Pünkösd után jeles egyházi ünnep Szentháromság vasárnapja. Szentháromság (Trinitas Sancta), ahogy az újabb Katolikus Lexikonban is olvasható, az egy, élő és igaz Isten misztériuma: Atya, Fiú és Szentlélek, három személy egyetlen lényegben.
Akik egymástól különböznek, de úgy, hogy lényegük egy és oszthatatlan. Olyan abszolút misztérium, amely a teremtett lény számára kimerítően soha meg nem ismerhető. Isten azzal tárta föl atyaságát, hogy elküldte a vele egylényegű Fiút és az ugyancsak egylényegű Szentlelket. Tudnunk kell, hogy Isten a maga voltát nem csak szóban közölte, nem puszta verbális magyarázatot adott róla, hanem üdvtörténeti folyamatban és eseményekben mutatta meg. E folyamat kezdete az ószövetségi kinyilatkoztatás, beteljesedése Jézus Krisztus.
A Szentháromságnak nagy tisztelete és kultusza van népünk körében. Patrocíniuma templomainknak, kápolnáinknak, s emlékére megannyi helyen állítottak szabadtéri szobrot is. Ez alól nem kivétel a Palócföld sem, ahol a felállított szobrokon gyakran ott találjuk a Szűzanyát is. Tisztelegjünk most eme ünnep előtt úgy is, hogy számba veszünk néhányat eme emlékek közül.
Folytatás az eredeti cikkben és fotó: felvidek.ma