A hálózatok ma is működnek 3.

Borvendég Zsuzsanna történész sorozata eredetileg a PestiSrácok oldalán jelent meg, ám bizonnyal vannak olyanok, akik lemaradtak róla. De azoknak is érdemes újra olvasniuk, akik nem minden részt olvasták. A teljes kép ismeretében érthetjük meg, hogyan jutottunk idáig?

A felvilágosodás kikezdte az emberi lét szakrális talapzatát: a világ középpontjából kitaszította Istent, és helyére a halandót helyezte. Persze ez nem ment egyik napról a másikra, kétszáz év kellett hozzá egy csipet marxizmussal fűszerezve, hogy eltűnjön az abszolút mérce a társadalom életéből és minden erkölcsi kérdés relatívvá váljon. Talán az volt az emberiség legnagyobb tévedése, hogy az ipari forradalommal felerősödő gazdasági egyenlőtlenség és igazságtalanság orvoslását egy démoni eszmével kívánta megvalósítani, amely a léleknek még a létezését is megkérdőjelezte. Ha nincs lélek, akkor nincs emberség sem, ha nincs Isten, akkor nincs a saját képmására formált teremtmény sem, pedig valójában ez jelenti az egyedüli értelmezhető egyenlőséget e földi életben.

Marx volt a nagytőke legjobb ügynöke

Nem maradt más, mint a népek teljes kiszolgáltatottsága: az emberek az elenyésző számú gazdasági „elit” prédáivá váltak. A vallás a nép ópiuma – hirdette Marx, és ezzel elvette az egyetlen zsinórmértéket, amely a gátlástalan kizsákmányolás útjába állhatott volna. Marx volt a nagytőke és a pénzhatalom legsikeresebb ügynöke. (Ezen állítás cáfolatához édeskevés annak bizonygatása, hogy az egyházon belül számos főpap korrumpálódott az évszázadok során. Ez igaz, de az emberi gyarlóság nem csorbítja az isteni kegyelmet és a végső igazságot. Az isteni mérték abszolút, nem e világból való. Nem beszélve arról, hogy társadalmi erőszakkal, vagyis „osztályharccal” nem lehet igazságot szolgáltatni, csak ellenségeskedést szítani és a szenvedést fokozni.)

A legveszélyesebb tévtanok hihetetlen gyorsasággal terjedtek, de elsősorban nem a felszabadítani vágyott proletariátus soraiban és végképp nem az ősi paraszti létforma őrzői között, hanem az egyetemek falain belül. A huszadik század elejére a marxizmusból kinövő anarchista és sok szempontból nihilista eszmék már hálózatként fonták körül a fejlett Nyugatot, és hatalmas energiákat összpontosítottak arra, hogy eszement gondolatkísérletüket a valóságban is kipróbálhassák – persze minél távolabb a saját kényelmes kis világuktól.

Így került képbe a messianisztikus gőggel eltelt oroszországi forradalmár, Lenin.

Parvus kapcsán már említettük korábban, hogy a német birodalom taktikai és igencsak jelentős anyagi segítséget nyújtott a bolsevik puccs kivitelezéséhez, de a legfontosabb támogatás mégsem Oroszország háborús ellenfelétől érkezett, hanem a földalatti baloldali szervezetektől, amelyek nélkül nem épült volna fel a Szovjetunió. Ők voltak azok, amelyek mozgósították a nagytőkét, hogy beruházásaikkal megteremtsék a kommunizmus gazdasági alapját. Igen, a kapitalizmus felszámolását zászlajára tűző ideológia az imperialisták segítségével volt csak képes országot építeni magának.

Hammer és Lenin találkozása

Lenint 1921-ben meglátogatta egy amerikai üzletember, Armand Hammer (személyének külön cikkeket fogunk szentelni), akinek segítségével remek koncepciót dolgoztak ki arra, hogy a gazdasági nehézségekkel küzdő, háborúban kivéreztetett Oroszország ipari ágazatait beindítsák, modernizálják, ezáltal mihamarabb életképessé tegyék a kiépülő totális államot. Az ötlet leegyszerűsítve arról szólt, hogy bolsevikok átadják az orosz ipari létesítményeket a nyugati – elsősorban amerikai – nagytőkés beruházók számára bérleti szerződések, koncessziós megállapodások formájában. Olyan neves cégek tulajdonosai kaptak meghívót a megszületőben lévő Szovjetunióba, mint például Henry Ford, a híresen antikommunista autógyáros, aki egy traktorgyár felépítésében és beüzemelésében nyújtott pótolhatatlan segítséget Leninék „államalapításához”.

Ezen elképzelés megvalósításának elengedhetetlen feltétele volt természetesen az azonnali és teljes államosítás kivitelezése, hiszen a bolsevikok is csak azt tudták koncesszióba adni, ami a birtokukban volt – de ez nem jelentett problémát, hiszen a magántulajdon felszámolása (mondhatnánk: a szabad rablás) az elsődleges programpontjukként szerepelt.

A terv bevált, sikerült minimális ráfordítással beindítani az ipari termelést, kiépíteni az infrastruktúrát, korszerűsíteni a vállalatok működését, fokozni a gépesítés mértékét, ezáltal hatalomban tartani a kommunista terrorbrigádot – és nem utolsó sorban tovább gazdagítani a világ leghatalmasabb kapitalistáit. Elképzelhető, hogy Marx után Lenint tarthatjuk az imperializmus második legsikeresebb ügynökének?

A külkereskedelmet nem engedték ki a kezükből

A koncessziós program azonban nem érintett minden területet. A hivatásos forradalmi hevülettel rendelkező bolsevik vezetők nagyon jól tudták, hogy kiépített hálózataikra továbbra is szükségük lesz, vagyis meg kell oldani ezek irányítását, finanszírozását. A külkereskedelem kiváló fedőterületnek bizonyult ehhez, hiszen az árucsereforgalom biztosítását szolgáló nemzetközi kapcsolatrendszer egy igazi élő hálózat, amelyben ráadásul folyamatos a tőkemozgás. A kereskedelmet tehát nem engedték ki a kezükből, olyan rendszert építettek a segítségével, amely a hidegháború idején vált igazán ütőképessé: a titkosszolgálatok műveleti terepe lett, amely hírszerzési potenciálja mellett kiváló fedést nyújtott titkos akciók lebonyolításához és illegális pénzmozgatásokhoz is.

Bécs és Berlin: a két legfontosabb központ

Már a húszas évek legelején kiépítették első hadállásaikat; titkosszolgálati bázisokat hoztak létre a nyugati nagyvárosokban. A Szovjetunió diplomáciai elismerését megelőzően kereskedelmi kirendeltségeket alapítottak, amelyek a világforradalomra készülő bolsevik „hadtestek” előretolt helyőrségei lettek. Berlinben például nyolcszáz főt foglakoztató kereskedelmi képviselet működött, ahol nyilvánvalóan nyüzsögtek a titkosügynökök. Nemcsak a Komintern pénzügyi központját szervezték meg itt, de hathatós propagandát folytattak. Megkezdték a nyugati társadalmak érzékenyítését, a szélsőbalos ideológia terjesztését, a bomlasztást és a felforgatást. Bécset is elérte a vörös vírus – ahogy Párizst és Londont, majd hamarosan az Új Világot is –, de Magyarország szempontjából a két német nyelvű főváros az igazán meghatározó, hiszen itt leltek menedékre a tizenkilences kommünárok.

Vegyesvállalatok és a kolonizálási vágy

A bolsevik vezetés a kirendeltségek működtetése mellett gazdasági tevékenységbe kezdett: vegyes tulajdonban lévő cégeket alapítottak különböző nagyvárosokban, amelyekbe nagyobb konzorciumokat és bankokat vontak be társtulajdonosként, ezzel téve tőkeerőssé a vállalkozásaikat. Ezek a vegyesvállalatok szintén jó csatornának bizonyultak az új birodalom gazdasági stabilitásának megteremtésében, és egyben a dédelgetett világforradalmi álmok letéteményeseiként is tekinthettek rájuk.

Valójában nem viselkedett másként az új kommunista birodalom sem, mint az imperialistának titulált nyugati államok: gazdasági terjeszkedéssel igyekezett tágítani határait, „kolonizálni” a világ maradék részét. Persze a későbbiek során ennél sokkal drasztikusabb eszközöket is használtak az érdekszférájukba került területeken, de ez a vállalkozási forma mindvégig élő hálózati rendszer maradt.

Jutalék a testvérpártoknak

Mint említettem, a kereskedelmi kapcsolatrendszerben folyamatos a pénzáramlás, vagyis fedett pénzügyi műveletek bonyolítására, illegális pártfinanszírozásra és egyéb törvénytelen tevékenység elrejtésére is alkalmas lehet. Nyilván a propaganda terjesztése, a fellazítás és az anarchista szervezetek támogatása mind-mind kivitelezhető volt az árucsere felhasználásával, de kialakítottak egy sajátos technikát, amelynek célja kifejezetten a kommunista pártok, a Szovjetunióhoz lojális szervezetek pénzügyi megsegítése volt: ez a közvetítőkereskedelem, vagy más szóval, a reexport.
A lényege abban állt, hogy a bolsevik birodalommal való kereskedelmi megállapodásokba mindig beszállt egy harmadik fél, vagyis közvetített a szerződés lebonyolításánál, tevékenységéért pedig jutalékot számolt fel. Ezek a közvetítő cégek jobbára a különböző testvérpártok vállalkozásai voltak, vagyis a jutalék valójában fedett pártfinanszírozásnak tekinthető.

A Lenin által megvalósított, rendkívül hatékony tőkebevonásnak köszönhetően jött létre a Szovjetunió, és győzött a polgárháborúba süllyedt hatalmas országban egy társadalmi támogatással alig rendelkező szélsőséges csoport. Az ekkor kialakított mechanizmusokat később exportálták („népi demokráciaexport”) az általuk megszállt országokba, így Magyarországra is. Érdemes nagy vonalakban megjegyeznünk ezeket a technikákat, mert ez lett később az alapja annak a pénzszivattyúnak, amely nagyban felelős hazánk végzetes eladósításáért.

Forrás: PestiSrácok

Szerző: Borvendég Zsuzsanna