Végh Richárd szenzációs birkózással Eb-bronzérmes

Szerző: civilek.info

SPORT

Végh Richárd

Bronzérmet nyert kedden Végh Richárd a szabadfogásúak 97 kg-os súlycsoportjában a somorjai birkózó Európa-bajnokságon.

Az érdiek 25 éves Eb-újonca hétfőn a görög Nikolaosz Karavanosz és az azeri Abubakr Abakarov legyőzésével elődöntőbe jutott, majd technikai tussal kikapott a súlycsoport kétszeres címvédőjétől, a párizsi olimpián ezüstérmes Givi Matcharashvilitól.

A keddi bronzmérkőzésen a lengyel Radoslaw Barannal kellett megküzdenie, aki az első menetben nagyszerűen birkózott és 6-0-ra elhúzott, a pihenő után azonban Végh egészen szenzációs teljesítménnyel felőrölte riválisát és gyönyörű akciókat bemutatva 10-6-ra győzött.

Végh az elődöntőt követően elégedetlen volt magával, viszont remélte, hogy a bronzmeccsre fel tudja magát szívni és jobb produkciót tud majd nyújtani. A jobb produkcióra a lengyelek veterán szabadfogásúja, a 35 éves Radoslaw Baran ellen volt szükség. A meccs első három percében mégis úgy tűnt, Végh kicsit talán megszeppent a nagy lehetőségtől, Baran ugyanis lényegesen gyorsabbnak tűnt nála és hiába próbált kezdeményezni, riválisa irányította a meccset, másfél perc után pedig egy levitellel és egy billentéssel 4-0-s előnybe került. Végh a folytatásban is igyekezett kapaszkodást kezdeményezni és onnan indulni, nagy iramot diktált, de a lengyel jól állt a lábán, ráadásul a harmadik percben egy újabb levitellel 6-0-ra növelte előnyét.

A helyzet ekkor kilátástalannak tűnt, ugyanakkor a menet legvégén megcsillant a magyar szurkolók számára a remény, amikor a zónából Végh ki tudta tenni ellenfelét a szőnyegről, igaz, ezért pontot nem kapott, mert riválisa a térdén csúszott ki. Viszont a pihenő után egyértelműen ő maradt támadásban, Baran pedig láthatóan már nem volt jó erőben. Az első menetben a homlokán felszakadt bőr miatt többször is kötözésre szorult lengyel nem tudott megállni a magyar birkózó előtt, aki alig fél perc után jól fogott össze ellenfele hóna alatt és a szőnyeg szélénél erőteljes támadással a hátára vágta, amivel előnyét két pontra csökkentette (4-6). Baran bajba került, mert két perc még hátra volt, de szinte semmi ereje nem maradt, Végh Richárd pedig folyamatosan ment előre.

A magyar fáradozásainak gyorsan meglett az eredménye, amikor gyönyörűen két pontért kirakta a szőnyegről ellenfelét, ezzel pedig 6-6-ra alakította az állást. Ekkor már ő vezetett, viszont egy pillanatra sem lassított, s a folytatásban sorozatosan kiléptette a lengyel sportolót, aki már gyakorlatilag semmilyen ellenállást nem tudott kifejteni és menekülésért intették is.

„Ah de jó, nagyon boldog vagyok” – mondta a meccs után Végh Richárd, aki az értékelését azzal kezdte, hogy a lengyel erősebb nála és ez látszott a mérkőzés feléig. – „Az első menetben azt éreztem, amit eddig is, hogy fizikálisan utol kell még érjem a többieket. Sajnos le tudott vinni, le tudott tarolni az elején a lengyel. Utána állóképességben sikerült felőrölnöm szerencsére. Szerintem jobban akartam mint ő, ez volt ennek a titka.”

Az érdi birkózó mindehhez hozzátette, hogy már az első menetben tudta, mennie kell azért, hogy felőrölje Barant, s amikor látta, hogy ellenfele nem bírja, az egyrészt örömöt okozott neki, másrészt viszont azt is érezte, hogy mennie kell tovább, nem szabad leállnia.

„Tudtam, ha csinálom ugyanazt tovább, akkor nagyon jó esélyem lesz győzni” – jegyezte meg az Eb-érmes sportoló. Bánkuti Zsolt szövetségi kapitány az értékelésében elmondta, Végh számára érezhetően hatalmas motivációt jelentett az Eb-szereplés lehetősége.

A szakvezető szerint miután a fiatal versenyző megtudta, hogy indulhat Somorján, a korábbiaknál is keményebben és céltudatosabban készült és ennek a bronzérem lett az eredménye.

„Óriási teljesítmény volt tőle, hogy hétfőn az azerit legyőzte. A mai meccsel kapcsolatban pedig az a legnagyobb dolog, hogy 0-6-nál nem engedte el a meccset. Utólag persze okos az ember, de én hatpontos hátrányban is azt éreztem, hogy Ricsi megfordíthatja és nagyon örülök, hogy ez sikerült neki” – nyilatkozta a kapitány.

Végh Richárd végül 10-6-ra győzött és pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta, egyúttal a magyar küldöttség első dobogós helyét szerezte Somorján.

Korábban Muszukajev Iszmail ötödik lett a 70 kg-osok között.

A párizsi olimpián ötödik balkár nemzetiségű sportoló nem a legjobb formájában érkezett a szlovákiai kontinensviadalra, melyen hétfőn a selejtezőben technikai tussal kikapott az orosz David Bajevtől, majd a keddi vigaszágon visszafogott teljesítménnyel 4-2-re verte a szerb Viktor Stiven Voinovicot. Az esti helyosztón az azeriek 22 éves U23-as Eb-másodikja, Kanan Heybatov várt rá, aki jól birkózott a nyitónapon és Bajevtől 3-0-ra kapott ki az elődöntőben.

A mérkőzés visszafogott iramban kezdődött, Muszukajev láthatóan takarékoskodott az erejével, riválisa pedig talán túlságosan tisztelte világ- és Európa-bajnok riválisát. Az első három percben egyértelműen az FTC birkózója volt a passzívabb és akkor sem tudott akciót csinálni, amikor „kötelezték” erre, így a szünetben Heybatov vezetett 1-0-ra.

A pihenő után Muszukajev egy-két villanással felidézte korábbi önmagát, ám ezeket a villanásokat nem tudta pontra váltani, lábra támadásaiból ugyanis riválisa kimenekült. A szakasz közepén aztán az azeri eldöntötte a mérkőzést, amikor Muszukajev mögé ment, aki igyekezett elkerülni, hogy levigyék, Heybatov viszont megpörgette a négykézláb álló magyar szabadfogásút, amiért négy pontot kapott. Muszukajev a folytatásban igyekezett utolsó erőtartalékait mozgósítani és 12 másodperccel a vége előtt egy egészen gyönyörű derékra támadásból levitte ellenfelét (2-5), de nem volt képes újabb akcióra, így meg kellett elégednie az ötödik hellyel.

Kuramagomedov Murad 74 kg és a 125 kg-os súlycsoportban szereplő Bajcajev Vlagyiszlav is bronzéremért mérkőzhet szerdán.

Forrás: m4sport.hu
Címlapkép: Somorja, 2025. április 9. A késõbbi bronzérmes Végh Richárd (j) és a lengyel Radoslaw Baran a birkózó Európa-bajnokság férfi szabadfogású 97 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzésén a szlovákiai Somorján 2025. április 8-án.
Fotó: MTI/TASR/TASR/Martin Baumann

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004