Magyar Péter gazdasági ismeretei legalább annyira jók, mint a növényismerete volt legutóbb, amikor a gazt napraforgónak nézte – jelentette ki a kormányszóvivő a Harcosok órájában, amelyben szó esett még a Digitális Polgári Körökről, Dopemanról, Otthon Start Programról és az árrésstopról is.
– Király Nórával alapítottuk a bántalmazott nők Digitális Polgári Kört (DPK), amelynek célja, hogy olyan társadalmi beszédet folytassunk, amely nem csupán a közösségi média területén folyik, nem mindenki bírja ugyanis az itt zajló teret, a mocskolódást. Mindenkit várunk, nőket és férfiakat egyaránt, hiszen tudjuk, hogy nem nemhez kötött a kapcsolati erőszak témája – mondta a kormányszóvivő kedden reggel a Harcosok órája podcast vendégeként.
Vitályos Eszter szerint a bántalmazásnak mind a két formája elfogadhatatlan: az is, ha valaki énekel róla és az is, ha valaki meg is valósítja.
– Dopeman maga nyilatkozott arról, hogy ma már ezek a dalszövegek elfogadhatatlanok. Ez is egy kettős mérce, az egyik oldalon valaki el akarja fedni, hogy éveken át bántalmazó kapcsolatban tartotta a feleségét, és az, hogy valaki mit énekelt a dalszövegeiben több mint húsz évvel ezelőtt – mutatott rá Vitályos Eszter.
A kormányszóvivő reagált arra a baloldalról érkező vádra is, mely szerint szándékosan nem említette, hogy nőket bántalmaznak férfiak, és legitimálja ezáltal a nehéz élethelyzeteket.
– Senki sem mondta, hogy ezeket a nőket az élet bántja, hanem, mondjuk, kilátástalannak tartják, hogy kilépjenek egy bántalmazó kapcsolatból, nincs munkahelyük, a férjük tartja el őket, és ezáltal hatalmat is gyakorol felettük, sakkban tartja, fenyegeti őket. Láttunk ilyet a magyar politikai életben, ugye, Magyar Péter és Varga Judit kapcsán, ahol Varga Juditot éveken keresztül megfélemlítették, zsarolták, és azzal fenyegették, hogy elveszik a gyerekeit. Ez a szerkesztő asszony ekkor hol volt? – tette fel a kérdést.
– A mi dolgunk, hogy naponta szembesítsük a közvéleményt ezekkel a témákkal, nem csak a bántalmazás tényével, hanem a Magyar Péterhez köthető erőszakos viselkedéssel, agresszióval. Lehet látni, hogy azokkal, akik kritikus hangot mernek megütni vele szemben, ahogyan viselkedik, hogyan teszi nevetségessé az egész országjáró köre előtt ezeket az embereket – sorolta, kiemelve, hogy
ebből mindenkinek látnia kellene, hogy ez egy erőszakos ember.
Az egyik kommentelő kérdésére, miszerint miért nem ratifikálja a magyar kormány az Isztambuli Egyezményt, Vitályos elmondta, ez a kérdés sokszor felmerül, és mindig meg is válaszolják: azért, mert sok rendelkezésével nem ért egyet a magyar kormány.
A műsorban a DK legutóbbi hergeléséről is szó esett, mely szerint a nyugdíjasoknak szánt és postázott élelmiszerutalványokat csak egyszer viszi ki a postás, és ha valaki nem tudta átvenni, akkor azt visszaviszik és így bent marad a pénz az Államkincstárban.
– A postai protokollban ez úgy szerepel, hogy valóban egyszer kísérlik meg a kézbesítést, de ha valaki nem tartózkodik otthon, akkor tud kérni egy újbóli kézbesítést, vagyis nem fog elveszni vagy megsemmisülni ez az utalvány – tisztázta a kormányszóvivő.
Egy másik, Kereskedelmi Szövetséggel kapcsolatos álhírt is tisztáztak a műsorban, mely szerint a kormány az árrésstopot ki akarja vezetni és csupán a gazdagok érezték a hatását ennek a rendelkezésnek.
– Azt tapasztalom gyakorló háziasszonyként, hogy jelentősen csökkentek az árak. Március 17-én vezettük be az árréscsökkentést, ahol 900 termék ára 20,2 százalékkal lett olcsóbb, majd az alapvető élelmiszerekkel szemben meghosszabbítottuk, és a drogériai termékekkel szemben is bevezettük az árrés csökkentést – emlékeztetett, majd azzal folytatta:
– Igenis, elérte a célját, azt viszont látni kell, hogy amíg tart a háború, amíg az energiaárak az egekben vannak világszerte, addig nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ezzel a nehézséggel minden ország szembesül. A következő időszakban döntés születhet arról, hogy az árréscsökkentést meghosszabbítja-e a kormány.
Az Otthon Start program kapcsán a műsorban kiemelték: a baloldali szereplők közül mindenki támadja a fix 3 százalékos hitelt, az ellenzéki média szerint lakáshorror és rémálom csupán a kormány legújabb segítsége, és ezzel is csak a gazdagok járnak jól. Vitályos Eszter emlékeztet, a baloldal és a DK támadja leginkább a bevezetett intézkedést, miközben a DK volt az, aki egykor a családokat belekergette egy adósságcsapdába. – Húsz éve az első Orbán-kormány bevezetett egy otthontámogatást, majd 2002-ben a baloldal megszüntette azt és utána csak a devizahitelt lehetett ajánlani – idézte fel.
Ennek az intézkedésnek az a célja, hogy a fiatalabb generáció tagjai, akiknek a nevén még nincs ingatlan, hozzá tudjanak jutni, mindössze tíz százalék önerővel – mondta.
Természetesen a Tisza Párt sem maradt ki az Otthon Start Program ekézéséből, Magyar Péter szerint a legtöbb fiatal a lakhatási válság miatt megy el, és két hét alatt 20 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak. Vitályos Eszter szerint Magyar Péter gazdasági ismeretei legalább annyira jók, mint a növényismerete volt legutóbb, amikor a gazt napraforgónak nézte.
Az adásban szót ejtettek arról is, hogy a kormány a holnapi ülésén fogja tárgyalni, hogy kik lehetnek a részesei az egymillió forintos, közszolgálati dolgozóknak járó otthonteremtési támogatásnak.
Borítókép: Vitályos Eszter a Harcosok órájában
Forrás: YouTube



