VÉLEMÉNY
ifj. Lomnici Zoltán: Milyen változást gyakorolhat a migrációs folyamatokra a szíriai válság?
Kicsi a valószínűsége annak, hogy ezt a kényelmes, idomuló, és már megszokott nyugat-európai életet a menekültstátusz révén Európában tartózkodó személyek ...
Boros Imre: Nem szabad lebecsülni a globalista kurzus aljasságát
Mi lesz velünk, ha az Európai Unió vezetése kereszül tudja erőltetni eszement, gazdaságellenes terveit? Mennyire képes ennek ellenállni az évek ...
Tarolhatnak a Patrióták, egyesülhet a két jobboldali pártszövetség
Egyesülhet a Patrióták Európáért és az Európai Konzervatívok és Reformerek, amivel a második legerősebb pártszövetség jöhetne létre – írja Deák ...
Ifj. Tóth György: Nancy Pelosi nem áldozhat
Hallották vagy olvasták már a szelektív katolicizmus kifejezést? Nem? Ez azért lehetséges, mert ilyen kifejezés nem is létezik. Ha a ...
Kiszelly Zoltán: Orbán Viktor a béke alternatíváját tette le az asztalra a soros elnökség során
Az első békemisszióhoz képest decemberre sokat változott a helyzet, Trump megválasztásával pedig a nyugati világ legerősebb országa is a békében ...
Deák Dániel: Európának észhez kell térnie
Veszélyes álhírek terjesztésével próbálják gyengíteni a magyar kormány mozgásterét. A megválasztott amerikai elnök világossá tette, hogy legfontosabb külpolitikai célja a ...
Németh Miklós Attila: Ésszel vagy anélkül
Jövőre tartják az idei elnökválasztást Romániában. Ugyanis sem a több mint 18 millió szavazásra jogosult, sem pedig a tizennégy jelölt ...
Nagy Ervin: Magyar Péter hazudozása a magyarok biztonságát veszélyezteti!
A csúcsra járatott álhírterjesztés mögött aligha tájékozatlanság vagy „emberi hiba” áll. Magyar Péter ismét bebizonyította, hogy nála veszedelmesebb politikai szereplőt ...
Fricz Tamás: Világszinten is odafigyelnek Orbán Viktorra (videóval)
Nagyon büszkének kell lennünk arra, hogy Orbán Viktor amerikai villámlátogatása során találkozott Donald Trumppal, mutatott rá a politológus. Ismeretes, hogy ...
Dömötör Csaba: Akasztják a politikai hóhért (videóval)
Akasztják a politikai hóhért. Ezt is nyugodtan mondhatnánk a Didier Reynders körül kirobbant botrányra, a leköszönő uniós biztost pénzmosással vádolják a ...









