A magyar űrhajós exkluzív interjút készített a miniszterelnökkel.
„Főleg tudományról és társadalmi kérdésekről fogunk beszélgetni” – így kezdte Kapu Tibor azt az interjút, amelyet Orbán Viktorral készített a Mandiner díjátadó gáláján szerdán este. Az űrhajós már rögtön az elején viccesen odaszúrt Orbánnak, amikor kijelentette: „Tulajdonképp a mérnökök irányítják a világot.”
A miniszterelnök ugyanakkor egyetértett, hogy a mérnökökre és a műszaki emberekre valóban nagy szükség van, ugyanakkor felhívta a figyelmet a mesterséges intelligencia kihívására.
„Most már a következő korszakra kéne embereket képeznünk” – vélekedett. Szerinte ugyanis az újfajta kihívások újfajta megoldásokat fognak tőlünk követelni.
Kapu Tibor ezt követően a politikai polarizációról kérdezte a miniszterelnököt, aki szerint nem teljesen igaz az az állítás, hogy a világon mindenhol polarizálódik a közélet és a politika: ez szerinte csak a nyugati világban van így. Figyelmeztetett, hajlamosak vagyunk a Nyugaton zajló jelenségeket az egész világra kivetíteni, pedig a világon sok helyen nincs polarizálódás.
„Azért van a nyugati világban polarizálódás, mert sikertelenség van”
– fogalmazott, arra utalva, hogy a nyugati világ nem tud alkalmazkodni a változó világhoz, nem tudja ugyanazt az életszínvonalat fenntartani a változó körülmények között.
„A nyugati kormányzati modell ebben a pillanatban nem tudja sikeressé tenni azokat a rendszereket, amelyekben ezt kitalálták” – mondta.
Felhívta a figyelmet, hogy
az európai demokratikus kormányzatoknak se a migrációra, se a háborúra, se a versenyképesség problémájára nincs válaszuk.
Zárójelben hozzátette: kivéve Magyarországot.
A kutató űrhajós ezt követően a HUNOR Program jövőjéről kérdezte a miniszterelnököt.
„Nekünk ebből a vesztes mentalitású nemzetből győztes nemzetet kell csinálnunk!” – magyarázta Orbán azt ecsetelve, hogy a történelmi viszontagságok ellenére győztes mentalitásúvá kell tenni a magyar nemzetet. Elmondta, az űrutazás, a földön túli világ megismerésén keresztül a magyarok sikeresnek érezhetik magukat, és az ilyen területeket támogatni kell.
A beszélgetés során szóba került a Mars kolonizálása is. Orbán Viktor elmondta, a Szentírásban nincs olyan gondolat, amely a „népesítsétek be vonalon kivinné az embereket az űrbe”.
Ugyanakkor elismerte, az emberi kíváncsiságot nem lehet megfékezni, de nem lehet tudni, hogy ez a végtelen kíváncsiság vajon a hasznunkra lesz-e. A miniszterelnök úgy látja, ez nem egy lineáris fejlődés eredménye lesz, hanem várhatóan lökésszerűen, gyorsan fog megindulni egy ilyen folyamat. Viccesen hozzáfűzte, az ellenzék nagy szomorúságára ő nem tervez a Marsra költözni.
Végül az is kiderült, mit vinne fel a miniszterelnök a világűrbe.
„Attól függ, hogy menekülünk vagy utazunk”
– mondta, majd elárulta, előbbi esetben az unokái fényképét, futball labdát és bicskát vinne magával.
Fotó: Facebook/Orbán Viktor



