Ursula von der Leyen háborús üzemmódba kapcsol – a békéért

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Ursula von der Leyen európai bizottság

„Európa hibrid háborúban áll, és ezt nagyon komolyan kell vennünk, egységes, határozott válaszra van szükség” – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. Von der Leyen azt is bejelentette, hogy az unió Readiness 2030 elnevezésű védelmi kezdeményezése keretében mintegy 800 milliárd eurót mozgósíthat védelmi célokra az évtized végéig.

Von der Leyen szerint az elmúlt hetek eseményei azt bizonyítják, hogy az Európai Unió tagállamai összehangolt és tudatos támadások célpontjai. Mint mondta, orosz vadászgépek megsértették Észtország légterét, drónok repültek el Belgium, Lengyelország, Románia, Dánia és Németország fölött, miközben kiber- és dezinformációs akciók bénítottak meg repülőtereket, logisztikai központokat és egyes tagállamok választási folyamatait. Az elnök szerint ezek az incidensek nem véletlenszerű zaklatások, hanem egy célzott, fokozódó kampány részei, amelynek célja az uniós polgárok megfélemlítése, az európai egység megbontása és az Ukrajnának nyújtott támogatás gyengítése. (Európa úgy véli, Oroszország áll a kontinensen zajló rejtélyes drónészlelések hátterében, de „nem tudja bizonyítani” – mondta Dick Schoof holland miniszterelnök az Kyiv Independentnek október 6-án. (szerk./)

„Ideje nevén nevezni a dolgokat: ez hibrid háború, amelyet Európa ellen indítottak” – fogalmazott. Hozzátette, hogy Európának egységesen kell reagálnia, és minden incidenst ki kell vizsgálnia, a felelősséget pedig nem szabad elkenni. „Az uniós terület minden négyzetcentiméterét meg kell védenünk. Oroszország megosztást akar, nekünk egységgel kell válaszolnunk” – mondta.

A bizottsági elnök hangsúlyozta, hogy Európának nem elég reagálnia a támadásokra, hanem el is kell rettentenie azokat. A tétlenség szerinte csak kiterjesztené a „szürke zónát”, amelyben a hibrid fenyegetések működnek. Kiemelte, hogy az Európai Unió alapvető küldetése a béke megőrzése, ami ma már az elrettentés és a gyors reagálás képességét is jelenti.

Von der Leyen bejelentette, hogy az unió Readiness 2030 elnevezésű védelmi kezdeményezése keretében mintegy 800 milliárd eurót mozgósíthat védelmi célokra az évtized végéig.

Két héten belül a bizottság bemutatja a „Preserving Peace – A béke megőrzése” elnevezésű részletes védelmi ütemtervet, amely közös célokat, mérföldköveket és határidőket tartalmaz majd a tagállamok védelmi képességeinek fejlesztésére – mondta.

A bizottsági elnök szólt a keleti határok védelmére hivatott „Eastern Flank Watch” és drónfal kezdeményezésekről is. Mint mondta, a drónok elleni védekezés jelenleg nem fenntartható, mivel a tagállamok gyakran drága vadászgépeket kénytelenek bevetni olcsó, tömeggyártott eszközök ellen.

Olyan rendszert kell kiépíteni, amely gyors, hatékony és megfizethető, képes a drónok észlelésére, elfogására és semlegesítésére – taglalta. Von der Leyen szerint az ukrán tapasztalatok ezen a téren különösen értékesek, hiszen Ukrajna az innováció és a gyors alkalmazkodás laboratóriuma lett.

Az elnök kiemelte, hogy az európai biztonság nem valósítható meg erős európai védelmi ipar nélkül. Szükség van arra, hogy az uniós beruházásokból származó haszon és munkahely Európában maradjon, ezért minden, uniós forrásból támogatott védelmi projekt legalább 65 százalékát uniós gyártóknak kell megvalósítaniuk. Mint mondta, a védelmi beruházások már most új gyárak és munkahelyek létrejöttét segítik elő, és hozzájárulnak az európai ipar versenyképességéhez is.

Von der Leyen hangsúlyozta, hogy a hibrid hadviselés elleni küzdelem nemcsak fegyvereket és technológiát igényel, hanem gyorsreagálású kiberbiztonsági stábokat, információs kampányokat és a dezinformáció elleni hatékony fellépést is. „A biztonság ma már szoftverekről, drónokról, adatokról és a társadalmi ellenállóképességről is szól. Európának készen kell állnia arra, hogy minden fronton megvédje polgárait” – mondta.

Az EP szerdai strasbourgi plenáris ülésen Ursula von der Leyen beszédében elhangzott, a következő négy évben védelmi célokra fordítandó 800 milliárd euró – a jelenlegi árfolyamon – jóval több mint 310 ezer milliárd forintot jelent, összehasonlításképpen Magyarország 2025-ös nemzeti össztermékének (GDP) nominális összege mintegy 88 ezer milliárd forintot tesz ki.

Hálásak lennénk, ha a szövetségeseink is kiállnának értünk

Hálásak lennénk, ha a szövetségeseink szóban és tettekkel is kiállnának értünk – hangsúlyozta László András fideszes európai parlamenti (EP) képviselő a testület strasbourgi plenáris ülésén szerdán. A magyar kormánypárti politikus felszólalásában emlékeztetett arra, hogy az ukrán vezetés Magyarországot vádolta meg légtérsértéssel, amit teljesen abszurdnak nevezett, egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy az ukrán elnök sorozatosan fenyegeti és zsarolja Magyarországot.

MTI

Fotó: depositphotos.com

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004