VÉLEMÉNY
Ha nem tudja, mit jelent a „citációs igazságosság”, akkor fájdalom, de Ön nem része a Fejlett Nyugatnak
Nekem például idén kellett rádöbbennem, hogy nagy valószínűséggel egyik szakdolgozatomban sem idéztem nembináris mulatt kutatót. Azt hinnénk, ugye, hogy az ...
Szerencsés Károly: Gondolkozásválság
Ebben a most elmúló évben minden nehézségünk feltárulkozott a maga pőreségében. Minden, ami a Kárpát-medencébe telepedve velünk volt ezer esztendeje. ...
Bayer Zsolt: Megmondom, mikor változik a csőcselék hirtelen gyönyörűséges „ellenzéki tömeggé”
Nem tudom, megfigyelték-e már, hogy ha nem a „haladó”, „progresszív” erők kerülnek hatalomra, akkor a választások „el lettek csalva”. De ...
Mikorra forr ez ki, Kéri úr?
Kéri László az ATV-ben zúzta porrá a maradék tekintélyét. Megint. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kéri László politológus volt ...
Nógrádi György: Kissinger forog a sírjában
Válságok sorozataként ért véget a 2023-as év, az ukrán–orosz háború és a gázai összecsapások… Nem, nem, az amerikai külügyminiszter, Kissinger ...
Ifj. Lomnici Zoltán: Van-e jogi alapja az AfD betiltásának Németországban?
Fenyegetőnek minősítették a német demokráciára az AfD nevű radikális jobboldalinak tartott párt szászországi szervezetét. Sachsen (Szászország) szövetségi tartomány Pirna nevű ...
Fricz Tamás: Oswald Spengler száz évvel ezelőtti igazsága
A globális ember le akarja győzni a lokális embert. A globális ember – Homo global – annak az új embertípusnak ...
Lóránt Károly: Európa érdekei (2.) – Gazdaságpolitikai úttévesztés
Európát a második világháború romokban hagyta, ebből kellett felépítkezni, ám a háborút túlélt nemzedék, különösen a háború által erősen sújtott ...
Gyengeségünk a muzulmánok szerint Allah akarata
Az iszlám egy rendkívül pragmatikus vallás. Logikusan olyan, amilyen egy kereskedő által létrehozott ideológia. Száleh, a Liverpool egyiptomi származású futballistája ...
Kondor Katalin: Egy könyörgő levél a Teremtőhöz
Nincs béke az olajfák alatt, s ami azt illeti, más fák alatt sincsen. Évek óta zsigereinkben érezzük, hogy valami nincs ...









