A lengyel légtérben történt orosz drónincidens komoly politikai és katonai hullámokat kavart a nyugati világban.
A Guardian beszámolója szerint Karol Nawrocki lengyel elnök a poznań-krzesinyi légibázison tartott beszédében úgy fogalmazott:
az akció „nem volt más, mint provokáció, egy kísérlet, hogy leteszteljék képességeinket és a NATO működését”.
Úgy véli, Lengyelország mind a katonai, mind a diplomáciai próbát kiállta, és köszönetet mondott a pilótáknak és katonáknak, akik „készek voltak válaszolni a provokációra”.
Az incidenst részletesen kommentálta Alexus Gregory Grynkewich, a NATO európai főparancsnoka is. Mint mondta: jelenleg nem tudni, szándékos műveletről vagy véletlen eseményről van-e szó, és a drónok pontos számát illetően sincs megbízható adat.
Kiemelte ugyanakkor: ha valóban „százakból álló drónraj” hatolna be a szövetség területére, az „nem baleset vagy légtérsértés, hanem támadás lenne, amely egyértelműen az 5. cikkely aktiválásához vezetne”.
A mostani eset inkább a 4. cikkely szerinti konzultáció kérdését veti fel, vagyis a tagállamok közös egyeztetését a biztonsági fenyegetésekről.
Az EU külügyi szóvivője, Anitta Hipper „agresszív és vakmerő cselekedetnek” nevezte a drónincidenst, és újabb, szigorúbb szankciókat ígért Moszkvával szemben.
Varsó a jövőben a légvédelem további megerősítését ígérte, különösen a keleti határ mentén. A történtek növelték a feszültséget a NATO teljes keleti szárnyán, ahol a tagállamok – Litvániától Németországig – egyaránt további elrettentő lépésekre készülnek.
Emellett megerősítették, hogy Lengyelország katonai képviselőket küld Ukrajnába, akik az ellenséges drónok lelövését fogják gyakorolni.
Ennek részleteiről azonban nem árultak el konkrétumokat, de elég valószínű, hogy nem konkrét frontszolgálatról lesz szó ebben az esetben.
Az elemzők szerint az orosz drónincidens rávilágított arra, hogy a NATO biztonságát már nem csak a hagyományos hadviselés, hanem a tömeges dróntámadások is fenyegetik. A szövetség vezetősége egyértelművé tette: egy újabb, nagyobb szabású támadás esetén már nem a diplomáciai konzultáció, hanem a katonai válasz lenne a következő lépés.
Borítókép: Az orosz drónincidens borzolja a kedélyeket a NATO-ban
Forrás: t.me/bazabazon/27429



