Kálomista Gábor, az Elk.rtuk című politikai thriller producere az Origo megkeresésére reagálva nyilatkozott annak kapcsán, hogy a filmjét nagyobb érdeklődés kíséri, mint a James Bond premierjét.

Elmondása alapján: „Nem nagyon volt még olyan, hogy több mint három héttel előtte egy filmre jegyet áruljanak, ezt pedig figyelembe kell vegyék az ideológiai, és nem szakmai kritériumok alapján működő budapesti mozik is”. A Corvin mozinak ugyanakkor megköszönte a lehetőséget, bár Kálomista szerint: „Jó lenne, ha az intézmény vezetősége ugyanolyan körülményeket biztosítana az Elk.rtuknak mint az amerikai filmeknek”. A producer még arról beszélt: tegnap reggel úgy nézett ki, hogy az új Etele Pláza is helyet biztosít az Elk.rtuknak, de délre már nemet mondtak. Kálomista Gábor az Origónak adott korábbi interjújában arról beszélt, hogy a Gyurcsány-film színészei számos fenyegetést kaptak.

Ahogy az közismert, a fővárosi tulajdonú Budapest Film Zrt. Karácsony Gergely által kinevezett vezetője, Liszka Tamás korábban azt állította, hogy az amerikai filmek miatt nem lesz nézőközönsége az Elk.rtuknak, ezért a premier hetében a Corvin moziban csak egy délutáni vetítést engedélyeztek egyetlenegy teremben. A felháborodást látva az egy vetítést módosították, de kizárólag egy teremben és csak a Corvinban, más fővárosi mozikban továbbra sem engedélyezték a film bemutatását.

Az Elk.rtukot övező óriási érdeklődésről az Origónak Kálomista Gábor azt mondta: „Most elsősorban örülök annak, hogy a Corvin mozi ezt megtette, eddig azon vitáztak, hogy van-e igény a filmre vagy nincs, így igazából örülök, hogy a nézőknek is van szava”.

Forrás: Origo.hu

Fotó: Polyák Attila – Origo