Pünkösd és húsvét elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Utóbbi a Megváltó kereszthalálának, vagyis megváltásunknak, előbbi pedig a Jézus által megígért Szentlélek kiáradásának az ünnepe, ami egyúttal az egyház születésnapja is.

Pünkösd a görögül hagion pneuma, latinul pedig Spiritus Sanctusként említhető Szentlélek eljövetelének ünnepe. A magyar pünkösd szó a görög „pentekosztész”, vagyis „ötvenedik” szóból származik, s a Jézus feltámadása utáni ötvenedik napra, vagyis pünkösd napjára utal, jelezvén, hogy milyen szoros kapcsolat van húsvét és pünkösd között.

Nem véletlen, hogy már az apostoli időkben is megünnepelték.

Ha azonban a keresztény ünnep gyökereit keressük, akkor még ennél is régebbi időkre, egészen az Ószövetség kezdeti lapjaiig kell visszanyúlnunk, hiszen a zsidóság számára is fontos ez a nap, melyen ők a Sínai hegyi szövetségkötésre emlékeznek és a három főünnep egyikét ünneplik.

Hitük szerint Isten ekkor adta át Mózesnek a Tízparancsolatot. A zsidóság szerint a szolgaságot jelképező Egyiptomból való szabadulás csakis azzal válhat teljessé, ha a test után a lélek és a szellem is szabaddá válik. Úgy tartják: mivel az átvett törvények épp e két utóbbi szabadságot biztosítják, így a zsidóság ezen a napon nyerte el a teljes szabadságát – ráadásul még nemzetté is vált.

Jézus korában, tehát amikor még állt a Jeruzsálemi templom, a szentélyben ezen a napon mutatták be az új kenyeret, és ekkor ettek először belőle.

Pünkösd napja tehát a keresztényektől eltérő tartalommal, de a zsidóság számára is fontos ünnep.

Vannak azonban az Ószövetségben olyan profetikus mondatok, amelyek összekötik a két vallást és egyértelműen a Szentlélek Jézus által beígért eljövetelére utaló, azt beharangozó szövegeknek lehet tekinteni.

Ezekiel próféta könyvében például ez olvasható: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek” (Ezekiel 36,26-27).

Jeremiás próféta könyvében is ilyen, előképnek is tekinthető mondatot lehet olvasni: „eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával” (Jeremiás 31:31).

A Jézus fellépését megelőző idők legnagyobb prófétájaként említhető Keresztelő Szent János, aki a „pusztába kiáltó szóként” hirdette a Messiás közeli eljövetelét, szintén jövendölt a Szentlélekről: „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket” (Máté 3,11).

Keresztelő Szent János egyébként Jézus közeli rokona volt. Máté evangélista tanúsága szerint (Máté 11,11) Jézus egy ízben azt mondta: „Bizony mondom nektek, asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál”. Jézust is ő keresztelte meg. Máté evangélistától tudjuk, hogyan történt: „Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten lelke galamb formájában aláereszkedik, és reá száll. És hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Máté 3,16).

A katolikus ikonográfiában ezért a galamb a Szentlélek jelképe.

Jézus a kereszthalálát követő feltámadása után többször is megjelent tanítványainak. Lukács evangélista tudósítása szerint ezt mondta nékik: „és íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel” (Lukács 24, 36-53). Valószínűleg Lukács írta az Apostolok Cselekedeteit is, így aztán érthető, hogy azzal a történettel kezdi, amellyel befejezte evangéliumát, hangsúlyozván, hogy mennyire szerves egységet képeznek a két könyvben leírtak: „Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus egészen addig a napig, amelyen azután, hogy útbaigazítást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, fölvétetett a mennybe”.

Az Apostolok Cselekedete a Szentlélek eljövetelének leírásával folytatódik. Adjuk is vissza a szót Lukácsnak: „amikor pedig eljött pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy ahogy a Szellem adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a Föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.” (ApCsel 2:1-6).

Péter apostol pedig, aki addig félénk ember volt, Jézust például háromszor is megtagadta, ekkor Jeruzsálem népe elé állt és bátran prédikálni kezdett. Beszédére sokan felfigyeltek és követni kezdték tanait. Így jöttek létre az első keresztény gyülekezetek, vagyis megszületett az egyház.

A Szentlélek hét ajándékaként azóta is:

• a bölcsességet,
• az értelmet,
• a jó tanácsot,
• a tudományt,
• a lelki erősséget,
• a jámborságot
• és az Istenfélelmet tartják a katolikus hívek.

Szent Pál apostol azt írta, hogy testünk a Szentlélek temploma: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok?” (1Kor 6,19). E mondat értelmezése kapcsán a közelmúltban elhunyt Jelenits István piarista hittudós-szerzetes hangsúlyozta: „testestül fogunk föltámadni, vagyis fegyelmezett, a Szentlélektől irányított hétköznapi életünkben dicsőül meg az Isten, ott mutatkozik meg az ő kegyelmének életalakító hatalma”.

Ezt a napot mindig is fontosnak tartotta a keresztény világ. Ferenc pápa például így foglalta össze szerepét: „amikor minden emberi bizonyosság szertefoszlik, akkor a világnak szüksége van, hogy elvigyük neki Jézust. Szüksége van az evangéliumról szóló tanúságtételünkre, Jézus evangéliumára. Erre a tanúságtételre pedig csak a Szentlélek erejében vagyunk képesek”.

Szent II. János Pál pápa pedig ezt mondta: „tanuljátok a szeretetet. Azt a nehéz szeretetet, amelyik nem fut el a szenvedés elől.”

Forrás: hirado.hu
Címlapkép: ma7.sk