Az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő Szlovénia szerepe rendkívül fontos lesz a következő hat hónapban, hiszen ebben a pozícióban Ljubljana javaslatokat tehet az európai uniós intézmények felé: bizonyos témákat fel tud gyorsítani, míg más ügyeket jegelhet, magyar szempontból pedig fontos, hogy az EU milyen ügyeket vesz napirendre a következő időszakban – magyarázta a Magyar Nemzet megkeresésére Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzések központjának igazgatója.

A politológus hangsúlyozta: a migráció kezelésének kérdése szeptembertől forró téma lesz, a brüsszeli javaslatok pedig inkább a kötelező kvótákról szólnak, Szlovénia azonban – a magyar, illetve a visegrádi országok álláspontjához hasonlóan – elutasítja az illegálisan Európába érkezők kvóta szerinti szétosztását, ezért nagyon fontos lesz, hogy ezeket a brüsszeli terveket Szlovénia hogyan tudja majd moderálni.

A visegrádi országoknak az Európai Unióban betöltött szerepére vonatkozóan Kiszelly Zoltán arról is beszélt: Közép-Európa egy prosperáló térség, és ezért növekszik a súlya az unión belül, ráadásul az országok lakosságának számát tekintve, ha a V4-ek a fontos döntésekben egy irányba szavaznak, akkor a nagyobb nyugati tagállamok súlyával is vetekszenek.

A teljes cikket itt olvashatják.

Fotó: vasarnap.hu