Franciaországban a törvényhozás június 29-én elfogadta az ún. bioetikai törvényt, és annak legvitatottabb rendelkezését, amely leszbikus pároknak teszi lehetővé, hogy mesterséges megtermékenyítéssel gyerekeket hozzanak a világra – írja az Origo.
Az új törvény egyelőre nem legalizálja a béranyaságot, azt a szintén kifogásolt intézményt, amelynek igénybevételével egy 3. személy kizárólag lukratív, azaz haszonszerző céllal szül gyere(ke)ket, vagy saját embrióját adja el másnak beültetés és kihordás céljából, de, ahogy Macron pártjának tagjai fogalmaztak, most már nincs visszaút, és a „progresszió” útján a béranyaság a következő állomás. Egyes értékelések szerint ezzel Franciaország ugyanarra az útra lépett, amelyen többek között a szélsőségesen liberális Belgium, Hollandia és Spanyolország már elindultak a „progresszió” felé, miközben ezekben az országokban szétesőben van a hagyományos családmodell és a liberális genderideológia terjedése következtében, a biológiai törvényszerűségek ellenére, az apa és az anya társadalmi, családbeli helye és szerepe szintén átalakulóban van.
François-Xavier Bellamy, a világszerte ismert filozófus, a francia Republikánusok jobbközép konzervatív párt európai parlamenti frakciójának vezetője szerint az új törvény ellentmond az orvostudomány (és általában a gyógyítás) évezredes elveinek és nincs orvosi indokoltsága. A törvény ugyanis olyan nőkre vonatkozik, akiknek az egészsége teljesen rendben van, és nem azért nincs gyerekük, mert annak patológiai okai vannak, hanem azért, mert nem veszik figyelembe az élet természetes rendjét, azt, hogy a nőket a férfiak egészítik ki és fordítva, az emberi testnek ilyenek a realitásai (azaz a nők egyedül nem tudnak megtermékenyülni).
A genderlobbi állításaival szemben szerinte az, hogy megkülönböztetjük a férfit a nőtől, az apát az anyától „nem valamiféle társadalmi erőszaktevés, hanem maga a realitás. Ha az új logika mentén ezt a realitást egyszer átlépjük, beláthatatlan, hogy bármi megállítana majd bennünket a testünk technikai módosításához vezető úton, és végül eljutunk a transzhumanizmushoz”, képletesen megfogalmazva az „embergyártáshoz”. „Természetesen legitim a gyermekek iránti vágy” mondja Bellamy, „de ez nem tesz lehetővé mindent…itt egy társadalmi választásról van szó, egyesek csak azért akarnak szakítani az emberi feltételekkel, mert annak határai frusztrálják a vágyaikat…”….
…Kanada rendkívüli liberálisan kezeli többek között az azonosneműek gyermekvállalásának, a béranyaságnak vagy a transz-szexualitásnak a kérdéseit is. Kanadában 2005-ben legalizálták az azonos neműek házasságát és a leszbikus párok mesterséges megtermékenyítését…
…A Canada/Gender Creative Kids szervezet egy ezidáig titokban tartott helyen kíván transznemű gyerekek és fiatalkorúak részére nyári tábort szervezni az idén, ahol 7 -17 év között várják a transz- vagy inter-szexuális gyerekeket. Persze, főleg azokat, akik érdeklődnek a kérdések iránt vagy megfelelően befolyásolhatók. A szervezet nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az ún. transz-fluid gyerekek (gender-ingadozók) autentikus módon nyilvánulhassanak meg saját ingadozásukkal kapcsolatban. A lányok ne maradjanak lányok, a fiúk ne maradjanak fiúk…
…Kanadában és az Egyesült Államokban nagy hagyománya van a homoszexuális gyerekek részére szervezett táboroknak is, gyakori ugyanis, hogy a homoszexuális fiúk nem akarnak együtt táborozni a leszbikusokkal, az átmeneti neműekkel vagy a nemtelen, non-bináris gyerekekkel, esetleg transzneműekkel. A „Rainbow Camp”, a „Camp Lightbulb”, a „Dream of Hope” vagy a „Camp Highlight” szervezetek a 14 évüket be sem töltött gyerekeknek szerveznek nyári táborokat. A ma már 3 városban is működő (Provincetown, New York, Los Angeles) „Camp Lightbulb” nevű civilszervezet a nyári táborok mellett hétvégi programokat is szervez, de van választék a családosoknak is.
A „Camp Ten Trees” civilszervezet egyik nyári táborát a gyermeket nevelő homoszexuális szülőknek tartják fent. A magát „forradalminak” hirdető szervezet nyári táboraiban olyan 8-12 éves gyerekek is részt vehetnek, akiknek LMBTQ-szülei vannak. Az egyébként is követhetetlen rövidítéseket és mozaikszavakat használó genderideológiában élenjáró Egyesült Államokban és Kanadában már szokásos az LMBTQI+ összetétel mellé a „2S” kitételt is szerepeltetni, ami a „kétlelkű” emberekre vonatkozik („2 spirits”), azokra, akikben a női és a férfi szellem is jelen van és elsősorban az őshonos, indián bennszülöttekre jellemző kulturális identitásként, de vonatkozhat bárkire, aki így érzi.
A teljes írás itt olvasható.
(Címkép: illusztráció. Forrás: Shutterstock)