Eva Maria Barki nemzetközi jogász előadása egy osztrák rendezvényen,  az orosz-ukrán háború jogi hátteréről. Az elmondott beszédet közöljük, azzal a megjegyzéssel, hogy a cikk nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözi.

1. 2022. február 24. óta Oroszországot a szuverén ukrán állam elleni invázióval és így a nemzetközi jogot sértő agresszióval vádolják. Magát Vlagyimir Putyin elnököt nemzetközi bűncselekmények elkövetésével vádolják, és még az Egyesült Államok – amely nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróságot – is úgy véli, hogy az ügyet a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé kell vinni.

2. A vádaknak nincs semmilyen ténybeli és jogi alapja. Ezeket az Oroszország elleni háború részeként kell tekinteni, amelyet az USA már 1991-ben eltervezett és a „2002-es nemzetbiztonsági stratégiában”határozott meg annak érdekében, hogy kiiktassa a riválisnak tekintett Oroszországot és megőrizze az USA hatalmi monopóliumát. Zbigniew Brzezinski, geopolitikai tanácsadó Ukrajnát az eurázsiai sakktábla fontos mezőjének és politikai sakk-mattjának nevezte. Az ukrajnai háború valójában az USA háborúja Oroszország ellen.

3. Nem Oroszországot, hanem éppen ellenkezőleg, az ukrán kormányt kell vádolni jogsértéssel, különösen a nemzetközi jog megsértésével, nevezetesen:

• Az etnikai csoportok és a nemzeti kisebbségek jogainak megsértése
• A két minszki megállapodás megsértése
• A népek önrendelkezési jogának megsértése
• A Budapesti Memorandum megsértése (1994. december 5.)

4. Ukrajna nem egy homogén, történelmileg fejlett nemzetállam. A történelem során területei többször is más államokhoz tartoztak, például Kárpátalja, Ukrajna nyugati része az első világháborúig a Magyar Királyság, illetve a Habsburg Monarchia része volt, és többségében ruszinok és magyarok lakták, továbbá más etnikai csoportok, mint például lengyelek, beloruszok, románok és bolgárok, de elsősorban a legalább 6 millió orosz, Ukrajna keleti részén. Ukrajnában a lakosság több mint fele számára nem az ukrán a használt nyelv.

5. Mivel Ukrajna különböző történelmi, kulturális és nemzeti identitású területi részekből és lakosságból áll, föderális államformára van szükség, illetve figyelembe kell venni a különböző etnikai csoportok és nemzetiségek jogait. Amikor 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásakor aktuálissá vált az addig Szovjet Köztársaság befolyása alatt működő Ukrajna függetlenségének kérdése, George W. Bush, amerikai elnök 1991. augusztus 1-jén az ukrán parlamentben tartott beszédében arra figyelmeztette a képviselőket, hogy ne a függetlenségre szavazzanak, hanem maradjanak Oroszországgal, mert ellenkező esetben „a nemzetiségek öngyilkos harcára” kerül sor. Igaza lett.

6. A jelenlegi válság kiindulópontja és oka a 2014-es Majdan téren történt véres események voltak, amelyek puccsal és egy nyugat-orientált és nyugat által támogatott kormány beiktatásával végződtek. Erre válaszul és a hasonló agressziótól való félelem miatt népszavazásokat tartottak a Donbászban – a luhanszki és a donyecki területen -, de a Krímben is, amelyek célja az állami autonómia jóváhagyása volt.

A népszavazás eredményeként Luhanszk és Donyeck függetlennek nyilvánította magát. (90% a függetlenség mellett szavazott, 75%-os részvételi arány a Donyeckben és több mint 80%-os Luhanszkban)

A kijevi (nem legitim) kormány válasza a katonai és amerikai zsoldoscsapatok bevetése, nehéztüzérségi rakétatámadások, bombázások, foszforbombák, kazettás bombák bevetése, otthonok, iskolák, kórházak, és az infrastruktúra lerombolása, az áramszolgáltatás megszüntetése, valamint a segélyek megtagadása volt, ami több mint 5000, főleg civil áldozatot követelt, továbbá több millió menekültet és leírhatatlan társadalmi vészhelyzetet eredményezett.

7. Ezt követően 2014 szeptemberében az első minszki megállapodásban tűzszünetről, valamint a Donbászra vonatkozó béketerv végrehajtása felé tett lépésekről állapodtak meg, amelynek értelmében a két köztársaságot törvényesen elismerték.

A megállapodást az ukrán kormány megszegte, és a harcok tovább folytatódtak.

8. A 2015. február .12-i második minszki megállapodásban az első minszki megállapodás végrehajtásáról egyeztek meg azzal a céllal, hogy a konfliktust az alábbiak szerint oldják meg:

• alkotmányos reformot hoznak létre Ukrajnában és decentralizációt hajtanak végre a donyecki és a luhanszki régiókat illetően
• törvényt fogadnak el Donyeck és Luhanszk különleges státuszáról
• a helyi önkormányzatok ezen területein regionális választásokat tartanak

Arszenyij Jacenyuk, ukrán kormányfő egy nappal később már jelezte, hogy a második minszki megállapodást sem fogják betartani, és a Donyeckre és Luhanszkra vonatkozó követeléseikről sem hajlandóak lemondani.

9. A minszki megállapodás a nemzetközi jog szerint kötelező érvényű szerződés, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2202. számú határozata is megerősít, és így a nemzetközi jog értelmében minden államra nézve kötelező érvényű.

A kijevi kormány nem tartotta tiszteletben a minszki megállapodásokat, nemcsak megszegte a tűzszünetet, hanem nem hajtotta végre az alkotmányos reformot, valamint a Luhanszk és a Donyeck autonóm státuszának létrehozását sem. Így nemcsak szerződésszegésről van szó, hanem a Donbász elleni, e szerződést sértő katonai agresszió kétségtelenül háborús bűncselekménynek minősül.

10. Különösen a népek önrendelkezési jogát, a nemzetközi jog legalapvetőbb jogszabályát sértették meg. A népek önrendelkezési jogát, mint minden demokratikus és igazságos nemzetközi rend alapjogát, mindig is természetes jognak tekintették. Egyetemes jogként ez minden más jog előfeltétele, mind az egyén, mind pedig minden közösség számára. Önrendelkezés nélkül nincs politikai szabadság, szabadság nélkül nincs demokrácia és nincs igazságos nemzetközi rend sem. De legfőképp, egy igazságos nemzetközi rend nélkül nincs béke. Minden helyi konfliktus kiváltó oka az önrendelkezés megtagadásában rejlik. Tehát a béke a népek önrendelkezési joga, valamint a népek és nemzetek békés együttélésének legfontosabb előfeltétele.

A népek önrendelkezési jogát, mint politikai posztulátumot, először Woodrow Wilson elnök vezette be az első világháborút lezáró 14 pontos programjában, amely nemcsak a fegyverszünet, hanem a béketárgyalások alapjául is szolgált. Az önrendelkezés figyelmen kívül hagyása miatt azonban ezek nem hoztak békét, hanem új, máig megoldatlan és már kirobbant konfliktusok alapjait teremtették meg (lásd Közel-Kelet).

A második világháború idején Franklin Roosevelt elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök az 1941-es Atlanti Chartában lefektette a jövőbeli békerend alapelveit, amelynek legfontosabb célja a népek önrendelkezése volt. Ezek is csak üres szavak maradtak. Jaltában már egy másik nyelv uralkodott. Csakúgy, mint az első világháború után, Közép-Európa népeit is megfosztották az önrendelkezés jogától és a kontinens felét idegen uralom alá helyezték.

Ennek eredményeként a népek önrendelkezési jogát, amelyet az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 1. és 55. cikkelye a nemzetek közötti békés kapcsolatok céljaként és alapjaként rögzített, úgy kezelték, mint egy politikai koncepciót a gyarmati népek számára. Európában azonban nem volt rá szükség.

Az ENSZ 1966. december 16-i két emberi jogi egyezségokmánya, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya óta az önrendelkezési jog már nemcsak politikai célkitűzés, nemcsak elvként szerepel az ENSZ Alapokmányában, hanem alapvető jogként.

A népjog és a szerződő államot összekötő joghatás

Mindkét emberi jogi egyezségokmányban, amelyek egyéni emberi jogokat tartalmaznak, a népek kollektív joga az 1. cikkelyben az emberi jogok alapjaként szerepel.A két egyezmény 1. cikke ugyanazt mondja ki: „Minden népnek joga van az önrendelkezéshez. E joguknál fogva szabadon dönthetnek politikai státuszukról, és szabadon alakíthatják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.”

Ennek megfelelően a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának ellenőrzéséért felelős Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Bizottságának emberi joghoz kapcsolódó magyarázata kimondja, hogy az önrendelkezéshez való jog az összes emberi jog gyakorlásának alapvető előfeltétele . Sok tudós ezért úgy véli, hogy az önrendelkezési jog olyan egyéni emberi jogként értendő, amely túlmutat a nép kollektív jogán.

Az önrendelkezési jog kötelező érvényű (ius cogens)

Egyhangúlag elfogadott, hogy a népek önrendelkezési joga kötelező érvényű – ius cogens . Ez azt jelenti, hogy ettől a jogszabálytól semmilyen esetben nem lehet eltérni, még szerződés alapján sem.

A szerződések jogáról szóló bécsi egyezmény 53. cikke (WVK) szerint a kötelező jogszabállyal szembemenő szerződések érvénytelennek minősülnek.

Egy kötelező jogszabály jelentőségét a nemzetközi jogban az is bizonyítja, hogy akár visszamenőleg is hatályos lehet. (ius cogens superveniens).A szerződések jogáról szóló bécsi egyezmény 64. cikke szerint bármely szerződés érvénytelen és hatályát veszti, ha utólag lép hatályba egy kötelező nemzetközi jogszabály.Ennek értelmében az ilyen szerződés a felek akaratától függetlenül hatályát veszti. A szerződések jogáról szóló bécsi egyezmény 71. cikke szerint a szerződés megszűnése azzal a következménnyel jár, hogy a felek mentesülnek a szerződés további teljesítésének kötelezettsége alól, és a szerződés által létrehozott jogi helyzet csak akkor tartható fenn, ha az nem ellentétes a kötelező jogszabállyal.

A Krím számára ez azt jelenti, hogy Hruscsov 1954-es, az önrendelkezési jogot kétségtelenül megsértő Ukrajnának szánt adománya az ENSZ Emberi Jogi Egyezségokmányának fent említett 1. cikkének hatályba lépésével érvényét vesztette, és az Ukrajnához való tartozása emiatt sem tartható fenn. Putyinnak tehát igaza volt, amikor az igazságszolgáltatás helyreállítására hivatkozott.

Csak az egyértelműség kedvéért: A nemzetközi jogban az alapvető emberi jogok megsértésén kívül csak három olyan jogszabály van, amely kötelező érvényű jog: a népek önrendelkezési joga, az erőszak tilalma és a népirtás tilalma. A területi integritás vagy az állami szuverenitás megsértése nem tartozik ezek közé.

Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 1970. október 24-i 2625 (XXV) határozata – „Baráti Kapcsolatok Nyilatkozata”

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata mellett az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 1970. október 24-i alapelvekről szóló nyilatkozata, a Baráti Kapcsolatok Nyilatkozata, amelyet konszenzussal – azaz ellenszavazat nélkül – fogadtak el, kétségtelenül az ENSZ Közgyűlés legfontosabb nyilatkozata. Bár hivatalosan jogilag nem kötelező érvényű, de a nyilatkozat – amint az a záró megjegyzésekből kiderül – tartalmazza az alkalmazandó nemzetközi szokásjog reprodukcióját.

Ez a nyilatkozat kifejezetten elismeri az elszakadás jogát, akár egy különálló, szuverén állam létrehozása, akár egy másik állammal való szabad társulás vagy egy másik államba való beolvadás révén.

A nyilatkozat nemcsak a népek politikai státuszának szabad meghatározásához való jogát tartalmazza, hanem azt is, hogy amennyiben az önrendelkezési jog gyakorlására irányuló törekvésük során ellenállásba ütköznek, az önrendelkezési jog gyakorlása érdekében jogukban álltámogatást kérni és elfogadni.

Ezen túlmenően a nyilatkozat tartalmazza minden állam azon kötelezettségét, hogy tartózkodjon minden olyan erőszakos intézkedéstől, amely megfoszt egy népet az önrendelkezés jogától, valamint lefekteti minden állam azon kifejezett kötelességét, hogy támogassa az önrendelkezés megvalósulását.

A külső önrendelkezés csak akkor korlátozható, ha egy állam garantálja a belső önrendelkezést, azaz a teljes lakosságot képviseli a belső önrendelkezés megőrzése mellett.

A Baráti Kapcsolatok Nyilatkozata alapján joga volt a Krímnek elszakadni, segítséget kérni Oroszországtól, sőt Oroszországnak pedig kötelessége volt segítséget nyújtani.

11. Állami szuverenitás és területi integritás

Az állami szuverenitás és a területi integritás alapelvét érvként használják az elszakadás ellen és az elcsatolás indoklására.

Mindenekelőtt feltűnő, hogy különösen azok hivatkoznak az állami szuverenitás tiszteletben tartására, akik egyébként az állami szuverenitást elavultnak tartják, és a nemzetállam felbomlását szorgalmazzák.

Az állami szuverenitás magában foglalja az alkotmányos- és jogrend külső hatalmak befolyásától független kialakításának jogát. Az államok vagy a nemzetközi jog alanyainak egymáshoz való viszonyára vonatkozik, nem pedig egy népnek az állammal szembeni jogaira. Még akkor is, ha a nép önrendelkezési joga és az állam szuverenitási igénye között ellentmondás van, az önrendelkezési jog mindenképpen elsőbbséget élvez. Az állami szuverenitás a nemzetközi jogban korlátozott. Nincs olyan nemzetközi szerződés vagy hazai alkotmány, amely megtiltja az önrendelkezés jogát (lásd ius cogens).

A területi integritás védelmét az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 2. cikkének (4) bekezdése tartalmazza, és ugyancsak kizárólag az államok közötti kapcsolatokra vonatkozik, nem pedig a népekre.Nem a népeket, hanem az államokat kötelezi arra, hogy tartózkodjanak egy állam területi integritása és függetlensége ellen irányuló erőszak vagy fenyegetés alkalmazásától.

Az ENSZ Közgyűlésének 1987. december. 7-i A/RES/42/259 számú határozata szerint, amely kifejezetten hivatkozik a Baráti Kapcsolatok Nyilatkozatára, a népeknek joguk van az önrendelkezésért folytatott küzdelemhez, amely során az erőszak is indokolt(a határozat 14. pontja).

1975. évi Helsinki Záróokmány

A Krím elszakadásának jogellenességét gyakran az 1975-ös Helsinki Záróokmányra és az abban foglalt, a határok sérthetetlenségének (III.) és az államok területi integritásának (IV.) elvére hivatkozva indokolják. Ez az I. pontban szereplő szuverenitás elvéből következik, és a résztvevő államokra vonatkozik, amelyeknek kölcsönösen tiszteletben kell tartaniuk a szuverenitáson alapuló jogaikat, ennélfogva tehát nem a népekre vonatkozik.

Amit teljesen figyelmen kívül hagynak, és ami felett átsiklanak, az az a tény, hogy a Helsinki Záróokmány VIII. pontja is tartalmazza a népek kollektív önrendelkezési jogát , és ezen túlmenően a népek egyenjogúságát. Az Emberi Jogi Egyezségokmányok 1. cikke még kibővül és tovább fokozódik azáltal, hogy hangsúlyozza, hogy a népek akkor és úgy gyakorolhatják ezt a jogot, amikor és ahogyan akarják.A politikai státusz meghatározása mellett az emberi jogi egyezségokmányokban említett gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés is kifejezetten politikai fejlődésnek tekinthető, amelyet az egyes nemzetek saját elképzelése szerint kell folytatni.

Szintén figyelmen kívül hagyják és átsiklanak a Helsinki Záróokmányokban szereplő figyelmeztetés felett, amely emlékeztet a népek egyenjogúságának és az önrendelkezési jog hatékony gyakorlásának fontosságára ,valamint ezen elv bármilyen formájú megszegése esetén a kizárás fontosságára.

A Helsinki Záróokmány kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy 15 évvel később a néphatalom számos országban elindította az önrendelkezési hullámot, amely megdöntött egy diktatórikus rendszert, és számos népnek függetlenséget és szabadságot hozott.

12. Az 1994-es Budapesti Memorandum

A másik – jelenleg csak megkísérelt – törvénysértés a kormány azon bejelentett szándéka, hogy nem teljesíti az 1994-es Budapesti Memorandumban foglalt nukleáris fegyverek kiiktatását, és szükség esetén megkezdi a nukleáris fegyverek gyártását.

13. A Putyin elnök által megfogalmazott első és legfontosabb háborús cél, mégpedig az orosz lakosság védelme tehát indokolt, és ezt Donbász elleni folyamatos katonai támadások is igazolják.

14. Ukrajna demilitarizálása és denácifikációja

Putyin elnök ezt követően Ukrajna demilitarizálását és denácifikációját a Donbászon túl további háborús célként jelölte meg, és ennek érdekében Donbászon kívüli is műveleteket hajtott végre.

Annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy indokoltak-e ezek a kétségtelenül háborús cselekmények, a nemzetközi jog legújabb, az agressziós háborúkkal kapcsolatos doktrínáját kell alapul venni.

Habár a katonai akciók csak az Egyesült Nemzetek mandátuma alapján megengedettek, az elmúlt években vitatták a háború megengedhetőségét békefenntartás céljából és humanitárius beavatkozásokkal kapcsolatban.

A nemzetközi jog új doktrínája szerint a „megelőző támadóháború” akkor is megengedett, ha az alapvető érdekek és a biztonság veszélybe kerül. A megelőző katonai csapás a lehetséges és fenyegető támadások elhárítása érdekében is indokolt.

15. Oroszország kétségtelenül olyan helyzetben van, amelyben biztonsága és integritása is veszélyben van. Oroszországot teljesen bekeríti a NATO, a NATO-csapatok az orosz határok közvetlen közelében állomásoznak, a romániai és lengyelországi rakétavédelmi létesítmények közvetlen, nukleáris fenyegetést jelentenek, csakúgy, mint az európai nukleáris arzenálok felhalmozása, valamint a nyugat folyamatos és komoly fenyegetései nukleáris fegyverekkel. Továbbá az orosz határ közelében létrehozott számos biolaboratóriumot Oroszország joggal tekinti fenyegetésnek. A képet az Oroszország elleni egyre növekvő gazdasági szankciók és a helytelen állításokat tartalmazó információs hadviselés teszi teljessé.

Ukrajna demilitarizálásának célja ebből a szempontból megengedhetőnek tűnik, ahol a denácifikáció állítólag azokra az ukrán szélsőjobboldali erőkre vonatkozik, amelyek már a második világháborúban is 50 000 orosz és zsidó halálos áldozatát követelő mészárlások okoztak, és amelyek jelenleg is a Donbász elleni háború mozgatórugói.

16. Összefoglalva tehát elmondható:
Nem Oroszország sérti meg a nemzetközi jogot, hanem éppen ellenkezőleg, a kijevi kormány, akiket a Nyugat támogat – különösen pénzügyi eszközökkel és fegyverekkel – és akiket a nyugati média táplál.

17. Nemzetközi jog helyett szabályalapú rend
Az ukrajnai háború egy újabb példa arra, hogy a nemzetközi jog már nem érvényesül. Nyugaton egyáltalán nem ellenzik az egykori nemzetközi jog figyelmen kívül hagyását és felszámolását.Nem a nemzetközi jogra hivatkozunk, hanem a „szabályra alapuló rendre”, amelyet a Nyugat diktál, és minden eszközzel igyekszik érvényesíteni.
A hatalom előbbre való.

A nemzetközi jog helyreállítása érdekében nemzetközi vitára és kezdeményezésre lenne szükség.

Szerző: Eva Maria Barki nemzetközi jogász

(Címkép: Facebook/NIF)

Ismét megjegyezzük: a szerző véleménye nem feltétlenül egyezik meg a szerkesztőség véleményével.