VI. PEuCET: Panelbeszélgetéseken vitatták meg vendégeink az Európát érintő legfontosabb kérdéseket + VIDEÓK

Szerző: civilek.info

CIVIL, KIEMELT

A Patrióta Európai Civil Együttműködésért Alapítvány (PEuCET Alapítvány) november 28-án rendezte meg immár hatodik alkalommal a PEuCET konferenciát, amelyen Európa mintegy húsz országából érkeztek patrióta civil szervezeti, szakszervezeti és ifjúsági vezetők, hogy közösen vitassák meg az Európát érintő legfontosabb kérdéseket.

Az eseményen öt kerekasztal-beszélgetésen fejthették ki véleményüket vendégeink, melyeket az alábbiakban teljes hosszukban megtekinthetnek:

Harc a genderizmus ellen, a gyermekjogok és a keresztény családmodell védelme

Felszólalóink:

  • Lígia Albuquerque e Castro, a portugál Konzervatív Családok Egyesületének képviselője
  • Henk Jan van Schothorst, a holland-amerikai Christian Council International igazgatótanácsának elnöke
  • Osztie Zoltán, római katolikus plébános atya, a „Jó, hogy vagy!” Életvédők Szövetsége elnöke

 

A lengyel jogállamiság aktuális helyzete

Felszólalóink:

  • Robert Bakiewicz, lengyel társadalmi és nemzeti aktivista, a Függetlenségi Menet Egyesület elnöke
  • Pawel Czubik, a lengyel Legfelsőbb Bíróság bírája
  • Bartosz Lewandowski, a lengyel Ordo Iuris intézet képviselője

 

A nemzeti identitás és a konzervatív értékek védelmében

Felszólalóink:

  • Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
  • Ilmari Rostila, a finn Kultúra és Identitás Egyesület ügyvezető igazgatója
  • Mike Calamus, a Konzervatív Észtország és az Európai Szabadság Alapítvány elnöke

Szakszervezetek a kihívások korában

Felszólalóink:

  • Oliver Hilburger, a német Központ -Az alternatív szakszervezet elnöke
  • Sandra Salgado, a portugál Banki Alkalmazottak és Műszaki Szakemberek Szakszervezetének igazgatója
  • Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége szakszervezet elnöke

Konzervatív fiatalként a dopamin-kultúra korában

Felszólalóink:

  • Hidas Dóra, a Fidelitas alelnöke
  • Edouard Bina, a francia La Cocarde Etudiante ifjúsági szervezet elnöke
  • Móna Márk, újságíró

A beszélgetéseket vezette: Ferkó Dániel, a Hír Televízió szerkesztő-műsorvezetője.

Borítókép: Móna Márk újságíró, Edouard Bina, a francia La Cocarde Etudiante ifjúsági szervezet elnöke, Hidas Dóra, a Fidelitas alelnöke és Ferkó Dániel, a Hír Televízió szerkesztő-műsorvezetője a PEuCET konferencián – Fotó: civilek.info

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004