Az ukrajnai háború fejleményeiről és lezárásának esélyeiről egyeztetett telefonon Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – erősítette meg a Fehér Ház.
Az amerikai elnöki hivatal részleteket nem közölt a megbeszélésről, ugyanakkor az ukrán elnök a közösségi oldalán azt írta, hogy az ukrán légvédelem megerősítésének esélyeiről volt szó, valamint tájékoztatást adott az orosz támadásokról.
Volodimir Zelenszkij saját elmondása szerint sürgette az amerikai elnököt, hogy segítsen az orosz-ukrán háború lezárásában, miután Trump a gázai konfliktus esetében sikeresen közbenjárt a béke lehetőségét hordozó tűzszünet megteremtésében.
„Ha egy háború megállítható egy régióban, akkor bizonyosan más háborúkat is le lehet zárni – ideértve az orosz háborút”
– írta az ukrán államfő.
Kijev az Egyesült Államoktól nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákat szeretne kapni az orosz támadások semlegesítése érdekében.
Trump a héten jelezte, hogy megfontolás tárgya a fegyverzet eladása a NATO számára, a felhasználásról szóló döntés pedig a katonai szervezet hatáskörébe tartozik. Az elnök ugyanakkor jelezte, hogy
a Tomahawk rakéták felhasználásának részletei külön megbeszélés tárgyát képeznék,
ahogy fogalmazott, ezzel kapcsolatban „kérdéseket fog feltenni” a NATO-nak.
MTI
Borítókép: Volodimir Zelenszkij és Donald Trump egy korábbi találkozó alkalmával
Forrás: Facebook/ Volodimir Zelenszkij (Володимир Зеленський)



