Nagy lendülettel szállt bele a baloldali benzines álhírkampányba Márki-Zay Péter. Bár Gulyás Gergely miniszter és Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató a csütörtök esti rendkívüli kormányinfón világosan elmagyarázta, hogy az üzemanyag-turizmus, illetve a pánikvásárlások miatt hirtelen háromszorosára növekvő igény miatt alakultak ki sorok a benzinkutaknál, a bevezetett intézkedések következtében pedig a helyzet tegnap gyorsan normalizálódni kezdett, a baloldal kormányfőjelöltje a Facebookon azt írta: „Nyilván nem fogjuk Gulyás Gergely és más fideszesek állításait elhinni”, és arra szólította fel követőit, jelezzék, mit tapasztalnak.

Sok hozzászóló számolt be probléma nélküli tankolásról, és számos kommentelő ítélte el a pánikkeltést. „Nincs az a tartály, amelyik elég lenne a sok felbuzdított embernek” – vélekedett egyikük, más pedig megállapította: „először volt a covid meg az oltás-halálkufárkodás, aztán jött a háborús halálkufárkodás, és most eljutottunk a benzinparáztatáshoz. Jó a program.”

Márki-Zay egy másik kedvenc témáját is elővette, leszögezve: „a valódi rezsicsökkentés az okos rezsicsökkentés, ami fenntartható! Zöld megoldásokra, bérlakásépítésre és lakásfelújítási programra költjük az uniós támogatásokat!” Ebből ismét nyilvánvalóvá vált, hogy noha tagadja, biztosan eltörölné a családok rezsijét 2012 decembere óta alacsonyan tartó, általa „ostobaságnak” nevezett kormányzati intézkedést.

Gyurcsányék kormányfőjelöltje újra és újra elmondja, hogy „közgazdászként” nem támogatja az árszabályozást, szerinte „az áraknak kell takarékosságra ösztönözni az embereket”. Emellett a szigetelést, fűtéskorszerűsítést és a megújuló energiák használatát tartja megoldásnak, csakhogy lakásfelújítási program jelenleg is zajlik, a megújuló energiaforrások pedig csupán az igények töredékét képesek fedezni. Ráadásul a bérlakásépítés fókuszba állítására vonatkozó ígérettel Márki-Zay elárulta, hogy továbbra sem törődik a magyarok igényeivel, hiszen minden felmérés azt mutatja, hogy hazánkban a túlnyomó többség saját otthont szeretne.

Persze érthető, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester szívesebben foglalkozna bármely témával, mint az orosz-ukrán háborúval, mert eddigi kijelentései – melyek szerint a NATO kérésére készséggel szállítana fegyvereket Ukrajnának, sőt, akár katonákat is küldene – zuhanórepülésbe lökték a baloldalt.

Emlékezetes az is, hogy a Momentum exelnöke, Fekete-Győr András még a háború kirobbanása előtt arról értekezett, hogy „fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára”, a DK EP-képviselője, Róna Sándor szintén bírálta a kormányt, amiért nem „segít” fegyverek szállításával, Krekó Péter, a Political Capital vezetője pedig ugyancsak azt fejtegette, hogy a fegyverszállítások hatékony segítséget jelentenének.

A Mediaworks Hírcentrum tegnap arra hívta fel a figyelmet, hogy Juhász Ferenc, Gyurcsány Ferenc volt honvédelmi minisztere, az MSZP elnökhelyettese még a konfliktus kirobbanása előtt kérte számon a kormányon, miért nem ad magyar lőszert Ukrajnának.

Az alapkérdés, miért nem adunk mi adott esetben lőszert, hiszen most a haderőfejlesztés kapcsán elvileg van lőszergyárunk, elvileg van fegyvergyárunk” – mondta az ATV-nek február 22-én Juhász. Úgy vélte, a magyar kormány azért nem küld fegyvereket Ukrajnába, mert szerinte „Orbán Viktor nem akarja, hogy Putyin katonáját magyar fegyverrel és magyar lőszerrel lőjék” – vagyis már két nappal a háború kitörése előtt bizonyosan bekövetkező dologként beszélt a fegyveres konfliktusról.

A baloldal nem a béke pártján áll, minden nap élezik az így is nehéz helyzetet – reagált Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője. Hozzátette: lassan megszámolni is nehéz azoknak a baloldali politikusoknak és elemzőknek a számát, akik felelőtlen mondataikkal katonák és fegyverek küldését szorgalmazzák.

„Megkérjük Gyurcsány Ferencet, tartsa féken az embereit, ne öntsenek olajat a tűzre, és ne veszélyeztessék Magyarország és a magyar emberek biztonságát” – hangsúlyozta Nacsa.

Nem csoda, hogy a baloldal nem áll a helyzet magaslatán a hadügyi kommunikáció terén, hiszen első számú „szakpolitikusuk”, árnyékkormányuk minisztere Vadai Ágnes, akinek életútját áttekintve nemrég megírta a Magyar Hírlap: katonai tudása javát kedvenc filmjéből, a Csillagok háborújából szerezte. Hadtudományi képzettsége önéletrajza szerint sincs, és homályos, hogyan és mit oktathatott az egykori tiszt­képzőn, noha ifjú szocialistaként innen indult szakpolitikusi karrierje, amely aztán Gyurcsány Ferenc egyik leghűbb embereként ívelt honvédelmi bizottságból honvédelmi és rendészeti bizottságba, majd honvédelmi államtitkárságba. Valódi szakmai tudásra, vagy akár érdeklődésre nem, hogy komoly publikációk, de még Facebook-posztok sem utalnak.

Forrás: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: youtube