű nyilvánosságra hozniuk a programjuk részleteit. Tarr Zoltán alelnök korábban úgy fogalmazott: „választást kell nyerni, utána mindent lehet”. Most Simonovics András közgazdász tett hasonló kijelentést egy televíziós szereplésében – írja az Ellenpont.

Az ATV-ben a nyugdíjpolitikai elképzelések kapcsán arról beszélt, hogy lehetnek rövid és hosszú távú reformok, de szerinte „nem kell ezt a választás előtt részletezni. Először nyerjük meg a választásokat”.

Simonovics szavai egyértelműen a Nők40 korkedvezményes nyugdíj eltörlésére és a nyugdíjkorhatár emelésére utaltak.

Korábban is nyíltan leírta: „Véleményem szerint is hiba volt megmerevíteni a nyugdíjkorhatárt és a Nők40-et bevezetni. Utóbbi intézkedést minél előbb fel kellene számolni.”

A közgazdász szerint a 13. havi nyugdíjat is „egységesíteni” kellene, amit úgy értelmezett, hogy az átlagnyugdíj szintjére szabnák a kifizetést. Ezeket az elképzeléseket azonban a nyilvánosság előtt nem részletezné, ahogy maga is kimondta: „Előbb nyerjük meg a választást.”

A megszorításokat szorgalmazó irányvonal nem új a Tisza környékén. Tarr Zoltán korábbi kijelentései is ugyanebbe az irányba mutatnak, amikor arról beszélt: „Az egyetlen komoly ügy, hogy sikerül-e választáson nyerni, vagy nem. Az összes többi onnantól kezdve megoldható lesz.”

Mindez megerősíti azt a benyomást, hogy a Tisza Párt tudatosan halogatja a program nyilvánosságra hozatalát, és a választások előtt nem kívánja megosztani a választókkal a nyugdíjrendszert érintő megszorító terveit.

Forrás: hirado.hu

Kiemelt kép forrása: ATV / képernyőkép

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004