„A multinacionális cégekben az a jó, hogy egy-egy termékük a világ minden pontján egyazon márkanév alatt, egyazon minőséget kínál” – ezzel etettek minket a rendszerváltás tájékától kezdve a mai napig. Miközben mindenki tudta, hogy a „németbe’” vett linzer, csoki, gyümölcslé, szalámi vagy rézcsicsergő sokkal jobb, mint az ugyanazzal a névvel nálunk árult holmi.

A marketing-, illetve immár factoring-bullshit időnként azzal védekezik, hogy igen, van egy minimális különbség, mert az adott terméket az adott ország ízléséhez igazítják némiképp. Aha, ja. Nekünk idehaza köztudottan sajszébb az ízlésünk, mint a németeknek odakint. És ugyan ki határozza meg, milyen alapon, hogy miként kell hozzánk igazítani az egyébként „mindenhol egyforma” multiterméket? Népízlés? Egy frászt. Ócsítás a magyaroknak. Nekik úgy is jó lesz, ha egy kicsit tompább, íztelenebb, kevesebb benne a drágább alapanyag, helyette inkább több a cukor satöbbi…

Mert olyan még véletlenül sem fordult elő, hogy valami multitermék idehaza finomabb volt, mint odakint. És mi megvesszük.

Az egész valahol ott kezdődött, amikor belementünk abba, hogy ami jó, azt kivisszük, ami gyengusz, az marad a belföldi fogyasztóé. Nem új keletű történet… Az önbecsülés, meg a nemzeti büszkeség hiánya.

A Nébih friss vizsgálatában a nyugati termékek negyedénél állapította meg, hogy egyazon név alatt nem azt kapjuk, mint amit a Lajtán túliak. És most megy a vizsgálódás, hogy vajon, miért? Na, vajon, miért? A kérdés kábé olyan kétforintos, mint az a nagy fejvakarás, hogy mitől szöknek az egekbe az építőanyagárak. Mitől, mitől… Pontosan tudja mindenki. A rinocéroszbőrrel bíró kereskedelem igyekszik mindent lenyelni, amit az állam rajta keresztül a jónépnek szán – avagy: észre tetszettek venni, hogy csökkent a hús áfája? Na, ugye.

Méhész barátom mesélte, hogy valami méhészeti kütyü támogatását megemelték 70 ezer forinttal. Nosza, akkor most már ő is meg tudja venni. Hívja az úgynevezett forgalmazót, aki közli vele – július közepén –, hogy a gépre már nem vesznek fel megrendelést, mert augusztus 1-től (!) az egész hónapra szabadságra megy mindenki, szeptembertől pedig 50 ezerrel drágább lesz.

Nem kéne ennek így lennie. Például, az USA-ban a vevő találja ki, hogy egy konkrét termékért mennyit hajlandó fizetni. És egy centtel sem ad érte többet. Szépen pórázon tartja a kereskedelmet.

Nálunk a kereskedelem úgy pucolja ki a családi kasszát, ahogy akarja.

És az óceán túlpartjára nemhogy gyengébb árut visznek ugyanazzal a márkanévvel, hanem – ha lehet – még fincsibbet, mint ami egy stuttgarti bevásárlóközpontban kapható. Nem, nem azért, mert nagyobb piac, hiszen az európai piac háromszor akkora, mint az amerikai. Ellenben az ottani kevesebb fogyasztónak sokkal több esze van a bevásárláshoz, ráadásul bitang erős a fogyasztóvédelme. Egy amerikai mintára működő Nébih nem sokáig töprengene azon, mi miért vacakabb, vagy fogalmazzunk megengedőbben: mi miért „más”.

Úgy listázná ki a vizsgálaton megbukott árukat – forgalmazóstul –, hogy a Hegyeshalom tábla helyett csak egy szürke csík suhanna el a szemük előtt.

Mészáros József