Az ukrán Állami Nyomozó Iroda nem indít nyomozást Sebestyén József halálának ügyében – értesült a Magyar Nemzet. Korábban még úgy volt, hogy az ügyben lesz nyomozás, és azt az ukrán elnöki hivatal fogja koordinálni.
A beregszászi magyar férfit, Sebestyén Józsefet erőszakkal vitték a hadseregbe, és családja szerint a toborzótisztek által elszenvedett bántalmazások következtében halt meg. Egy videó is nyilvánosságra került, amelyen az látható, hogy az ukrán emberrablók kínozzák és trágár szavakkal illetik a kárpátaljai magyar férfit.
A férfi halála előtt maga is beszámolt a bántalmazás körülményeiről.
„Sok más emberrel együtt egy erdőbe vittek, ott verni kezdtek. Az ütések főként a fejre és testre irányultak. Azt mondták, ha nem írok alá valamit, »nullára« visznek. Nagyon fájt, nem tudtam mozogni”
– közölte, hozzátéve: „Néhány katona a sárba dobott, hogy aludjak ott. Másnap reggel a kapuhoz vittek, azt mondták: »Tűnj haza«. Gyalog hazamentem Beregszászra. Nem tudom, miért, de pszichiátriára kerültem, ahol kihívták a rendőrséget.” A 45 éves kárpátaljai magyar férfi azt is hangsúlyozta, hogy minden nap egyre rosszabbul érezte magát.
Korábban arról szóltak a hírek, hogy az ügyben az ukrán vezetés teljes körű vizsgálatot rendelt és, és hogy az ügy az elnöki hivatal közvetlen felügyelete alá került.
Ehhez képest most a Magyar Nemzet úgy értesült:
az ukrán Állami Nyomozó Iroda nem indít nyomozást Sebestyén József halálának ügyében ,mert állításuk szerint nincs elég adat az eljáráshoz, vagyis – szerintük – nincs elég bizonyíték a nyomozás elindításához.
Sebestyén József és a család beszámolója, valamint a nyilvánosságra került felvételek egyértelműek, az ukránok mégis mindent tagadnak a magyar férfi brutális bántalmazásával és tragikus halálával kapcsolatban – jegyezte meg a lap, hozzátéve: az ukrán külügyminisztérium korábban keményen bírálta a magyar sajtóban megjelent beszámolókat, amelyek szerint Sebestyén József halálát az ukrán katonai mozgósítás során elszenvedett bántalmazás okozta.
Menczer Tamás reagált
„Zelenszkij akcióban. Sajtóhírek szerint az ukrán Állami Nyomozó Iroda nem indít nyomozást Sebestyén József agyonverésével kapcsolatban. Mondván nincs elég bizonyíték. Ha ez igaz, az vérlázító és elfogadhatatlan ”– írta a közösségi oldalán a Fidesz kommunikációs igazgatója.
„Egy magyar és uniós állampolgárt kényszersorozás során agyonvernek, és az ukrán hatóságok nem nyomoznak. Mindent a szőnyeg alá akarnak söpörni. Zelenszkij akcióban. Ezt nem fogjuk csendben végignézni. Követeljük a nyomozás elindítását és a felelősök megbüntetését!”
– tette hozzá Menczer Tamás, miközben azt is megjegyezte: „Ukrajna csak azt bizonyítja be, hogy nem méltó az uniós tagságra. Előbb agyonvernek egy embert, aztán el akarják tussolni. Ott vagyunk Sebestyén József családja mellett.”
Az Európa Tanács is írt a brutalitásról
Az ukrán toborzótisztek által elkövetett visszaélések rendszerszerűvé és széles körűvé váltak – erről az Európa Tanács írt július közepén közzétett jelentésében.
A dokumentum részletesen felsorolja a jogsértések típusait: fizikai bántalmazás, erőszakos és indokolatlan letartóztatások, az ügyvédhez való hozzáférés megtagadása, elszigetelt fogva tartás, sőt még fogyatékkal élő személyek erőszakos mozgósítása is történt. A testület mellett Ukrajna emberi jogi biztosa, Dmitro Lubinyec is megerősítette a súlyos túlkapások tényét – szemlézte a hirado.hu.
Fotó: Sebestyén József sírja – Forrás: Mandiner.hu


