Újra ringbe szállnak a bokszlegendák: Kovács Kokó István nem akárkivel csap össze

Szerző: civilek.info

SPORT

Kovács Kokó István

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség augusztusban egy bokszgálával ünnepli századik születésnapját. A jeles napon klasszisok sora tér vissza a ringbe, köztük Kovács Kokó István, Erdei Zsolt és Balzsay Károly is.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) augusztus 17-én alapításának századik évfordulóját ünnepli, ennek örömére egy nappal korábban egész napos gálát rendez a Hősök terén hazai és külföldi klasszisok részvételével. Ízelítőt a névsorból az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok Kovács Kokó István adott, aki a Bors kérdésére elárulta, ő maga is szorítóba lép aznap.

Nem akárki, az új világszervezet elnöke, a holland Boris van der Vorst ellen vív bemutató meccset.

„Mindenképpen méltó módon szeretnénk megünnepelni a centenáriumot, és ezért esett a választásunk a Hősök terére. Ugyan az ország talán legismertebb tere augusztus 17-től foglalt, így az alapítás pontos dátumához képest egy nappal korábban, augusztus 16-án szombaton lesz a gála.

Az egész napos rendezvényen a magyar ökölvívás valamennyi élő legendája, kiemelkedő alakja részt vesz majd, mások mellett Erdei Zsolt, Balzsay Károly, Alvics Gyula, Isaszegi Róbert, Bacskai Balázs és Váradi János is ott lesz a helyszínen és többen közülük, köztük én is, ringbe lépnek”

– nyilatkozta Kokó, aki azt is elárulta, hogy a rendezvény mottója „száz év, száz meccs”, azaz összesen száz mérkőzést láthatnak majd az érdeklődők.

„Én is ringbe lépek, mégpedig az új világszervezet, a World Boxing holland elnöke, Boris van der Vorst ellen. Ott még nem tart a szervezés, hogy azt tudjam, hány menetet, illetve hány percet kell majd bokszolnom, de ez majd kialakul. Itt a show, az ökölvívás bemutatásán van a lényeg, mi is Madárral és Balzsay Karcsival újra átérezhetjük majd egy kicsit, milyen is a ringben”.

A gála ingyenes, és az érdeklődők a külföldi sztárok közül Dariusz Michalczewskit láthatják majd Budapesten, de van esély Volodimir Klicsko részvételére is.

Forrás: Magyar Nemzet
Címlapkép: Facebook/Magyar Ökölvívó Szakszövetség/Hungarian Boxing Association

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004