„A politika a lehetősége művészete”,- mondta Otto von Bismarck, a vaskancellár, aki a tizenkilencedik század vége felé voltaképp megalkotta a mai értelemben vett modern Németországot.
Most azt olvasom a Nézőpont Intézet április végi felmérésében, hogy a teljes felnőtt választókorú lakosságra vetítve 6 százalékkal nőtt a Fidesz előnye (40%) a baloldallal szemben (34%).
A magyar kormányfő több olyan kijelentést is tett a lassan harmincöt éves politikai pályafutása során, melyek arra utalnak, hogy a ma, az éppen zajló folyamatok uralása a munkaeszköze, ami egyébként tankönyvi tétel, de tehetség nélkül nem megy. Gyakran gúny tárgya „a pávatánc”, vagy „az arra figyeljenek, amit teszek és ne arra, amit mondok”, de valójában ezeknek az a mélyebb tartalmuk, hogy a szupersebességgel változó világban állni kell a sarat, és haladni kell. Ügyesnek, jó stratégának kell lenni, megáldva egy jó adag taktikai érzékkel, és kell tudni ultizni!
„Úgy kell haladni, ahogy lehet” – mondta egykor Veres Péter író.
És még valami kell hozzá: meló! Nem is tudom, hol olvastam, hogy Orbán és barátai fiatal korukban valamilyen mezőgazdasági munkát vállaltak és ládákat kellett cipelniük. Már mindenki kidőlt a sorból, Orbán még mindig futott a ládákkal, mert teljesíteni kellett a napi penzumot. Most is úgy látom, hogy munkabírása, a dolgokra való rálátásnak az igénye töretlen.
Az embereket az érdekli, hogy jól alakuljon nekik, családjuknak, szűkebb körüknek a sorsa és mindez lehetőleg biztonságban, minél kevesebb fenyegetettségnek kitéve, hitüket megtartva történjen.
És igen! Nem csak kenyéren él az ember! Szeretnénk védeni elsősorban egymást, büszkék akarunk lenni nem csupán a saját sikereinkre, de honfitársaink érdemeire is. Legyen az sport, kulturális, vagy tudományos teljesítmény: azt mondjuk ilyenkor, az anyaországban, a határon túl, de a világban, szórványban élve is: de jó magyarnak lenni! A közelmúltban épp Karikó Katalin Amerikában élő magyar származású biokémikus tudományos sikere okozott nemzeti revelációt, hiszen a vészhelyzetben lévő emberiség számára elsőként fejlesztette ki azt a vakcinát, mely reményt adott, hogy szabadon folytathassuk életünket.
Mi is történik velünk, mióta a vírus megszállása alatt élünk, mely részben persze még ma is tart. Alámerülünk és kibekkeljük. Ahogy a kommunizmust! És nem csupán a vírust, hanem azokat is, akik ama eszme utódaiként a beláthatatlan kimenetelű járvány közepette politikai szalonnájukat sütögetik. (Lásd: Kolozsvári szalonnázók!) Miközben a kormány minden stratégiai célt, pénzt, paripát, fegyvert a vírus elleni küzdelemnek rendel alá, addig az ellenzék a háttérben pont azt szeretné elérni, – mindegy mennyi magyar áldozattal jár -, hogy legyen minden a lehető legrosszabb és ebbe bukjon bele a Fidesz. Hogy rosszak a keleti vakcinák, hogy nincs elég lélegeztető gép, ja van, akkor miért van olyan sok, biztos „Orbán-biznic”, de azért gyorsan mi is beoltatjuk magunkat a keletivel, (hiszen nem hülyék és sajnos az ő soraikból is sokakat elvitt a kór! Nem kis mértékben a destruktív magatartás következtében!)
Ujjonganak, amikor az emberek kissé elbizonytalanodnak és bizony kényszerűségből bezárva kételkednek is néha, hiszen nehezen viseljük az ismeretlen csapásokat. Viaskodunk a bizonytalannal!
A kormány pedig kezdettől hitt abban, hogy le lehet győzni a járványt és dolgozott érte. Hatkor már talpon volt az operatív törzs, kórházi helyeket alakítottak ki, logisztikáztak, folyamatosan mérték a helyzet súlyosságát, nem féltek intézkedni, népszerűtlennek lenni akkor, mikor az egymást követő hullámok majdnem összecsaptak a fejük fölött.
Nem vagyunk kint a vízből még most sem! De hamarosan van ötmillió beoltottunk és lassan visszatér a bizalom, hogy igen meg lehet csinálni! Együtt, fegyelmezetten, empatikusan, de végezve a munkánkat a folyamatosan monitorozott lehetősége függvényében.
A döntés pillanata, egyben a kockázat vállalása. Nem a vakmerő, hanem a bátor kockázaté. Hogy minden emberit megtettünk azért, hogy sikerüljön. És most annál a fokozatnál tartunk, hogy korlátozottan ugyan, de lehet nyitni! Kiülhetünk a teraszokra, mehetünk moziba, színházba, óvatosan, de szervezhetünk rendezvényeket, és igen, persze járhatunk meccsekre is! Itt az EB.
Mindenki reménykedik és joggal, hogy ez a tavasz az újjáéledésé, hogy a természettel együtt elhagyhatjuk e rémes téli álmot és koncentrálhatunk a jövőre.
Az emberek látják, hogy tényleg értük történik minden! Nem véletlenül ugrott meg jelentősen a Fidesz és Orbán Viktor iránti bizalom, támogatottság!
Dolgozni kell tovább!
Soli Deo gloria! Egyedül Istené a dicsőség!
