Lóránt Károly: A kurultaj és a szívföld

Míg Nyugatról, különösen most, hogy – régi jó szokásunk szerint – nem akarjuk magunkat alávetni külső hatalmak ostoba igényeinek, folyamatosan támadnak, vannak a világ keleti felén olyan népek, ahol megbecsülésben részesülünk. 

A kurultaj a magyar nemzet és egyben a hun–türk tudatú nemzetek legnagyobb közös hagyományőrző ünnepe, nemzeti gyűlése. Az idén már a hetedik alkalommal megrendezett kurultajon a Kárpát-medencei összmagyarság képviselőin kívül több mint tíz országból huszonhét hun–türk tudatú népcsoport képviselői csatlakoztak a rendezvényhez.

A színpompás lovas felvonulásokat, csatabemutatókat nézve azon is elgondolkodhatunk, hogy míg Nyugatról, különösen most, hogy – régi jó szokásunk szerint – nem akarjuk magunkat alávetni külső hatalmak ostoba igényeinek, folyamatosan támadnak, vannak a világ keleti felén olyan népek, ahol megbecsülésben részesülünk.

Aki járt már Törökországtól Japánig bármely országban, érezhette, hogy rokon népként tartanak számon és szimpátiával kezelnek bennünket. Mindegy, hogy a hunok leszármazottai vagyunk-e, ahogy a kínaiak tartják, vagy sem, a magyarokban a távoli nyugati rokonokat látják.

Nyelvészek, történészek, genetikusok, antropológusok vitatkozhatnak ugyan e népek eredetén és rokonságán, de ez mit sem változtat azon, hogy a kurultajra összejött népek tudatában az rögzült, hogy mi valamennyien egy sztyeppei lovas-nomád nép leszármazottjai vagyunk, amit a kurultaj műsorai, kiállításai, különösen Attila sátra hatásosan tár elénk.

A kurultaj, azaz törzsi gyűlés Bíró András antropológus és humánbiológus kezdeményezésére jött létre, aki 2006-ban egy antropológiai és genetikai expedíciót vezetett Kazahsztánba.

Egy ottani, magát madjarnak nevező törzs szállásterületét térképezték fel, amelynek során kiderült, hogy a törzs neve nem véletlenül hasonlít a magyarok önelnevezéséhez, hanem apai ágon kapcsolat mutatható ki a két nép között. A madjar törzs 2007-ben kurultajt tartott, ahová a magyarokat is meghívták, és Bíró András Zsoltot a törzsi tanács tiszteletbeli tagjává választották.

Akkor dőlt el, hogy szükség van egy olyan közös ünnepre, ahol a rokon tudatú népek együtt ünnepelve, büszkén emlékeznek meg nagy elődeikről és baráti, testvéri kezet nyújtanak egymásnak. Ez először 2008-ban valósult meg Magyarországon Bösztörpusztán, azután már a rokon népek politikusai által is erősen támogatva 2010-ben Bugacon, ahol elhatározták, hogy a lovas-nomád hagyományú népek közös ünnepét minden két évben megtartják, és a fővédnökséget Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke vállalta.

Az azóta kétévente rendszeresen megtartott kurultaj igen nagy népszerűségnek örvend, számos országból érkeznek résztvevők és az országaikat képviselő politikusok, a háromnapos rendezvény látogatottsága eléri a kétszázezret. Az idén például több mint tíz országból sok nemzet képviselői voltak jelen, többek között Törökországból, Kazahsztánból, Kirgizisztánból, Azerbajdzsánból, Üzbegisztánból, Mongóliából, Bulgáriából, sőt az orosz föderáció területéről is többen.

A kurultajnak azonban nemcsak hagyományőrző, kulturális, hanem geopolitikai jelentősége is van. A nálunk vendégeskedő országok területe ugyanis nem más, mint amit Halford John Mackinder angol geográfus, a geopolitikai tudomány megalapozója egy 1904-ben tartott A történelem földrajzi tengelye (The Geographical Pivot of History) című előadásában „szívföldnek” (Heartland) nevezett.

Mackinder szerint Európa, Ázsia és Afrika egymáshoz kapcsolódó kontinensei egy „világszigetet” alkotnak, amelyhez Észak-Amerika és Dél-Amerika mint külső szigetek kapcsolódnak, és vannak még olyan tengeri szigetek, mint a Brit-szigetek és Japán.

A szívföld a világsziget közepén fekszik a Volgától a Jangcéig és a Himalájától az Északi-sarkvidékig. Bármely hatalom, amely a világszigetet uralja – mondja Mackinder –, a világ erőforrásainak jóval több mint ötven százaléka felett rendelkezik.

Mackinder elmélete azután beégett a későbbi geopolitikai elemzők elméjébe, ezek közül a mai események, különösen az orosz–ukrán háború szempontjából két geopolitikai elemzőt, a lengyel–amerikai Zbigniew Brzezinskit és az orosz Alexander Dugint érdemes kiemelni. Brzezinski A nagy sakktábla című 1997-ben írt könyvében (megerősítve a 2016-ban kiegészítésként hozzátett Epilógusban) lényegében azt javasolja amerikai geopolitikai célként, hogy mind nyugatról, Európa felől, mind keletről, a Kínával való megfelelő kapcsolatok kialakításával Amerika szerezzen befolyást a szívföldön.

Ez a befolyásszerzés már Brzezinski könyvének írásakor megindult. Katonai téren ez volt a NATO-békepartnerség, gazdasági téren a térségbe irányuló beruházások beindulása, kulturális téren pedig a különböző együttműködési programok kialakítása. Brzezinski geopolitikai fejtegetésében különösen nagy szerepe van Ukrajnának, mely országot szerinte mindenképpen a nyugati érdekszférába kell bevonni, és ezzel Oroszországot egy helyi érdekű hatalommá lefokozni.

Természetesen Alexander Duginnak erről homlokegyenest ellenkező véleménye van, hiszen a szívföld nem más, mint a volt Szovjetunió területe, és az ő felfogásában az oroszoknak, akik nem nemzetállami, hanem birodalmi jelleggel bírnak, pont az a történelmi rendeltetésük, hogy az eurázsiai térséget (a saját vezetésük mellett) integrálják, és ily módon biztosítsanak kapcsolatot a Nyugat és a Kelet között. Az ukrajnai háború pontosan e két geopolitikai koncepció ütközéséről szól.

A természeti erőforrásokban (például, mezőgazdasági területek, kőolaj, földgáz, urán, különböző fémek) rendkívül gazdag szívterülettel való kapcsolat tehát nagyon fontos, nem véletlen, hogy Kína is igyekszik helyreállítani a valamikor e területet átszelő selyemutat. Brzezinski még csak javasolta, azóta már kiépült egy déli földgázvezeték, amely a Kaszpi-tenger térségéből szállít gázt Európába, az unió épp az elmúlt hónapban írt alá 2027-ig tartó szerződést Azerbajdzsánnal.

A térség gazdag nyersanyagforrásokra alapozott gyorsan növekvő exportja egyben azt is jelenti, hogy az itteni országok egyre nagyobb mértékben fognak importálni, tehát jó piaci lehetőségeket biztosítanak a térség igényeit kielégíteni képes országok számára.

Jelenleg a magyar export mindössze két százaléka irányul ebbe a térségbe, és az arány hosszú idő óta változatlan. Talán a kurultaj által nyújtott kulturális és politikai kapcsolatok segíthetnének abban, hogy gazdasági aktivitásunkat jelentősen megnöveljük a közép-ázsiai országok felé, amelyek – jelenleg úgy tűnik – Oroszországot fogják helyettesíteni, legalábbis az energiaellátás és az ipar számára fontos fémek területén.

A szívföld a jövőben mind geopolitikai, mind gazdaságpolitikai értelemben fel fog értékelődni.

A szerző közgazdász

Borítókép: Lovasok felvonulása a Kurultaj hagyományőrző rendezvényen Bugacon 2022. augusztus 13-án (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)