Arra ne is térjünk ki hosszasan, hogy egyébként az ország szociológiailag homogén, nincsenek jelentős regionális különbségek, amelyek történelmileg meghatároznák egy-egy terület politikai arculatát. Ezért bármilyen átalakítás kapcsán, évtizedes választásföldrajzi sajátosságokra hivatkozni, szakmailag és politikailag is értelmezhetetlen. A 2010-ig használt százhetvenhat választókerületből alig van olyan, amit ne nyert volna meg a baloldal és a jobboldal is a rendszerváltás után tartott öt választás valamelyikén. Ehhez képest teljesen másodlagos, hogy a 2011-ben elfogadott választási rendszerben a megyékre jutó választókerületek száma a húsz megyéből tizenegyben négy vagy kevesebb. Ezekben szinte értelmetlen még a manipuláció lehetőségéről is beszélni.
A választási reformokkal kapcsolatos egyik leggyakoribb állítás, hogy akkor lenne politikailag korrekt a kerületek beosztása, ha azt a választási eredményt adná ki, amit az előző. Ez az állítás azt feltételezi, hogy az előző beosztás politikailag korrekt volt és megfelelt a választókerületek beosztásának írott és íratlan szabályainak. Ez a feltételezés azonban nem állja meg a helyét.
Az országgyűlési egyéni választókerületek beosztását egy 1990-es minisztertanácsi rendelet fogalmazta meg. A jogforrásból következik, hogy a rendeletet, minden egyéb kontroll nélkül a Minisztertanács alkotta és hozta, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala által alkotott térképek alapján. A pártállami testületek által meghatározott szempontok és a megyei pártbizottságoktól, valamint tanács végrehajtó bizottságának titkáraitól bekért adatok alapján állította össze a térképeket. A választási térképet tehát pártállami érdekek alapján, a pártállam szervei állították össze, csak általuk kontrollálható adatok alapján. Az akkori ellenzéknek sem eszköze, sem lehetősége, sem adatai nem voltak a megrajzolt térképek felülbírálására.
Vizsgáljuk meg konkrét példákon keresztül, hogy mennyire volt választókerületi-manipulációtól mentes az 1990-es választókerületi térkép és alkotói mennyire tartották be a Nemzeti Kerekasztal keretében megfogalmazott követelményeket!
A felosztás módja és eredménye erősen manipulatív volt. A létszámeltérés és a határok meghúzása az MSZMP, illetve az MSZP érdekei szerint történtek. Budapesten a jobboldalinak tartott budai hegyvidéki 12. kerületben ötvenkilencezer választóra jutott egy, míg Csepelen hatvanegyezer választóra két választókerület. Nem nehéz kitalálni, hogy a rajzolók milyen szempontok mentén alakították ki ezt a három választókerületet. A megalkotása pillanatában közel hatvan százalékos eltérés mutatkozott. Miközben a 89-es törvényben akkor benne volt, hogy egy választókerületre megközelítőleg hatvanezer választásra jogosultnak kell jutnia. Csepelen pontosan kijött volna egy körzet, ehelyett csináltak két harmincezres körzetet.
Az 1990-ben létrejött beosztást a pártállam alakította ki egyedül, súlyos aránytalanságokkal, összefüggő területek politikai célzatú szétszabdalásával. Még arra sem figyeltek, hogy összefüggő területet alkossanak a körzetek. Sok helyen a helyi pártfunkcionáriusok érdekei határozták meg a körzethatárokat. Erre lehet példa Pest megye 1-es választókerülete. Így próbálta meg átmenteni magát az új világba az ancien régime.
További példák mutatják, hogy az összefüggő térségek helyett, egyértelmű politikai orientációk alapján alakítottak ki választókörzeteket.
Nem arról van szó, hogy néhány megyében nem figyeltek a szabályok betartására. A százhetvenhat választókerületnek alig egyharmadában sikerült öt százalék alatt tartani az országos eltéréseket, de közel harminc százalékában az elfogadás pillanatában tizenöt százalék felett volt az eltérés. Ezzel szemben a 2011-ben elfogadott új választókerületek közül egy sem akadt, ahol tizenöt százalék felett lett volna a különbség.
Évek során persze a lakosság mozgása, valamint a demográfiai folyamatok mindig növelik az aránytalanságot a választókerületek között. Ez az ellenzék választási csalást kiáltó kommunikációjának másik eleme. Hogy a 2011-ben elfogadott határok az elmúlt tizenegy évben a lakosság költözése miatt nagyon aránytalanná váltak és ez sérti az egyenlő választójog elvét. Érdemes ezért összehasonlítani, hogy 2006-ban, amikor Gyurcsány Ferenc és a baloldal utolsó nagy győzelmét aratta, mekkora különbségek voltak a választókerületek lélekszáma között és hogyan áll ez most a választások előtt.
Az eddigiek után talán nem lep meg senkit, ha kiderül, hogy a baloldal 2006-ban egy súlyosan aránytalan beosztás mellett nyerte meg a választást, amely messze túl van azokon az eltéréseken, amelyek alapján most tavasszal választani fogunk.
Amit most tapasztalunk, az tehát nem más mint a magyarországi baloldal szokványtempója. Azzal vádolják az ellenfelüket, amit maguk követtek el.
Szerző: Lánczi Tamás / mozgasterblog.hu
(Képek forrásai: hirado.hu, valasztas.hu)
