Szeptember elsejétől 4,8 milliárd forint keretösszegre pályázhatnak a civil szervezetek

Szerző: civilek.info

CIVIL

Szalay-Bobrovniczky Vince

Szeptember elsején jelenik meg a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Városi Civil Alap keretében a „Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című 2024. évi pályázati kiírás, 4,8 milliárd forint keretösszegben.

A Városi Civil Alap célja az ötezer fő feletti lakosságszámú településeken székhellyel rendelkező, értékteremtő civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) pályázati úton történő támogatása – közölte Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön. Hangsúlyozta, a kormány a mostani válságos időben is fontosnak tartja ezen szervezetek segítését.

Szalay-Bobrovniczky Vince felidézte, hogy a kormány 2021-ben indította útjára a Városi Civil Alap elnevezésű programot, amellyel az ötezer fő feletti településeken székhellyel rendelkező értékteremtő civil szervezetek részére is elérhetővé kívánta tenni azoknak a céloknak a költségvetési támogatását, amelyek a Magyar falu program Falusi Civil Alap terhére 2020 óta támogatásban részesülhetnek.

A Város Civil Alap, mint a Falusi Civil Alap városi alternatívája hiánypótló pályázati forrás, amely lehetőséget teremt ingatlan vásárlásra és felújításra, gépjármű beszerzésre, programtámogatásra, eszközbeszerzésre és kommunikációs tevékenység támogatására – tájékoztatott a helyettes államtitkár. Hozzáfűzte, hogy rendkívül népszerű a pályázat, az első két évben tíz-, illetve nyolcszoros volt a túljelentkezés.

A Városi Civil Alap infrastrukturális fejlesztéseket is lehetővé tevő forrásai jól kiegészítik a szintén civil szervezetek által igénybe vehető (évről évre növekvő összegű) Nemzeti Együttműködési Alap forrásait, amelyeket működésre, programokra, rendezvényekre lehet igénybe venni.

Szalay-Bobrovniczky Vince kiemelte: jelentős újítás az előző évekhez képest, hogy több pályázati kategóriában is lehetővé válik, hogy a civil szervezetek működési költségeik, például rezsi finanszírozására fordíthassák az elnyert támogatást.

Továbbá úgynevezett egyszerűsített elszámolásra lesz lehetőség a legfeljebb hárommillió forint megítélt támogatás esetében, a civil szervezetek adminisztratív terheinek csökkentése érdekében.

A kiírás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. oldalán jelenik meg; a pályázatok benyújtására szeptember 1-én 10 óra és október 2-án 12 óra között lesz lehetőség. A megvalósítási időszak 2025 december 31-ig, az elszámolási időszak pedig 2026. március elsejéig tart.

MTI

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004