Az olajembargó Oroszországnak még jót is tesz, hiszen felmentette az olcsó európai szerződéses szállítási kötelezettségei alól, és most zavartalanul adhatja el ugyanazt az olajat lényegesen drágábban Indiának, Kínának – mondja Tóth Máté energiajogász egy, a Mandinernek adott interjúban.
Jogszerűen vethet-e ki vámot az orosz olajra az Európai Unió, ahogy az az Európai Bizottság kiszivárgott terveiben szerepel?
Az elképzelés csupán formálisan lehet jogszerű, és a hangsúly most a „formális” szón van. De túl a formalitáson, az elképzelés súlyos etikai és bizalmi kérdéseket is felvet. Egy olyan alapvetően meghatározó kérdésben, mint az olajembargó, a legmagasabb szintű tagállami kompromisszum aláásása, kiüresítése, sőt megcsúfolása lenne egy importvám bevezetése. Ez – elfogadása esetén – hatásában azzal járna, hogy alacsonyabb szinten, az egyhangúságot kikerülve csempészné vissza az EU a vezetékes olajszállításokra is az embargót: egy importvám ugyanis, megdrágítva az olajat, lényegében mégis ellehetetlenítené azt a behozatalt, amire Brüsszel kicsivel korábban mentességet adott. Megjegyzem, ismerve az olajszállítási szerződések természetét az átháríthatóság szempontjából, az időközben, vagyis a szerződéskötést követően megképződő közhatalmi externáliák, azaz vámterhek, adók és hatósági intézkedések alighanem a vevőnél landolnának.
Ez mit jelent?
Azt, hogy
az oroszoknak semmi kára nem származna az importvámból,
míg hazánknak, valamint a többi, vezetékes olajat vásároló országnak annál inkább. Vagyis ezzel az ötlettel csak nekünk akar rosszat az EU.
Ez az elképzelésről cikkező Der Spiegel cikkéből is kiolvasható.
Csakhogy egy ilyen intézkedéssel a nagy nehezen megszületett, egyhangúságot igénylő tagállami kompromisszum kiüresítésével az unió döntéshozatalába vetett bizalmat ingatják meg. Éppen Brüsszel szeret jogállamisági aggályokat hangsúlyozni a számára nem szimpatikus politikai vezetésű tagállamokkal szemben – valójában az EU működésének jogszerűségével kapcsolatos súlyos aggályokat mélyítik el az ilyen, már ötletként is elképesztő felvetések.
Fordult már elő hasonló a korábbiakban?
Sajnos ez nem az első ilyen lépés. Emlékezzünk, hogyan csapták be a lengyeleket az úgynevezett Zöld Megállapodáshoz kialkudott, feltételes egyetértést követően, de ugyanilyen jogszerűségi, jogbiztonsági aggályt vetett fel, amikor uniós sugallatra a hatóságok nem engedélyezték a jogszerű Északi Áramlat 2 vezetéket. Vagy ahogy az EU magához „szippantotta” a harmadik országból érkező vezetékekkel kapcsolatos tagállami hatásköröket. Az ilyen etikai-bizalmi aggályokat felvető lépések egész egyszerűen elinflálják a közös döntéshozatal megbízhatóságát és kiszámíthatóságát, a kompromisszumos alapgondolattól egy zsarnokság irányába lökik az Uniót.
Jelen állás szerint mennyire megbízható partnere Oroszország az uniónak az energiahordozók szállítása tekintetében, illetve fordítva?
A háború kezdete óta, a folyamatos EU-s fenyegetések ellenére az oroszok töretlenül teljesítették mind az olaj-, mind a gázszállításokat. A szállítások zavartalanok voltak. Nem Moszkva, hanem Brüsszel hangoztatja, hogy a szerződéses futamidőkre tekintet nélkül „leépíti” az orosz gázfüggőségét, nem az oroszok, hanem az EU szakította meg most a tengeri olajszállításokat. És nem az oroszok, hanem az ukránok fenyegettek a Barátság kőolajvezeték elzárásával, ahogy a mindeddig egyetlen időleges gázvezeték-elzárást is az ukránok csinálták a háború kezdete óta Szohranyivkánál. Mindenféle ellenkező híresztelés ellenére
a gázszállítási szerződéseket sem az oroszok rúgták fel, hanem a fizetést megtagadó uniós tagállamok
– a megbízhatatlan sajtótermékekben álhírként terjesztik, hogy az oroszok rubelben kezdték követelni a gázárat. Már öt tagállam nem fizetett a leszállított földgázért, ami olyan, mintha fizetés nélkül megették volna a kakaós csigát a boltban. Kellő jogérzékkel azt kell mondanunk, nem az oroszok váltak megbízhatatlan partnerré, hanem az az EU, amelyik már a tulajdonjogot sem tartja feltétlen tiszteletben. Emlékezetes a polémia a németországi orosz gáztárolók állami felügyelet alá vételéről, ami jó eséllyel a nemzetközi jogi standardok szinti közvetett kisajátításnak minősül. Európa megbízhatatlan szerződéses partnerré vált, ami a nemzetközi kapcsolatokban nem tesz jót.
Lát-e esélyt az úgynevezett gázembargó bevezetésére?
Érzékelve az EU ideológiavezéreltségét, sajnos a válaszom igen. Ez viszont elképesztő következményekkel járna, pláne összeadódva a már életbe lépett olajembargó hatásával. Mint ismeretes, Európa 41 százalékban orosz gázt használ, ez pedig sok egyéb mellett közvetlenül lakossági fűtésre, villamosenergia-termelésre, vegyipari célra (műtrágyagyártás) egyaránt szükséges. Mérvadó amerikai elemzések szerint sem tud az Unió, még elképesztő erőfeszítések, rendkívüli költségek árán sem az orosz olajimport egyharmadánál többet kiváltani az év végéig. A gázembargó tehát lehetséges, de katasztrofális lépés lenne. Persze attól függ, kinek: Európa polgárainak mindenképp, hiszen ők súlyos áremelkedésekkel és ellátásbiztonsági kockázatokkal néznének szembe. Csakhogy Amerika jól járna, hiszen végre piacot találna a drága, környezetszennyező módon kitermelt és szállított cseppfolyós földgázának.
Milyen jogi eszközeink vannak, ha az orosz vagy az ukrán fél esetleg elzárná a vezetékeket?
Nemzetközi jogi értelemben erősek a pozícióink, az Energia Charta Egyezmény alapján ugyanis egyszerűen nem zárható el a tranzitvezeték, ez pedig egy igen súlyos kötelezettség. Én magam több, a charta alapján indult nemzetközi eljárásban vettem részt Washingtonban, ezeket a kötelezettségeket tényleg komolyan kell venni és az eljáró választott bíróság ki is kényszeríti azokat. Mindez azonban csak részben megnyugtató, hiszen egy nemzetközi kártérítési szankció az úgynevezett követőszankció.
Vagyis?
Nem vagyunk azzal kisegítve, hogy évekkel később nekünk adnak igazat. Magyarország ezért kérte nagyon helyesen, hogy a vezetékek elzárása esetén legyen biztosított az alternatív forrásokból történő ellátásunk. Ennek a részletszabályai még nem születtek meg, de az olaj esetén – hiszen az olajembargó már elfogadott – ez praktikusan a Krk szigetéről induló Adria vezetéken történő ellátásunk lehetőségét kell, hogy jelentse majd. Persze a legjobban akkor járunk, ha nem az EU-ra várunk, hanem mi magunk igyekszünk kétoldalú tárgyalásokkal ezt az úgynevezett „back-up” ellátást biztosítani: a magyar külpolitika pontosan ezen dolgozik Horvátországgal.
A nemzetközi jog szempontjából mennyire megalapozottak, előkészítettek, betarthatók az energiaszankciós lépések, milyen retorziók várnak az azt megszegőkre?
Szakmai értelemben semmiképpen nem megalapozottak az energiaszankciók, hiszen politikai okból kifejezetten mellőzték is az ilyen hangokat, kikapcsolták a szakmai, technokrata kritikát.
Lássuk be, az olajembargó Oroszországnak még jót is tesz, hiszen felmentette az olcsó európai szerződéses szállítási kötelezettségei alól,
és most zavartalanul adhatja el ugyanazt az olajat lényegesen drágábban Indiának, Kínának. Azonban még izgalmasabb a végrehajtás kérdése, ami Európában, Európára nézve is csak szigorú nyomon követés mellett működhet. A hajóknak nem elég a szállítólevelét követni, az olajat ugyanis összekeverik a kikötőkben, nyílt tengeren átrakodják, illetve közvetítő országokon keresztül hozzák be Európába. Onnantól, hogy Indiában finomítják az olajat, a Szuezi csatornán már érkezhet is az „újjászületett” orosz olaj Európába – ezeknek a kiszűrése vagy ki nem szűrése a végrehajtási részletszabályokra vár. Azonban az energiaszankciók tényleges, fizikai megsértése feletti őrködés praktikusan a tagállamok nemzeti hatóságaira vár a vámhatárokon.
Fotó: Pavel Lvov/Sputnik via AFP
