Valójában csak Orbán Viktor és Donald Trump akar békét

Szerző: civilek.info

VÉLEMÉNY, KIEMELT

Trump-Orbán

Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója pénteken a közösségi oldalán azt írta: a brüsszeli bürokraták és az európai vezetők háborút akarnak, háborúpártiak.

„Ezt tudjuk jól, hiszen az elmúlt 3 évben egy lépést sem tettek a béke felé, és folyamatosan támadták a békemissziót indító, a békéért dolgozó Orbán Viktort. Amerika most kiszáll a háborúból” – fogalmazott.

Kiemelte, hogy Brüsszelben az a „mesterterv”, hogy Amerika nélkül is folytatják a háborút, Amerika helyett is fizetnek és fegyvereket küldenek Ukrajnába.

A kommunikációs igazgató hozzátette, azt állítják, hogy elég erősek ehhez, de ez hazugság. Akkora, hogy még Gyurcsány Ferenc vagy „Brüsszel Péter” is megirigyelhetné – írta.

Hangsúlyozta, hogy Európa sajnos nem erős, hanem Brüsszel és a háborúpártiak hibái miatt politikailag, katonailag és gazdaságilag is gyenge.

„Nézzük meg, milyen a belpolitikai helyzet Franciaországban vagy Németországban, ez a zűrzavar összehasonlíthatatlan a Donald Trump mögött álló erővel. Katonailag, hadászatilag összehasonlítani Európát Amerikával a vicc kategóriába tartozik. Gazdaságilag pedig – a brüsszeli hibás döntések miatt – Amerika ellépett tőlünk, Kína pedig a nyakunkra jött, sőt megelőzött minket”

– írta Menczer Tamás.

Úgy folytatta, hogy ezek után kiáll Brüsszel, és azt mondja, hogy mi erősek vagyunk.

Menczer Tamás szerint nem véletlenül mondta azt Orbán Viktor, hogy nem a kijózanodás, hanem a ráivás állapotában vannak, de a másnap fájdalmas lesz.

„Ha Amerikával nem sikerült megnyerni a háborút, ostobaság Amerika nélkül folytatni. A háborúpártiak azonban nem látják be a hibájukat, mert akkor a következményeket is viselniük kellene, de bármit tesznek, a béke egyre közelebb van. A béke neve pedig ez: tárgyalás Amerika és Oroszország között. Hajrá, Trump!” – áll a bejegyzésben.

Forrás: MTI
Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004