Az ukrajnai válság rendezése lesz Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök pénteken esedékes tárgyalásainak központi témája Alaszkában – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója újságíróknak csütörtökön Moszkvában az MTI szerint. Maga az orosz elnök mindeközben arról beszélt, hogy akár az atomfegyverek ügyében is születhet egy megállapodás a felek közt.
Mint elmondta, a tárgyalások pénteken, helyi idő szerint 11:30-kor (közép-európai szerint 21:30-kor) kezdődnek majd, az anchorage-i Elmendorf-Richardson katonai bázison. Miután a két elnök rövid üdvözletet mond el, az eszmecsere négyszemközt, tolmácsok részvételével kezdődik, majd kibővített formában, a delegációk tagjainak csatlakozásával folytatódik.
„Ami a csúcstalálkozó napirendjét illeti, mindenki számára nyilvánvaló, hogy a központi téma az ukrán válság rendezése lesz, figyelembe véve a Kremlben augusztus 6-án Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott részvételével megtartott megbeszélést” – mondta Usakov.
Putyin és Trump egyebek között a kétoldalú gazdasági együttműködésről és globális biztonsági kérdésekről is tárgyalni fog, majd közös sajtótájékoztatót tartanak.
Usakov szerint a tárgyalások időtartamát még nem határozták meg, ez a két elnök döntésétől függ majd. Közölte, hogy a megbeszélésen orosz részről Szergej Lavrov külügyminiszter, Anton Sziluanov pénzügyminiszter, Andrej Belouszov védelmi miniszter, Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója, valamint ő maga vesz részt. Az amerikai delegáció összetételét még nem hozták nyilvánosságra.
Usakov jelképesnek nevezte, hogy a találkozót a győzelem 80. évfordulóján, olyan szovjet pilóták sírhelyének közelében tartják majd meg, akik a lend-lease (kölcsönbérlet) program keretében az Egyesült Államokból a Szovjetunióba szállítottak repülőgépeket, amikor életüket vesztették – olvasható az MTI beszámolójában.
Vlagyimir Putyin is megszólalt, atomalkuról beszélt
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön kijelentette, hogy az amerikai kormány „őszinte erőfeszítéseket” tesz az ukrajnai konfliktus megoldása érdekében, és javasolta, hogy Moszkva és Washington kössön megállapodást a nukleáris fegyverek ellenőrzéséről – számolt be Reuters.
A Kremlben tartott, Oroszország legmagasabb rangú katonai és polgári tisztviselőinek részvételével tartott találkozón Putyin elmondta, hogy tájékoztatja őket az Egyesült Államokkal Ukrajna ügyében folytatott tárgyalások és a Kijevvel folytatott kétoldalú megbeszélések aktuális állásáról. „Szeretném tájékoztatni önöket arról, hogy hol tartunk a jelenlegi amerikai kormánnyal, amely, mint mindenki tudja, véleményem szerint igen energikus és őszinte erőfeszítéseket tesz a harcok leállítására, a válság lezárására és a konfliktusban érintett valamennyi felet érintő megállapodások elérésére” – idézte Putyint a Reuters.
Az orosz elnök szerint az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások célja „a hosszú távú béke megteremtése országaink között, Európában és az egész világon, ha a következő szakaszban megállapodásra jutunk a stratégiai támadó fegyverek ellenőrzése terén”.
A hírügynökség emlékeztetett: Oroszország és az Egyesült Államok rendelkezik a világ legnagyobb nukleáris fegyverarzenáljaival. A két ország közötti nukleáris fegyverzet-ellenőrzés utolsó pillére az új stratégiai fegyverek csökkentéséről szóló szerződés, az új START egyezmény, amely azonban 2026. február 5-én lejár.
Forrás: MTI, Reuters
Címlapkép: Civilek.info


